//Owairat-rezidencia//
//Dolgozószoba//
*Bár általában kedves szokott lenni mindenkivel, most valahogy a név elhangzása óta, még a maga számára is tartózkodóan viselkedik. Tartózkodó, amilyen nem szokott lenni, s erről kik mások, mint frissen alkalmazott szolgálói tudnának a legtöbbet beszélni. Nyílt, és őszinte, s ezt valahogy belelátja másokba is. Talán ez nem igazán jellemvonása egy jó kereskedőnek. Vagy talán csak ösztönből megérzi, ki az, aki valódi ártó szándékkal közeledik? Ki a megmondhatója ennek?
Megnyugvás számára valamennyire, hogy a másik még nem járt a városban, így valóban nem ismerhetik egymást, legalább is személyesen nem. S hogy másként mégis, arra Tylen máris igazolást szolgáltat. A folytatás fel is kelti érdeklődését. Közös üzleti érdekeltség.
Voltak. A finom fogalmazás gyanút ébreszt, és a férfi jelenléte erősíti is az elgondolást. Ez az üzleti érdekeltség még most is tart, és a másik nem másért van itt, hogy behajtson.
Gombóc gyűlik össze a gyomrában. Az érzés szokatlan. A félelem fájdalma zavart kelt benne, levegő után kap. Pillanatnyi rosszullétét palástolni igyekszik, talán csak az arcán megülő pír jelzi vérének megindulását.*
-Igen, ezt tudom.
*Sóhajtja el, hiszen pontosan tudja, miféle terhet jelent a szülői szigorral adott utasítást. Mert kérésnek még véletlenül sem lehetne nevezni. Tanú erre apja végrendelete, mely súlyos terheket tett az ifjú hajadon vállaira.
Tylen előre hajolva nyújtja át a pergament, s ő is előre hajol, hogy átvegye az asztal felett. Tekintete a férfiét keresi, s fogja is, ha módja van rá, kérdőn. Mintha onnan próbálná kiolvasni a válaszokat a kérdésre: Mire számítson?
Aztán hátradől újra, s ujjai megszokott ügyességgel törik fel a pecsétet, göngyölik ki a tekercset. Tekintete a lap alján olvasható aláírásra fut először. Semmi kétség, ez apja szignója, még ha sokkal lendületesebb is, mint mostanában. Aztán az iromány elejére fut a tekintet, s olvasni kezd. Ahogy halad lefelé először értetlensége nő meg, majd aggodalma is. Amit kezében tart nem más, mint egy adósságlevél, egy váltó, melyben a felvett összeg mellett szerepel egy lejárat, és a végén fizetendő tétel mértéke, és egy biztosíték is. Az aláírások alatt másik kézzel, más tintával írt elszámolás, melyen nyomon követhető az évek teltével hozzáírt tételek mértéke.
Nézi a végösszeget, és elméjében hatalmas üresség kondul meg. Fekete űr keletkezik, mely körülzárja. Hogy érzelmeiből mi ül ki arcára, azt hirtelen nem is tudja, de talán ebben a pillanatban nem is érdekli annyira. Könny futja el szemeit, de igyekszik a sírást visszatartani, nagyot nyel.
Percek telnek el, míg remegő kezében tartva a papírost, csak mered maga elé. Egy élet minden értelme zuhan a semmibe röpke pillanat alatt.*
-Ennyi...
*Alig találja meg a hangját. Vékony, bizonytalan szó csendül. Lassú mozdulattal tekeri fel a pergament, s ejti az ölébe, kezeivel együtt. Tekintete fordul, hogy szembenézzen Tylennel. Apró köhintés, hogy a torok megkönnyebbüljön.*
-Ennyi pénz nem áll rendelkezésemre.
*Ha a házat eladná, meg a két falut, és a majorságot, és minden árut pénzzé tenne, akkor sem tudná kifizetni. Egyszerűen fel sem tudja fogni a dolgot. Apja miként írhatott alá egy ilyen kötelezvényt. S az, hogy a vagyonát elveszítheti, csak egy része a történetnek. A záradék, mely a biztosítékot tartalmazza, ijesztő.*
-Mi a szándéka? Szándékuk?
*Javítja is ki azonnal a kérdést, hiszen vélhetően nem csak Tylen döntéséről van szó, s ha jól sejti a másik nagyon is határozott elképzelésekkel érkezett.*