//Owairat -rezidencia//
//Szalon majd elfele//
*Az igazán jó alakítás lényege, hogy az ember bele tudja érezni magát a szerepbe. Yeza természetéből adódóan mindig hamar tudott gúnyát, szerepet váltani. Könnyen és gördülékenyen. Más téma, hogy melyik szerepben hogy érzi magát. Akárhogy is, alapvetően mindenki legkényelmesebb jelmeze a sajátja, attól pedig embere válogatja, ki mennyire tud elrugaszkodni. Mennyire és milyen hitelesen.
Nem forgatja ki magát, igazából csak ferdít. Szorult helyzete pedig csak rátesz egy lapáttal a hiteles kétségbeesés terén. Ami azt illeti, határozottan nem bánná, ha a városőrség kezére adnák. Végül is akkora kárt nem csinált, baja csak neki esett. Még akkor se lehetne túl nagy bűnt a nyakába varrni, ha végérvényesen felsülne a történetével. Ezeket a reményeket roppantja ripityára az a szorítás a tarkóján és az a hang, az a hangnem, ami torkára forrasztja a szavakat is, a szipákolást is. A belé nevelt törvényeknek enged, amikor térdre görnyed a feddés alatt. Hallgat, ahogy utasították, mintha a sirámokat, a kétségbeesés árját az úr fagyosan csikorduló hangja elvágta volna.
Az egyetlen ember a szobában, aki biztosan mondhatja magáról, hogy tudja, a vörös hazudik, csendre inti.
Leszegett tekintete előtt ott a levél, benne az ítélet, ami gúzsba köti. Bárcsak hagyta volna a fenébe azt az átkozott papirost!*
~A pincébe?~ *Összeszorítja a fogait a szóra, ami nem kecsegteti túl jó kilátásokkal, ahogy újdonsült gazdája szavai sem. Valószínűleg nincs elragadtatva a belépőjétől. Mit lehet tenni? Yeza se a legboldogabb tőle, hogy így alakultak a dolgok. Magyarázkodni meg hiába kezdene, az ifiúr biztosan nem lenne kíváncsi a túl hosszú és fájdalmasan komikusnak ténysorozatra, ami idáig vezetett.
Tehát hallgat inkább és tűr becsülettel. Bár térdel, mégis sokkal méltóságteljesebb a tartása, mint mikor még az igazát védte szerencsétlen bádogos-segédként.
Elveszi a felé nyújtott kendőt és megtörli az arcát. Van a mozdulatban valami olyasmi, mint amikor a színészek előadás után megszabadulnak a karakán sminktől. Mindenesetre továbbra is inkább a padlót bámulva, apró biccentéssel köszöni meg a jótét gesztust.
Nem ellenkezik, mikor elvezetik, de továbbra is kerüli Tylen tekintetét. Mi tagadás, eszébe jut, hogy talán ezen a rövid úton a csapóajtó felé, talán most van az utolsó esélye megmenteni az életét. Egy baljós hang egyre csak azt suttogja, eltemetik ott a csapóajtón túl. A lándzsahajigáló nemesi jégkirálynő elhagyja a házat nemsokára. Ha az ifjúúr vele tart, ő ott rohad meg abban a lyukban. Valahogy nem hiszi, hogy ezek után újabb esélyt kapna. Elszúrta. Legnagyobbrészt a balszerencse sorozat miatt, de az ilyesmit sose lehetett mentségként felhozni egy elhibázott küldetés kapcsán. Szégyent hozott a házára, a céhmesterre, önmagára és valószínűleg kihívta a Thalamarr família tajtékzó haragját is. Szép kis életmű. Akárhogy is, talán ez minden, ami Yeza hagyatéka lesz. Eszi emiatt az epe, de a legnagyobb nyűge mégis az, hogy a fenébe is, rohadtul fiatal ő még a halálhoz! Nem lehet így vége. A büdös mindenségit, nem lehet így vége!*
A hozzászólás írója (Yeza a Rőt) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.09.19 20:23:21