//Adal ház//
//Eskütétel, harmadikként//
*Nem is ivott annyira sokat. Legalábbis nem annyira sokat, hogy teljes mértékben zokni legyen agyilag. Csak az érzékei tompultak, esze az továbbra is vág, bár igaz, nem úgy, mint a borotva, hanem mint egy tompa kés, de ez már megszokott.
A vörös jelenés szónoklatára ő is kiszivárog helyéről. Igaz, nem a kinti tömegbe, csupán a háttérből figyeli az eseményeket, no meg hallgatja. A szabályokat figyelmesen az eszébe vési, és közben magában elemezgeti azokat, vajh mennyire reálisak és betarthatók azok. Arra jut, hogy nagyrészt azok. Nem érti, miért akar Vércsének jelentkezni, hiszen van százszorta jobb dolga is annál, hogy lopkodjon mindenfélét mindenkitől. Jelen esetben az, hogy ellovagoljon a víz városába, lekaszabolja a drága unokatestvért, aztán bejelentse a visszatérését. De mi van, ha a Vércsék mellé állnának a küzdelemben? Mi van, ha egyszer sikerül neki is feltörnie a vezetőségbe, és jó létet, no meg előkelőséget ígérvén a Belaldurok ellen vezetné a tolvajsereget? Első megfontolásra nem is oly' rossz ötlet, másodjára pedig nem akarja megfontolni, mivel fél attól, hogy megváltoztatná véleményét.
Az eskütételnél Myna áll be az elsőként, és egy kalapos fickó is megelőzi őt. Mindegy, nem olyan sietős neki, hiszen ha jól hallotta azt, amit a vörös mondott, akárki bátran elmehet, csak akkor kellenek neki, ha szüksége van rájuk. Ez tetszik neki. Egy tökéletes szabály. Megkötik kezeit, és mégis szabadon hagyják. Ilyet a nemesi vezetés is gyakrabban alkalmazhatna, legalább a pórnépet abban a hitben tartanák vele, hogy szabadok, holott ugyanolyan rabok, csak néha kisétálhatnak az udvarra.
Ekképp elmélkedik, mire a kalapos fickó is kilép a szobából. Eljött az ő ideje. Ha Vércsének kell lenni, hát Vércsének kell lenni. Valami hatásos esküt szeretne, olyat, ami rendesen beleégne a vörös emlékezetébe, hogy tudja, van egy hűséges szolgája, akire bármikor számíthat.
Ahogy belép, és az eskü szavai elhangzanak, ő nem teszi szívére a kezét. Helyette lassan kivonja a kardját, vízszintesen tartva két kézben fogja, bal keze a penge hegyénél, jobb a markolatánál, s féltérdre ereszkedik. Mint egy hűbéri eskü. És talán az is.*
- Fogadom, hogy a lent elhangzott szabályokat életem végéig betartom. Fogadom, hogy vezérem előtt nem tartok nagy titkokat, melyek érinthetik bármelyik vércse társamat. És fogadom, hogy vezérem kérdéseire nyíltan és őszintén felelek mindenféle körülményben.
*Az eskütétel után feláll, a kardod pedig visszahelyezi a hüvelybe. Ahogy a bőrnek súrlódó mithril (vagy gyémánt?) hangja lassan elül, mosolyogva, hetykén válaszol a kérdésére.*
- Emlékszel még arra, amit az ösvényen meséltem neked? Hogy mi voltam, és mi lettem? Amikor biztattál, hogy az vagyok, aki vagyok. Nos, ez számomra nem szégyen, de jobb titokban tartani. És mivel ezt már neked elmeséltem, megspórolom vele az idődet.
*Halkan felnevet, majd a hallottak alapján most kéne megkapnia a vércséjét. Ő a jobb lapockájára kéri, így kigombolja ingét, ledobja a földre, majd hagyja, hogy a kívánt helyre megkapja a jelet.*