//Falakon kívül//
* Elgondolkodik azon, amit Nestar mond. Nem kételkedik a szavaiban, hisz ő régebb óta él a Kúria falain belül, így lakóit is jobban ismeri. Viszont kezd abban is biztosabb lenni, hogy ők ketten más gondolkodási síkon mozognak vagy csak egyes kimondott szavakat más értelmezésben használnak. Mintha ugyanarról beszélnének, csak másképp. A félreértelmezés gyanúja kezd rajta úrrá lenni. Ennek jelét próbálja titkolni, s hangot sem ad neki. Némán biccent.
Habár az alkimista a fegyverekhez nem ért, úgy tűnik mégsem védtelen s ennek kifejezetten örül. Ugyan, már levezette magában egyszer, s önmagát ismétli, de előfordulhatnak olyan esetek, mikor hiába az ő jelenléte, Nestar magára lesz utalva. Az ötletet, ettől függetlenül nem vetette el teljesen, hogy legalább egy tőrt adjon a kezébe. És nem csak dísznek.
Mit is gondolt, hogy mára talán megúszta a szebbnél szebb halálesetek leírását, vagy legalábbis Nestar löttyeinek a következményeit? Most is kapott egy adagot belőle. Önkéntelenül is bevillannak a képek, ahogy a szerencsétlen rohadni kezd. Rossz ötletnek bizonyul, hogy ebéd után közvetlen akarják bejárni a piacot. Igazából, az ötlet maga nem volt rossz, csak a személy, akivel elindult. Fogalma sem volt arról, hogy a férfi ilyen nyers őszinteséggel fogja taglalni a dolgokat. De most már mindegy, vissza nem fordulhat, így mély levegőt vesz, hogy gyomortartalmát visszatartsa. Nem sokat segít. Lassan közelednek a piachoz, ahol különböző szagok és illatok keverednek a levegőben. Talán csak képzelő ereje túl nagy, de az orrába felkúszó szagok, a rothadás s az elmúlást hozzák magával. Tudja, ha nem törli ki gondolataiból a képet, hamarosan viszont látja az ebédét. Pedig milyen finom volt. Újabb mély levegőt vesz, viszont most lassan fúja ki, miközben lehunyja szemeit, hogy kék eget és zöldellő mezőt képzeljen maga elé. Miközben abban reménykedik, hogy a mellette haladó alkimista eléggé el van foglalva a mondandójával, így nem veszi észre, hogy figyelmét csak az „ egy átlagos ember…” tudta fenntartani, azóta jelenleg saját magával és ebédjével küzd. Valahol messziről hallja a monoton hangot és néhány szót, de mellette ökölbe szorított kézzel vívja csatáját. Mire elérik a Piac szélét, addigra sikerül legyőzni a késztetést arra, hogy csizmája orrát vagy éppen egy ház oldalát terítse be gyomrának tartalmával. Tengerszín szemeit újra kinyitja, miközben még egy utolsó mély lélegzettet vesz, amolyan levezetésképpen. Reméli, a mai napra sikerült túllendülnie ezen, s ha nem is teljes biztonságban, de felkészültebben tudja fogadni a hullámokat. Gondolatai közt kezd el turkálni, hogy a megszakadt fonalat újra fel tudja venni. *
- Értem, de ez akkor nem lenne veszélyes magára is? Mert ha elég belélegezni…
* Nem folytatja a mondatot, bízik abban, hogy Nestar érteni fogja mire is gondol, jelenleg még túl friss az élmény, hogy saját maga is elismételj az előbb hangzottakat, még az eredménybe sem biztos. Jobb, ha nem játszik a tűzzel. *