//Dongnor ház//
//Egferth Fernsun//
- Ahogy óhajtja *biccent a férfi kérésére, majd minden akadékoskodás nélkül engedi magát visszavezetni a tömegbe. Bár nincs kifejezetten ellenére a beszélgetés, még sem fűzi olyan viszony amásikhoz, hogy hosszadalmasan sutyorogjanak egy eltakart sarokban. Hisz enm ezért jött, most nem, és még ha Egfrthben nem is épp a nemesi sorok egyik úrifiúját van sikere megismerni, attól még nem feltétlen haszontalan a kapcsolat. Korán megtanították, bárkinek hasznát lehet venni, csak a megfelelő pillanat kell és persze a megfelelő eszközök az ember kezében.*
- Természetesen *biccent az újabb invitálásra, poharát egy asztalra helyezve, hisz nem óhajta a férfira vagy épp más párra borítani azt. Aztán egy pillanat és már is átadja magát a zenének, a lépteknek. Hamar kiderül, nem először futja eme kört, tapasztalt mesterek oktatták a tánc fortélyaira, próbálván csak a merev mozdulatokat belénevelni, sikertelenül. Mert bár a formulákat megtanulta és tökéletesen vissza is adja, még is érezhető mozdulataiban valami más, valami különleges. A tánc, a zene szeretete, a szabadság eme különös formájának imádata. Mintha nem is emberek között lenne, mintha nem is kellene figyelni, mit csinál. Mintha csak a hullámokkal sodortatná magát, vagy épp a felhők között lebegne.
És mintha különös álomból kélne, úgy réved a semmibe, ahogy a kör véget ér, és nemsokára ismet az ácsorgók között leli magát.*
- Apám halála után nem volt maradásom. És mivel egyetlen, ismert élő rokonom eme városban telepedett meg, úgy gondoltam, ide utazom, egyrészt tudatva vele a szomorú hírt, másrészt próbálva a saját lábamra állva, új életet kezdeni *fog bele egy csipet mesélésbe, hűségesen tartva magát a korábban előadottakhoz, még figyelmetlenségből sem térve el azoktól.*
- És Ön, mi célja ezzel az estével. Szavaiból úgy vettem ki, nem rajongja a nemesi köröket, sőt, mintha némi megevtést is éreznék. És úgy sejtem, csele okán, nem is a fellépők táborát szaporítja, hogy tehetségével nyerjen magának elismerést. Hát akkor?