//Egy kis szörnyvadászat//
*A kereskedőnagyság szeme a kotnyeles asszonyszemélyre villan. A többiek közül senki sem mutatkozott be, és Gargnar is helyből elvárta, hogy mindenki ismerje, úgyhogy meglehetősen szokatlan ez a bemutatkozósdi, és a többiek sem igen követik példáját, de a hölgyike egy nyájas biccentést azért kap a megbízójuktól. A szokásos, kényelmesen barátságos pillantáson kívül nem néz másképp a szót kérő eredarra sem – habár a nő nem mindennapi szépség ezen alakjában, mintha immunis lenne a női bájakra. Nem úgy a kopasz martalóc két társa, akik nem győzik oldalba böködni egymást, meg nyalogatni a szájuk szélét, mialatt a hollószín hajú, karcsú teremtés beszél.*
- Lehet nem fogalmaztam elég egyértelműen, ezért elnézését kérem, kisasszony - *Nyájaskodik Gargnar buzgón tördelve gyűrűékes kacsóit.* - Hátasállatot, fegyvert bátran választhat a saját, személyes raktáramból, amint vége a megbeszélésünknek, de a méreg! Ohh! Na az már nem az én asztalom. Igazán sajnálom.
*Szenteskedve ingatja a fejét. Hisz ki hallott már olyat, hogy egy alvilági ügyletekkel is buzgón foglalatoskodó, minden hájjal megkent kereskedőnagyság olyan alantas eszközökhöz fordulna, mint a méreg? Ugyan! A társaság legdekoratívabb férfitagjához fordul, neki kedvezőbb hírei vannak.*
- És persze, minden mást, amivel szerényes házam szolgálhat: kötelet, láncot, hálót, meg a jó ég tudja, miféle gyilokszerszámok kellenek egy ilyen bestia befogásához!
*Borostás állát dörzsölgetve ekkor avatkozik közbe a martalócok tar fejú vezetője.*
- Neked nem is kell tudnod azt, nagy jó uram! Azt majd én tudom… Heh. Sőt, ha rajtam múlik, már holnap indul is a kis brancs! Mire várjunk? Nincs igazam? - *Hangja érdes, tekintete szúrós, vigyora kétes értékű, de legalább választ adott Arsenor kérdésére. A fickó egyébként elég hitelesen adja azt, aminek látszik: százpróbás bérkardnak, akit már kellőképp meghajtogatott az élet ahhoz, hogy felkészült legyen egy ilyen szokatlan akcióhoz.*
- Na, hát remek! Akkor meg is lennénk, nemdebár? - *Csapja össze kezét elégedetten a selyembe burkolt, kerekded fickó, ha a társaságnak nincs már több kérdése. Halkan felkuncog, kiszuszakolja magát a dúsan faragott székéből. Még egyszer körbehordozza joviálisan csillogó tekintetét egyesével, mindenkin.* - Az árut sértetlen állapotban veszem át, élve és virulva, itt, a kereskedőházamban. Mivel a hajsza anyagi részét finanszírozom – gondolok itt állatra, fegyverre, a további fizetséget a sikeres küldetés esetében itt vehetik át. Gondolom ez érthető. Ne ragadtassák magukat el, ha egy pár példányt sikerül befogni, már azzal is túlszárnyalták az összes városi kereskedő eddigi próbálokozásait. Engedjék meg, hogy most visszavonuljak az este hátralévő részére. Megtisztelnének, ha a vendégeim volnának erre az éjszakára! Ah, és majd elfelejtettem!
*Kecsesen int az egyik ajtónállónak, mire az kiiszkol egy percre, hogy harmadmagával térjen vissza.*
- Forduljanak bizalommal a segítőimhez, ők majd mutatják az utat, kinek-kinek igény szerint. Napkeltekor ugyanebben a helyiségben megreggelizhetnek indulás előtt. - *Azzal biccent, és lebernyegei suhogásától kísérten kihömpölyög a teremből. A magára maradt truppnak alkalma nyílik váltani egy pár szót egymással itt, és befejezni a vacsorát, aztán később kiszolgálhatják magukat a ház fegyvertárából és istállójából: Egyszerű, jó minőségű fegyverek és karban tartott, kezes hátasok közül válogathatnak – édes négyesben, mivel a három martalóc már idejekorán felszívódott a ház gyomrában az éjszakára. Mielőtt ezt megtették volna, a tar fejű vezetőjük, nevezetesen Ifhorr egyeztet Arsenorral a holnapi indulás dolgában – minden bizonnyal azért vele, mert mint a csapat ezen részének ő az egyetlen férfi résztvevője, bizonyára valami vezető szerepet fog betölteni. Az majd kiderül, okos dolog-e, hogy ilyesmit az asszonyszemélyekből nem néz ki.*
*Késő estére odakinn elcsendesül a zivatar, és már csak jeges ködpára szivárog az éjszakai égről. Lassan nyugovóra tér a háznép is – az egyszerűen felszerelt szobákban nyugovóra lelhet mindaz, aki a házban kívánja tölteni az éjszakát. A kalandorcsapatnak másnap reggel illendő volna olyképpen megjelennie az indulás előtti reggelin, hogy rajtra-starta készek legyenek, és felszerelkezzenek mindenféle kézzel fogható és lélekbeli fegyverrel, vérttel, kiskutyafülével. Ha a csapatból találkozott már valaki gwuffal, bizonyára tudhatja, ami erről a fajról nagy vonalakban tudható, így számíthat rá, hogy az alapvetően csordában élő teremtmények a vadont lakják, és nem jönnek puszira hozzájuk. Következésképpen nekik kell menniük oda, ahol ezek élnek: a susnyásba. Bár a mérsékelten szószátyár Ifhorr ezt nem sietett közölni a többiekkel, korán tervez indulni és igen messzire.*