//Owairat-rezidencia//
//Szálláshely//
*Amy a másik lány tartásából veszi észre, hogy bizonnyal nem tetszik neki a története. Meg is tudja érteni, hiszen nem éppen tündérmese.*
- Valahol az enyém is. De talán az mellettem szól, hogy fiatal voltam. Meg az apám eléggé megváltozott, a mostohám meg... *Amy halkan sóhajt.* Így felnőtt fejjel már valószínűleg én is máshogy cselekedtem volna. De való igaz, tényleg elboldogulok. Meg ki tudja, a tapasztalatok sokat formálnak egy emberen. *Amy igyekszik mosolyogni, de most nem megy neki könnyen, pedig Zenolita megértőnek látszik, még kedvesnek is mondaná. De a másik lány valamit még nem tud, illetve sok valamit, de talán mindenből csak az az egy a fontos, és ha ennyit elmondott, már kikívánkozik belőle.*
- Hidd el, igyekszem, már sikerül is egy-egy hétre, néha tovább is. A gyermekem, ha megszülethetett volna, nemsokára hét éves lenne *szakad ki belőle.*
~Sose tudom teljesen elfelejteni.~
*A vesztességre nem mond semmit, hiszen Zenolita most hallhatta, valójában milyen árat fizetett.
Az egészben a furcsa fordulat az, hogy itt találkozott Darellel, ebben a házban. Igaz alig beszéltek egymással, talán egy órányit összesen, de Amy szimpatikusnak találta a fiatal harcost, kedvelhetőnek, minden felszíni fagyosságával, kimértségével és darabosságával együtt. Különben is úgy vette észre, hogy ez az egész tanult viselkedés nála, legalábbis erre következtetett pár meglepett reakciójából.*
- És tudod, mi a különös? Apa fenyegetései, hogy egy farkashoz ad, valami kegyetlen északi harcos klánhoz, az örököshöz, bár nem tudom, valójában intézkedett-e vagy csak tervezgette, szóval én ettől nagyon féltem, mindig, később is. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy ki tudja, mi lett volna velem ott. Egészen pár nappal ez előttig így volt, amikor Darel azt mondta, ő is Farkas Harcos. Ne nevess ki, de addig valami rettenetet képzeltem el, amire könnyen mondhattam, hogy így jártam jobban. Most nem tudom.
*Amy megvonja a vállát, majd újra elmosolyodik.*
- Hát igen. Azért eljutni idáig. Mondjuk, erre tényleg büszke vagyok. De most te következel a történeteddel, és ne hidd, hogy az felment, hogy közben a hajad vágom, attól még beszélni tudsz.
*Összekészülődnek, sőt Zenolita szavai miatt Amy sem megy előre, kivárja a hajmosást, de aztán elindul vissza a konyha felé, reményei szerint a harcos lánnyal együtt.*
- Arra gondoltam, hogy odateszem a hajöblítő teádat, aztán maximum leülünk kint a konyhaajtó elé, akkor hallom, ha forr a víz, de nem bent vagyunk mégsem.
//Már a konyhaajtó előtt, a kertben//
- Még jók a fények. Mit szólnál, ha kiraknék ide neked egy stokedlit, aztán befejezném a hajad, és utána jönne az öblítés? A kamillától a szőke haj mindig sokkal szebben csillog és az illata is finom lesz.
*Amy önkéntelenül is körbepillant, mert Al elvben a konyhában maradt, hacsak nincs ő is kint valahol, de hát a közelben lehet. legalábbis Amy így gondolja.
Reméli, ez nem okoz gondot, bár fogalma sincs Zenolita mennyire szégyenlős.*
~Igaz nincs azon mit takargatni, ha valaki hajat vágat.~