//Váratlan ultimátum//
*Ahogy meglátja bácsikáját már tudja, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. S a rossz érzés, mely hatalmába keríti, csak tovább nő, ahogy megszólal Bleren. Nagyot nyelve őrzi meg nyugodtságát, ám fejét elveszi a vállról, s egyenesen a köpcös férfit figyeli.
Hallgatja a kifakadást, s továbbra sem érti teljesen. Persze szerepet játszanak, de ez már több annál. A „bácsika” valóban kiakad. Meleg, őzikebarna tekintete levállik az egyre vörösödő férfiról, s a három martalócra tekint.
Szemhéjait lassan hunyja le, ahogy a mellette lévő mély, karcos hangját meghallja. Őt óvta a múlt éjjel, őt kérte, hogy legyen óvatos. Az elmúlt egy napba nyelvét fékezte, s még figyelmeztették is rá, mintha idióta lenne. Erre…
Az elhúzódásnál rossz érzése, mely lelke mélyéből fakad, csak tovább mélyül. Halkan sóhajt, ahogy lehajtott fejjel ül. Két kezével maga mellett támaszkodik. Úgy tűnik, hogy az ő jelenlétéről teljesen megfeledkeznek. Két szócséplés között, megtámaszkodva kezein, feláll az ágyról.
Előbb Necraas felé fordul, ajkai szólásra nyílnak, ám hang nem jön ki. Csak artikulál, s reméli, hogy a férfi érteni fogja. „Bízz bennem. Kérlek.” Olvashatja le. Szemeivel is kérlőn néz rá, hogy csak most ne tegyen semmi meggondolatlant. Halvány, meleg mosoly fut végig az arcán, ahogy „kedvesére” néz, majd megfordulva indul meg Bleren felé, nyugodt léptekkel.*
- Kérem. *Szólal meg nyugalmat és türelmet árasztó hangon. Eddig ez a beszéd működött, ha rendetlen gyerekeket próbált helyre tenni. Bár most finomít rajta, miközben a férfi elé sétál.*
- Ne legyen most meggondolatlan Bleren. Nem történt semmi. *Esik ki a szerepéből egy pillanatra.* - A férfi tartozik önnek, ezért is megyünk ma a bálba, igaz? Viszont nem mehetünk úgy oda, hogy semmi tervünk nincsen. Ezt beszéltük meg tegnap. Ön is tudja, hogy mennyi minden forog most kockán. Mi sem akarunk lebukni, ön sem. Ezért fontos, hogy ismerjünk minden egyes apró mozdulatot, minden rezdülést, mivel tudunk egymásnak jelezni, anélkül, hogy bárki is ezt észrevenné. Hogy baj esetén idejébe tudjunk lépni. *Úgy beszél, mintha már régóta Necraas mellett lenne, s alantas terveibe eddig is részt vett volna.* - Valamilyen megfontolásból férjhez akar adni. Megígértem önnek tegnap ebédnél, hogy kedves és udvarias leszek minden jelölttel. De kérem, hagyja nekünk is, hogy tegyük a dolgunkat. Képes vagyok elvonni a figyelmet tőle, amíg elveszi önnek a festményt. Megszerezzük magának a képet, de ahhoz egy tervre van szükségünk, melyet nem beszélhetünk meg a bál felé menet. Annyi idő erre nem elég. Ha engem, mint unokahúgát mutat be, őt, mint a kísérőmet. Ha útközbe Necraas elbukik, maga is vele bukik. Játszhatjuk tovább a szerepünket, nem kell kedvelnie őt. De azzal csak magunk alatt vágjuk a fát, ha így viselkedik vele.
*Néz átható, meleg szempárral a férfira. Reméli, hogy sikerül megnyugtatnia, s elhiszi szavait neki, melyben több igazság van, mint ő is gondolta volna. Valóban nem mehetnek oda minden terv nélkül, nem vághatnak csak úgy bele. Ezt számukra is át kell gondolni.*
- Ő az, aki képes elvenni azt, ami önnek kell. Ha nem hagyja, hogy kipihenje magát, ha nem kap megfelelő ételt, legyengül. S egy gyenge, éhes és fáradt ember csak hibákat követ el. Akkor nem tud koncentrálni a feladatára. *Győzködi továbbra is a ház gazdáját, remélve, hogy a pribékek nem mennek addig neki Necraasnak.*