//Eladó!//
*Maereh elmosolyodik, mert kislánykorában neki is ezt mondogatták.*
– Úgy bizony. Épp ezért azt se bánom, ha csak sámliról érem fel rendesen a konyhaasztalt, nem lesz attól semmi bajom, ha azon állok.
*Komolyan bólint.*
– Pontosan ilyenben, és közben nem mozgatta a szárnyait, valami emelte felfelé. Ha rájönnénk mi lehetett, akkor talán lehetne építeni olyan masinát, ami a levegőben tud maradni. Szerintem érdemes előbb kitanulni, miért is maradnak fent az égen a madarak. Biztos van valamiféle megfejtés.
~Legfeljebb még nem ismerjük. De törekedni a megismerésre, az mindig jó.~
*Mae szélesen elmosolyodik, nem bánja, hogy Gorik ilyen lelkes, az szerinte sose rossz, de még jobb akkor, ha törpe jól viseli az esetleges kudarcokat is.*
– Gondolom *bólint komolyan.* Az ablakrácsról még nekem tett említést, de hát nekem se anyagom nem volt elég, se eszközöm, nem mintha nem töprengtem volna a megoldáson. De egy kovács számára ez a kérdés sokkalta könnyebb. Hát nem? Én úgy vélem, legalább megérné beszélned a dologról a gazdával. Aztán kiderül, meg tudtok-e állapodni.
*Mae a fejét csóválja.*
– Hát, azért jobban örülnék, ha a fogait megkímélnéd. Nem akarnék állandóan babakosztot főzni neki. *Maereh felnevet, de aztán hozzáteszi.* Meg igazság szerint velem eddig mindig rendes volt az úr. És szerintem annak is örülni fog, hogy Nagyonmagason segítesz. Igen, annak szerintem mindenki örülni fog.
~Főleg, ha Gorik jó munkát végez. De látva a portékáit, nem hiszem, hogy ne úgy lenne.~
*Az invitálásra felszáll ő is a csudamasinára, és le is telepszik a pótülésre, mely meglepően kényelmesnek bizonyul.
A piac szélén állnak csak meg, ahol Mae nyalánkságot vesz Rhebossenak, nem mást, mint mézes csokoládés banánt. Szeretné picit felvidítani és meg is nyugtatni a vörös lányt. Az egész megálló nem tart tovább három percnél.*
//Namos ház//
*Aztán Mae újra elfoglalja a helyét, és úgy instruálja Gorikot, hogy mikor merre irányítsa Delt és Daut.*
– Itt most egyenesen ezen az utcán egészen a sárga házig, ott majd befordulunk. Már nincsen messze. *mondja mikor már a Gazdagnegyed egyik kövezett utcáján hajtanak.*
- Majd meglátod, egészen szép ház. Az utca felől van egy kovácsoltvas kerítés, kis lábazattal, aztán van egy elülső udvar, úgy hívják, előkert. Van néhány növény, de főleg le van kövezve. Oda be tudsz majd állni a csodaszekereddel. Csak arra kell figyelnünk a kecskék le ne legeljék a hortenziát.
*Mae elmosolyodik.*
– Nagyonmagast is ki tudom ott kötni.
*Aztán mesél tovább.*
– A ház is egészen szép. Alul négy, felül meg öt ablak néz az utcára. Mindjárt ott leszünk. Itt most kanyarodj be jobbra, kérlek!
*Maereh most már számolja a házakat a saroktól.*
– Az lesz az!*Mutatja előre, majd a ház elő érve leszáll a kocsiról és kinyitja a kaput, szélesen, hogy Gorik behajthasson és utána ő maga is beviszi Nagyonmagast az előkertbe és megköti a kerítéshez, mint legutóbb is.*
– Hahó! Megjöttünk! *kiáltja el magát, csak hogy tudassa, hogy hazaért, majd elkezdi leszedni a lóról a málháját, a zsákokba gyűjtött csipkebogyót, közben mosolyt villant Gorikra is.*