//Váratlan ultimátum//
- Oh, én kérek elnézést, hogy aggódni mertem a kegyes úr miatt.
*Gúnyolódik, valódi csalódottsággal és éllel hangjában. Valóban ezért kereste fel. Vagyis, hogy elnézését kérje. Igaz megtette, s mégis ott maradt. Akkor még csak azért, hogy húzza a férfi agyát. Most pedig azért, hogy… Miért is?
Halkan nevet fel, elfojtott hangon. Kezét a szája elé teszi, hogy azzal is tompítsa kuncogását.*
- Kire? Arra a lányra? Mégis miért?
*Kérdése jogos, még akkor is ha fellengzősen hangzik. De tisztában van önmagával, képességeivel. Így tudja, hogy a lánynál tán többet ér. Még akkor is, ha ő is első ízben adta át magát a férfi vágyainak. Az újabb szavakra csak jeges mosoly villan ajkain.*
- De tegyük hozzá, hogy annak elég dekoratív vagyok. *Utal a kiegészítőre. A férfi igazát a másik ellen fordítja, ugyanis ebbe nem köthet bele. Valóban igaza van.*
- Igen az látszik. Tegnap éjjel is épp szokattak hozzá, igaz? *Vonja kérdőre a másikat, reggel ugyanis látta a monoklit a szeme alatt, ajkai szélének repedése felett sem hunyt szemet.* - Remélem tudod, ha holnap azokat el kell tüntetni? Ha a páromként jelensz meg mellettem. Vagyis remélem. Ajánlom. Úgy legyen.
*Mondja némileg talán kétségbe is esve, ahogy szemei sarkából figyeli a férfit. Nem érti, miért ennyire karóba nyelt az egész ügy miatt. Meglehet, hogy ő maga fele annyira sem izgul, mint a másik. Azért, mert semmit sem tud az egész ügyről, mégis furcsa, ahogy most látja a férfit. Első találkozásukkor nem ezt a viselkedést öltötte magára.
Figyeli a tőr útját, mely az asztalba fúródik. Szívesen felállna, hogy odasétálva visszavegye tulajdonát. Az egyetlen dolgot, mely egyelőre megvédheti. Barna tekintete újra visszakúszik a fényben álló alakra.*
- Valahol csak meg kell húzni egy határt a tartozásba is. *Szemöldökeit összevonja, fejét lehajtva hangos gondolkozásba kezd, miközben az ágyon hátradől.*
- Nem dolgozhat egész este. Neki is kell pihennie, hogy szét lehessen nézni ott. *Rájön, hogy egyelőre nem tud mit tenni a dologgal, így sóhajtva ül fel újra, akár egy rugó. Még gondolataiba sem gondolta volna, hogy a férfi is hasonlón töri a fejét.
S persze, hogy kérdéseire csak közhellyel válaszol. Feláll, hogy a szoba két vége között kezdjen el járkálni. Nem zavarja a sötétség, gyakorlott mozdulattal kerül ki minden útjába kerülő tárgyat. Elég sokat volt ma itt, s elég sokat egyedül. Látszik, hogy unatkozása miatt eme foglalkozást űzte.*
- A férjemmel? *Nevet fel halkan.* - Azért ennyire nem aggódok érted. Próbáljon rávenni a házasságra, másnap már messze leszek a várostól. *Fejti ki röviden, az egész együttéléssel kapcsolatos gondolatait, érzéseit. Léptei hirtelen akadnak el. Jeges tekintettel néz a férfira.*
- Mire akarsz utalni? *Érti félre a kérdés milyenségét. Talán az első alkalom találkozásuk óta, hogy valódi sértettséggel fordul felé. Azonban már meg sem erőlteti magát, csak lazán legyint egyet, s visszaül az ágy szélére. Láthatóan nem tud mit kezdeni magával, fölös energiáival. Ekkor kapja nyakába a köntöst. Szó nélkül felveszi, mert bár nemesi házba vannak, úgy tűnik, hogy a szoba befűtése még itt is luxusnak számít. Kint hűvös van, s bent is hasonló érzések keringenek.
Felvont szemöldökkel nézi a felnevető férfit.*
- Ez most komoly? *Kérdi szinte hitetlenkedve, ki nem hisz saját fülének.* - Azoknak már a temető legmélyén lenne a helyük, nem az ágyba. *Fintorodik el arca, majd Atyjára gondol. Ő is benne jár már a korban, de az ő effajta halálát nem kívánná. Hát persze, hiszen ő teljesen más világ, s nem csak ő. Az egész családja az.
Papírját rejtegetve áll fel az ágytól, s hol azt birizgálva sétál, hol újra a láncot babrálva.*
- Persze, feltéve, ha a kedvenc nagybátyám a közeledbe enged. Nem fogja engedni, hogy kísérőmként gyere. Bár attól nem adom fel, valahogy rá kell vennem, hogy legalább személyi testőrömnek beadjunk a bálon, aki szabadon mászkálhat utánam, feltűnés nélkül.
*Gondolkozik újra hangosan, nem is tudván, hogy talán a tűzzel játszik. De a bálokban van némi tapasztalata. Tudja, hogy működnek ezek, s kiket figyelnek inkább. A papírt annyira hajtogatja finoman kezeibe, hogy fel sem tűnik mit csinál. A kérdésre torpan meg újra, és Necraasra tekint. Kezeibe pillant, majd az ismerős mosolyra. Néggyé hajtogatott papírt felemeli felé.*
- Csak a leveled. Vagyis üzeneted, melyet küldtél nekem. Levélbe kaptam meg. *Közli, mintha teljesen lényegtelen dolog lenne, mintha csak kezeinek szüksége lenne valamire, amit csinálhat. S folytatja is a lap széleinek birizgálását, ám szüntelen járkálását már befejezi. A férfit figyeli, ahogy kurta szavakba fogalmazza meg mondandóját. Akár a fivérei, Atyja.*
- Csak szeretném jobban megtudni, hogy hova és mibe keveredtem bele. Az ő kezébe került a házad? *Fejével a dolgozó szoba felé bök, Blerenre utalva.*