// Namos-ház //
// Kert //
- Egy anyamedve. *válaszol készségesen Rhebosse hitetlenkedő pillantására.*
- Féltette a a bocsait, ezért nekem támadt. De sikerült elfutnom előle. *magyarázza a történteket. A lány aztán kisvártatva elnézést kér, mivel segítenie kell a vacsora készítésben, és magukra hagyja őket a kertben Tumunnal, az alkimistával és a szamarával, Morgival. Akitől (mármint a gnómtól, és nem a szamártól) Isqeha meghallja a választ a nagy kérdésre, hogy mit is csinálnak az alkimisták. Bár elég furcsán hangzik a számára: színes löttyöket öntögetnek össze, amik valamilyen tulajdonságát felerősítik annak, aki ezeket megissza! A fél-elf számára ez bizony elég különösen hangzik: sohasem ivott még bájitalt. Valami ilyesmit pedig csupán gyógyfőzetek itatásakor tapasztalt. ~Dehát a főzetek csak a hasfájást, a sebek gyulladását, fertőzéseket, vagy a lázat mulasztják el, nem változtatnak meg tulajdonságokat! Talán ezek a "löttyök" képesek valakit okosabbá, vagy ügyesebbé tenni?~ morfondírozik, de azután félreteszi ezt a kérdést. Főként mivel a kertészekre terelődik a szó. Teljesen egyet ért azzal, amit Tumunn mond ezzel kapcsolatban, véleménye szerint nem is lehet ezzel nem egyetérteni. ~Így hát nemcsak Eralil Namos bizonyult különösen eszes és okos varázslónak, amikor felvett ide kertésznek, felismerve, hogy milyen hasznos is lesz, ha rendben tartom a varázslóknak ezt a kertet, hanem lám, Tumunn is (aki pedig igen tudós szerzet, sőt, alkimista!) így gondolja ezt!~ Isqeha rendkívül elégedett, hogy így megbecsülik itt a Rendben a kertet, és hogy őt így megtalálták ehhez. Igazán nagyon jól alakultak a dolgok ezzel kapcsolatban attól kezdve, hogy elolvasta azt a papírost a Piactéren. Azon egy kicsit elcsodálkozik, hogy Tumunn, aki igen okosnak tűnik, nem ismeri az Unkaert, de gyorsan és készségesen válaszol a kérdésre.*
- Az Unkaer egy gomba. Barlangi gomba. Elég belőle egy jó marék a forró vízbe, és lecsillapítja a legmagasabb lázat. Jobb, mint a fűzfakéreg! *bizonygatja, hiszen jónéhányszor látta, ahogy Kimmeri borogatása vagy fürdője végre pihentető alvást hozott az addig csak hánykolódó betegnek. Közben az élénk narancssárga ruhás, barátságosnak tűnő férfi érkezik meg, rájuk pillant a bozontos szemöldöke alól, ahogy áthalad a kis előkerten, köszön nekik, de tovább is megy, be a házba. Isqeha önkéntelenül visszaint a fejével bólintva, de a férfi már el is tűnik az ajtó mögött, amin az imént Rhebosse is bement, hogy segítsen a konyhában. Annyit még megtud Tumunntól, hogy ő már régebb óta, öt-hat éve itt él a városban. Rhebosse szűkszavúan csak annyit válaszolt a kérdésére, hogy nem túl régóta lakik itt. El is dönti magában, hogy alkalomadtán elkíséri az alkimistát, hátha mesél neki Artheniorról és az itteni életről. Ám épp amikor elkezd azon gondolkoni, hogy ezt megemlíti neki, a gnóm is elköszön, és magára hagyja, hogy felmenjen a szobájába. Annyira nem is bánja, hiszen legalább nekiláthat végre a puszpángnak, a hátsó kertben tett szemle után.
Egyszer még hátra kell mennie, hogy ásót kerítsen a kis viskóból, mert a puszpáng gyökér elég kemény diónak bizonyul, de végül mire benn elérkezik a vacsora ideje, mindhárom öreg bokorral sikerül végeznie, felszabadítva a helyet az előkertben a virágágyások számára. ~Kivágni mindig ősszel kell a fákat, bokrokat, ne feledd! Tavasszal túl életteliek a növények, nyáron túl erősek. De ősszel a természet halni készül.~ emlékszik vissza Kimmeri szavaira. Amikor elkészül, a kis talicskával hátrahord mindent, gondosan félretéve az öreg bokrok vastag részeit. Azután pedig szépen elegyengeti a tervezett virágágyások helyét.*