//Váratlan ultimátum//
*A férfi nemigen ijed meg a másik kettő érvelése hallatán. Egyszerűen csak nyugodtan mosolyog, mit sem törődve a balga fenyegetésekkel, melyeknek valószínűleg fele sem lenne igaz, akármilyen véget is ér a következő este. A kocsiban ülve, csak megpaskolja elégedetlenkedő unokahúga kézfejét.*
- Pont azért szükséges, mert te vagy a kedvencem - *helyesbíti a nőt. Érkezésükkor láthatóan nem szívleli a szolgák felé tett megmozdulását rokonának. Rosszallón pillant rá, fejét rázva az alsóbb rétegekkel való közvetlenségnek.*
- Most már értem, miért akadhattál össze azzal a senkiházival - *sóhajtja szomorkásan. A következő kérdésen, láthatóan felháborodik, ahogy a férfi újbóli pimaszkodásán is, holott már igazán tudhatná, hol is a helye.*
- Szó sem lehet róla! Az apád bolond, hogy úgy nevelt, ahogy. Melléd megfelelő társaság illik, nem holmi… Hagyjuk is. Az estét külön töltitek, nincs vita! Ahogy a nap további részét is. Vigyétek őt a szobájába és vigyetek neki fürdővizet! - *intézi már utolsó szavait két emberének, kik azon nyomban erősen megragadják Necraast, hogy szobája felé kezdjék támogatni, vagy inkább vonszolni, ha lábai megadnák magukat.*
- Gyere! - *szól immár unokahúgához, kinek már kezéért is kap, hogy az ellenkező irányba húzhassa, ellenkezést nem tűrve. A nőt az emeletre vezeti, fel a szobrokkal körülvett lépcsőn, hogy aztán egy festményekkel tarkított folyosón haladva, megálljanak egy sötétre mázolt, tölgyfaajtó előtt.*
- Ez lesz a szobád. Remélem, otthonosnak találod majd! - *szól, majd nyitja is az ajtót, s előre engedi a másikat. Odabent valamivel szerényebbek a körülmények. Semmiféle felesleges cicoma, csupán a meleg színek játéka. Ennek ellenére, egy-két festmény itt is jelen van. Nem túl nagyok, mégis kiemelkedőek széles kereteikkel. Az egyiken gyermekek játszanak egy patak melletti réten, míg a másikon egy erdő látható. Odabent van egy szekrény, ruhákkal tömve, egy széles ágy és egyéb oly holmik, miket csak nők használnának, legtöbb esetben. Az ablakon a vastag függönyök, oldalra húzva, hogy átengedjék a fényt.*
- Egykor még nagynénédé volt. Magadra hagylak kicsit, rendezkedj be! Hamarosan jön a szabó, ha kérsz valamit, csak húzd meg azt a zsineget - *mutat az íróasztal felett lógó, aranyszín, vékony kötélre, mely egy idő után, eltűnik a fal mögött. A nagybácsi úgy is tesz, miként említette. Kimegy, magára hagyva a nőt, valakinek azonban meghagyja, hogy figyelje ajtaját, s ne hagyja bármerre menni, kíséret nélkül.
Ezzel szemben Necraas a szolgalak felé lesz vezetve, egyenest a föld alá. Ott a leghátsó ajtóig viszik, hol be is dobják szerény szobájába. A hely nem túl tágas, fény mindössze egy keskeny résen szűrődik be, mit ablaknak csúfolnak. Még az előtt is rácsok vannak, biztos, ami biztos. Odabent van egy asztal és egy egyetlen főnek is szűkös ágy, meg egy láda szekrény gyanánt. Az asztalon van néhány gyertya, olyan eszköz azonban nincs, mivel meg is gyújthatná azokat. Csak az egyik férfi marad vele, ő is úgy, hogy rá zárva az ajtót, annak másik oldalán ácsorog. Hamarosan azonban nyílik az ajtó, de csak annyi időre, míg egy vödör vizet és egy rongyot betesznek a szobába, egy foltos, agyonhasznált törölközővel.*
- Itt a fürdővized. Gyorsan használd, amíg meleg. *Annak persze aligha mondható. Inkább csak langyos, abból viszont még a meleg felé hajló. Az ajtó ezt követően újra záródik. Két szék ér földet annak túloldalán, azokon pedig két marcona alak köt ki, hogy a továbbiakban felváltva horpasszanak.*