//Owairat-rezidencia//
//kint//
*Neki aztán úgy is jó, ha nem a védelmi mestertől, Zenolitától kapja a parancsokat, hanem a Ház Úrnőjétől. Talán a Kisasszony jobb pozícióban van ott, ahol éppen van, de szilárdabb lábakon gondolja azt az elgondolását, hogy többet tud erről az egész felfordulásról, mint ő, aki a legnagyobb nyugalomból érkezett vissza a konyhába és aztán csöppent bele egyik pillanatról a másikba valamibe, amit azóta sem ért. De most nem is az a feladata, hogy túlzottan gondolataiba mélyedjen, inkább cselekednie kellene és megvédenie azt, akit kell. Lényegében Niverét, viszont ő most máshová osztja be feladatot ellátni, meg egyébként is, ha minden igaz, jelen pillanatban van más, aki védelmezze. Nem tagadja, összezavarodott magában, palástolja, de az éles szituációk és a rutin hiánya, hogy nem tud azonnal alkalmazkodni a kialakult új dolgokhoz, össze-vissza cikáznak elméjében a gondolatok és ahelyett, hogy a tényleges megoldásra koncentrálna, kissé kapkodósan összegez fejében.
Már megy is a ház túloldalára, hogy figyelje az ablakokat és felkészüljön egy esetleges kitörésre, ha már ilyen sokan üldözik és szorítják a betolakodó nyaka körül azt a bizonyos hurkot. Előbb vagy utóbb elkapják, egy ismeretlen helyen, ennyi üldözővel a sarkában nem lehet más a végkimenetel, mint a megadás. Feltéve, ha van esze.
A ház ráeső felén egyelőre viszonylagos csönd honol, semmi nyoma annak a nagy felfordulásnak, ami egy perccel korábban, kicsit odébb volt. Várakozik, feszülten figyel és közben azon töri a fejét, hogy hogyan juthatott eszébe bárkinek is fényes nappal ilyesmi.*