//Eleonor, Korria és Zetriat//
*Csalódást okozott volna apjának? Meglehet. De az is lehet, hogy nem.k A férfi tudta, hogy lánya nem csak külsőre néz ki úgy, mint anyja. Jellemben is jóval inkább hasonlít rá. Tudhatta volna, hogy egyszer bekövetkezik ilyesmi, de váratlanul érte. Mindemellett csak tehetetlenül hagyta, hogy lánya elmenjen egy gyilkossal. Hiába intézkedett, nem történt semmi és a gyermek sem tért vissza. Egészen mostanáig. Arra viszont nincs szó, hogy Iskandar mennyire utálja a tehetetlenséget. Dühe jó részben ebből fakad. Hogy nem tudott tenni semmit azért, hogy városban tartsa Eleonort, amíg emberei vissza nem hozzák. Ó, hiába is küldte utánuk. Azok közül is meghalt néhány. Hogy is hívták őket?*
- Nem mesélek rőla? Ha hallani akarod... Felelőtlen volt! Állandóan kereste a kalandokat, én pedig nem álltam útját. Lásd, mi lett a vége! Te nélküle nőttél fel, én pedig gyászolok a mai napig. Nem hagyom, hogy te is olyan legyél! Felejtsd el! *mondja, halkabb kiabálás formájában, válaszul a lány felpattanására. Többet nem hajlandó mondani a nőről. Még nem. Saját magáról pedig végképp nem.*
- Ha pedig tudni akarod, hogy a gyilkos... Immáron szerencsére holt barátod mit művelt... Három emberemet ölte meg. Azokat, akik csak téged akartak védeni és visszahozni. *mondja, hogy tovább sulykolja lányában a bűntudatot. Úgy véli ez a legjobb eszköz arra, hogy itt marasztalja a nála kisebb termetű, de ugyanolyan makacssággal bíró egyént.*
- Menj, öltözz át! Tíz perc múlva találkozunk az étkezőben. Ne késs, a vacsorát időben kezdjük! *mormogja. Most már nem üvölt. Sikerült visszafognia magát, bár nehezebben, mint Korria esetében. A nő, aki ha akarta, vagy olykor, ha nem, a lehető legjobban fel tudta idegesíteni, nem más volt, mint Iskandar felesége. Az asszony hamar dühbe tudta gurítani. Utána viszont le is nyugtatta, mikor a férfi meghallotta csilingelő nevetését, mi azért volt, mert a hölgyemény jól szórakozott tajtékzó tekintetén. Eleonor ennyiből más. Ő nem szórakozik rajta. Láthatóan tart tőle. A nagyszerű dühítő képessége viszont megvan. Épp ezért, apjának nehezebb kordában tartania érzelmeit, ha vele van egy helyen.
Az étkezőbe megy. Ott leül egy üres székre és várja lányát. Az asztalt már elkezdték megteríteni. Van rajta minden finomság. Isk odahívja magához egyik szolgálóját.*
- Vigyetek a pincében lévőknek is valamiféle ételt. Nem szeretném, ha egyikük is éhen halna. *mondja, kivételesen csendesen. A szolgáló ezen meg is lepődik, de csak engedelmesen bólint és távozik, esze ágában sincs szóvá tenni ura furcsa viselkedését.*