// Owairat-rezidencia //
// Szállás - Darel //
//Később a kertben – Darel, és/vagy bárki más//
– Értem, tehát csakis a karaván kísérete. És ha megjárjátok az utat… Hova is? Szóval akkor utána eltűnsz? Vagy mostantól az Owairat-karavánokkal járod majd Lanawint?
*Érdeklődve pillant rá, fogalma sincs, miben állapodtak meg, csak egy út, vagy több, állandó alkalmazás esetleg? Mindig csak a karavánok mellett, vagy néha azért itt a házban is előfordul majd?
Nem mondhatni, hogy a fiú rögtön belopta magát a szívébe, de láthatóan ez nem is célja. Amyccha pedig valahogy mindig is jobban bízott azokban, akik nem túl mézesmázosak. Illetve nem mindig, de annak immár hét éve, és a leckét megtanulta.
Bár látja, hogy a fiú komoly ábrázata picit megenyhül, de a gyors visszavágás némileg meglepi.*
– Ezek szerint mégsem csak a magad dolgával törődtél, hogy figyeltél, mikor Alfonz beengedett? *kérdez vissza halkan.
Mert az ifjú mondata erről árulkodik számára, hiszen csak nem az ujjából szopta a dolgot.
Befelé menet a kardra terelődik a szó, és Amyccha némi megkönnyebbüléssel hallja, hogy Darel nem vándorolt el érte a föld városába.*
~Akkor nem ismerhet. Remélhetőleg.~
– Wegtoren is szép város, bár én Pirtianesben születtem, de eddig csak a Hegyek másik oldalán éltem. Te artheniori vagy?
*Inkább puszta kíváncsiság ez, egy kis ismerkedés, mert Amy nem az alapján ítél, hogy ki honnan származik, és nem is a faj alapján, nála az számít, amit tesz az illető. Se rang nem izgatja, hiszen volt neki is, se a név, ami csak egy szó, jelentőséggel az ember tölti meg.*
– Bár igazad lenne, amennyit eddig tudok róla, ezt az állást nekem találták ki. Ugyanakkor, amíg a kisasszonnyal nem beszélgettünk, nem vett fel, és nem tájékoztatott a hatáskörömmel kapcsolatban, úgy éreztem ás érzem, hogy nem kezdhetek semmibe.
*A szállásra érve Amy nem sokat gondolkodik vagy taktikázik, a következő szoba üres, hát az lesz az övé. Egyébként is tökéletes.
A zsákja is megérkezik, halk puffanással landol az ágyon. Amy Darelre mosolyog.*
– Köszönöm.
*A mécses fényénél jobban megnézi magának Darelt.*
– Csak azt mondtam, nem is vagy olyan fagyos, mint a zúzmarás északi puszták. A szemeid… azok sem.
*Amy szemei kissé összeszűkülnek, egy cseppet felpipiskedik, úgy néz Darel szemeibe, vagy talán egy cseppnyit feljebb.*
– Úh… Még jó, hogy az a sérülés elkerülte a szemedet. Nem sokon múlhatott. Mi történt?
*A kérdés talán összefüggéstelennek tűnhet, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy Amy tekintetének vonalába beleesett az a bizonyos heg is, és a lány elgondolkodott a miérteken és a hogyanokon.
Ha választ kap, annak örül, és valóban érdeklődve hallgatja.*
– Rendben. Igazad van, hosszú nap volt *mosolyodik el kedvesen* Neked is jó éjszakát!
*Darel talán már a küszöbön van, mikor eszébe jut még egy fontos dolog.*
– ÓÓ, bocsáss meg! Még egy kérdés! Merre találom az illemhelyet? *A hangja halk, de a szavai érthetőek, ugyanakkor halványan el is pirul.*
~Megkérdezhettem volna Hargát, vagy Mixorát, de akkor még nem volt az eszembe, most meg már lassan muszáj tudnom.~
*Ha kap választ, és reméli, hogy kap, akkor azt megköszöni.*
*Nem tart sok idejébe elrendezni a szegényes kis motyóját. Aztán felkeresi azt a bizonyos kis helyiséget is, és készen áll arra, hogy lefeküdjön, és egy hosszú nap után végre álomba szenderüljön.
Aztán csak forgolódik. Ledobja magáról a takarót, majd mégis visszahúzza, mert hajnalban akár hűvösebb is lehet majd.*
~De most nincs hűvös, most meleg van!~
*Amyccha képtelen elaludni, így végül felkel, a lábát a sarujába dugja, térdig érő hófehér, pántos alsóinge fölé csak egy vékony halványszürke köntösfélét kanyarít, ami szintén nem ér tovább a térdénél, aztán kifelé indul.
Nem visz magával sem mécsest, sem gyertyát. Nincs különösebb célja sem, csak egy picit sétálni szeretne, csak egy picit megnyugodni, leereszteni.
A hátsó kert felé indul, lassan lépked, meg ne botoljon az ismeretlen ösvényeken.
A halk éjszakai neszek most, itt, a ház biztonságában nem töltik el félelemmel, inkább megnyugtatják. A virágok illata, a hűsebb levegő üdítően hatnak rá. Ahogy a vízcsobogás hangja is, amit követni kezd.
Az ösvény egyik kanyarulata után egy rózsalugassal körülvéve egy szökőkutat talál, nagyjából nyolcszögletű, ívelt oldalú kőmedence, aminek a közepén mintha egy emeletes gyümölcskínáló tál állna. A víz az egész legtetején lévő tobozszerű szoborból buggyan elő, lecsorog a kisebb, majd a nagyobb tálba és onnan végül a medencébe, ami nem mély, nagyjából talán térdig érő lehet.
A medence peremét alkotó márványtömbök épp olyan szélesek, mint a lugas alatt álló kőpad ülőkéje.
Talán ezért is választja most Amy ezt és nem a padot, vagy a meleg miatt, mert így az ujjaival beleérhet a vízbe. Nedves ujjaival a nyakát és a tarkóját vizezi meg, hűsíti. Majd gondol egyet, és végtére is miért is ne?*
~Ugyan ki látna meg?~
*Leveszi a köntösét, és a padra hajítja, majd a saruit is leveszi, átfordul, és a medence peremén ülve lábait a hűs vízbe lógatja.*
– Ó egek, ez de finom! *sóhajtja, majd a fehér vászon alsóingét picit magasabbra emelve bele is lép a sekély medencébe.*