//Régi ház és új otthon//
*Csak mosolyogni tud Lia feltételezésén, hogy vezér lett volna, vagy hangadó.*
-Vezére, a fiúknak? Nem kedvesem, sajnálom, hogy kiábrándítalak és talán meg is lep, de nem vagyok egy utasító, vagy parancsoló alkat. Később sem vágytam soha a vezéri posztokra.
*A vállait felfelé húzza, hogy jelezze, erről nem tehet, ez van.*
-Külön órán kellett tanulnom, hogy ne legyek csendes még rá nem jöttek, hogy annak is megvan az előnye.
*Elmosolyodik lassan.*
-Amolyan csendes, szemlélődő pusztítóként hordtam a kardot és jó megfigyelő és lesből támadó lettem.
*Az időbe visszatérve emlékezetben, teljesen jól el tudja képzelni, ahogy kisgyerekként Lia szaladgál a kocsik között és felfedezi magának a világot. Mosolyogva bólogat, amikor arról esik szó a születendő gyerekük kire is hajazzon. Először nem is nagyon érti az elmondottakból a lényeget, de aztán a szíve ritmusa neki is lassul, hogy aztán újra gyorsabb ritmusra váltson, miközben Lia sóhajtva beszél tovább. Az arca előbb felderül, aztán aggódóra vált, aztán elindul egy mosoly, ami megáll félúton.*
-Azt... azt mondod, hogy lehet, hogy nekünk, hogy már most?
*Zavartan beszél, de az arcán szétterülő mosoly és az örömtől felcsillanó szemei nem hagy kétséget felőle, mit is gondol arról, hogy talán előbb megszületik a gyerekük, mint azt elgondolta. Átöleli gyorsan kedvesét, mintha már most védeni akarná a meg nem született gyereket. Végig simít kedvese hasán.*
-Tudod mit? Legyenek ketten, az egyik rád hasonlít, a másik rám és le van a gond.
*Vigyorog végül, elvégre miért is ne?*
-A levélben pedig te is írhatsz, ez természetes, nem is kell kérned. Megírjuk neki, hogy lehet nemsokára unokája is lesz?
*A legszélesebb mosollyal és örömmel eltelve beszél. Ikreket még talán nem is látott eddigi életében, de sokat hallott a különös képességeikről és amennyiben rajta múlna, jöhetne együtt mindjárt kettő.*
-Eszedbe ne jusson riszálni a létrán, mi lesz úgy a fiammal?!
~Most kétszer jobban kell rád vigyáznom.~
*Lia után szól, miután végre sikerült elengednie az ölelésből és felfelé tartanak a létrán.*
~Ide nem engedem még egyszer még kész nincs a lépcső.~
*Szorosan megy mögötte, hogy a legkisebb félremozdulást is tudja korrigálni és biztosan ne eshessen le. Mikor felérnek a létrán újra magához öleli*
-Vigyázz jobban magadra, én is vigyázok rád. Nem eshet bajotok.
*Igaz nem tényként közölte Lia, hogy máris gyereket várna, de nem tud rá anélkül nézni, hogy ne képzelje oda a gyereket is mindjárt a hasába. A kertbe mellette lép ki és folyamatosan csak nézi, mint egy csodát. Figyeli az arcát, ahogy lép, ahogy mozog.*
-Igen, persze, nagyon.
*Mondja csak, hogy mondjon valamit, de a rózsák és levendulák helyett csak Liát nézi, mást észre sem vesz magakörül. Figyeli, mintha leolvashatná az arcáról, vagy valamelyik mozdulatáról, hogy tényleg terhes.*
-Mit kérdeztél?
*A kérdésre feleszmél, de mivel nem figyelt semmire asszonyán kívül, nehezen válaszolna, inkább visszakérdez.*