// A fogadás //
*Csendben türelmesen, egyik lábáról a másikra helyezve a hangsúlyát, úgy figyeli a Hu és az általa Ezüsthátúnak nevezett fickót, mintha csak azt hallaná, hogy egy diák sértegeti a mesterét, de nem szól közbe. Egy darabig legalábbis.
A fiola tartalmát is engedelmesen meghúzza, akár lehetne benne gyorsan, vagy lassan ható méreg is, vagy bármiféle csodaszer, mint mindig ő most is a másik számára bizonytalannak nevezett valamire bízza jövőjét. Bár, jobb szemöldöke szabályos ívben szökken fel a ránctalan, gyermeki homlokra, Hu azon egyszerű kijelentése nyomán, hogy őt nyugodtan megölhetik, csak szóljanak róla.*
- Én szóltam. *Csendül fel hangja a kocsiban.* S mégis tiltakoztál ellene. *Ennyit kíván mondani. Az ital nyomán azonban méla fáradtság önti el, talán az éjszaka teszi, talán az ital, talán Lorew fárasztó megnyilvánulásai, de nem is töpreng el rajta. Majd történik aminek történnie kell.
A kocsiból kilépve tekintete az épület helyett rögtön az eget pásztázza, a csillagok (természetesen Vi álláspontja szerint) maradéktalanul a helyükön vannak, ám a hold fénye erősebb, mint amire számított. S, hogy ebből milyen következtetést von le? Egyelőre semmit, de megjegyzi.
Bakancsos lábai mereven követik egymást a lépcsőn menet, s csak ekkor veszi szemügyre, ha nem is tovább egy pillanatnál, de a többieket, kik szintén itt vannak. Nem is kerülhetnék el a figyelmét, egy gnóm és egy óriás ugyanis nem kevésbé feltűnő jelenség, mint ő maga is a rikító hajával. Egyedül Lorew az, aki egyáltalán nem feltűnő, már ha az öregségét és a koldusszerű megjelenést az ember átlagosnak ítéli meg.
A nagy csarnokban ismét csak elmélázik, talán le is marad a többiektől, a csillár ugyanis jelenleg érdekesebbnek mutatkozik számára, mint a lépcsőn való séta, de végül csak követi a többieket.
A párnán fekvő nő láttán elmosolyodik, az egész jelenség annyira festőinek tűnik ebben a környezetben, hogy Vi szíve szerint inkább róla készítene szobrokat és állítaná ki őket a Templomban, mintsem azokról az ismeretlenekről. No persze nem arról van szó, hogy a nőkhöz vonzódna, vagy egyáltalán vonzódna bárki felé is, de vannak olyan jelenetek az életben, amelyeket szívesen megörökítene a későbbiek számára, s ez pontosan az.
A beszédére viszont nem reagál, s a gyümölcsökből sem vesz, ugyanott áll, ahova megérkezett. Ellenben a többiekkel, akik vagy az áron, vagy a gyöngyökön méláznak. Hu most is öregember módjára zsörtölődik, vagy csak valamiféle jó kereskedő véna bújt volna elő a koldusból? Vit a jutalom nem érdekli, anélkül is elvállalná. Hisz túl földi dolog az, ahhoz, hogy ilyen csekélységekkel foglalkozzon, azonban kérdése neki is van.*
- Mire kellenek neked a gyöngyök? *Szegezi kék íriszeit a nőre, majd közelebb lép, hogy ő is megnézze magának ezeket az emlegetett kis csodákat.*