*A napok lassan telnek, de ha várni kell, hát várni kell. Persze nincs egész nap teltház a fogadóban, így hát a többi része vagy unalom, vagy edzés. Ám az előbbit megannyi módon el lehet bármikor űzni, ezért is van most a gazdagnegyedben. azt csinálja, amit szokott: csak kiül lantozni. Néha odavonz érdekesebb embereket, vagy tőlük pár aranytallért, de veszteségesen még sosem járt. Na jó, egyszer, nem is olyan rég. A lányka végül nem kereste fel a megbízással, de ki okolná emiatt? Ha véletlenül még látná is a fruskát a kutyájával, sem érdekelné, ha az inkább elnéz az utca másik oldala felé. Nem is emiatt van itt. Csak itt van, mert meg szokta, hogy itt lehet anélkül, hogy rászólnának. És penget. Igen, ez a kifejezett ismertetőjegye, a megkülönböztető jelzés: csak ácsorog, kezében egy lanttal, ami így mondja, hogy dam, danudam, danedim, danudim. Dam dim dadádom, ésatöbbi. Még mindig jobb kint fagyoskodni, mint odabent unatkozni. Bár lassan kezd megéhezni, vagy két órája, hogy itt van, előtte meg mát több helyen is volt, de ráér még, minél tovább húzza a dolgot hősiesen, annál jobban fog esni a lakoma. Ráadásul még nem is szólt be neki senki, hogy az ő sógora simán százszor jobban zenél, és még énekelni is tud. Ő meg még csak nem is küldhetett el senkit Wegtorenbe, vagy az annál is melegebb éghajlatokra. Így csak tovább lesi, ahogy a gazdagnegyed utcáin folyik az élet, ahogy az lenni szokott, általában több futár, cseléd, meg lótifuti forgolódik, mint tényleges gazdagúr és asszony.*