//Egek, ajtók!//
//Vlendor & Karrem//
* A "tűzöklűt" váratlanul éri a hirtelen támadás, így ki is billen egyensúlyából, melynek hatására mindketten a földre zuhannak, s ott folytatódhat a küzdelem. A mágus van alul, de mindent megtesz, hogy felülkerekedjen, még ha ez fizikai erejüket tekintve nem is lesz olyan könnyű, mivel láthatóan Vlendornak szélesebb a karja, így csak a mágia segíthet a másikon. Égő kezével a másik hajához nyúl, de az könnyedén leteperheti, hogy még nagyobb hátrányba kerüljön és legfeljebb néhány hajszálat perzselhet meg. *
- Engedj el, te hitvány... Ember. * Az "ember" szót ezúttal is lenézően ejti ki, s nem is törődik vele, hogy az imént kérdezte tőle a férfi, hogy mi is ő?
Ám ezzel még nincs vége. Ha eddig úgy is tűnt, hogy Vlendor nyeri ezt a kézi tusát, most könnyen megváltozhat a nézetük. Egy szép nagy rúgást ereszt meg térdével a másik felé, mely férfiasságánál éri, s bár nem a legerősebb fajta, de ezt biztosan megérzi a férfi, s nem lesz a legkellemesebb érzés. Így hát kihasználva a lehetőséget, négykézláb kúszik tőle néhány méterre, Karrem mellé, s ott egyenesedik csak fel. Még mielőtt a másik feltápászkodhatna, ő egy tőrt húz elő, s a tolvaj-férfi torkához emeli. *
- Egy lépést sem tovább, vagy megölöm! * Nem tudja mennyire barátkoztak össze, vagy mennyire lelkiismeretes a férfi, de ez az utolsó reménye egyelőre, így fenyegetően szorítja a pengét Karrem nyakához. *
//Nerilil & Lanix//
* A szobor-ember végignézi, ahogy Nerilil elsétál az ajtóig, s ott azt leszámítva, hogy egy kicsit nehezen nyílik, könnyedén kitolja. Vagy inkább betolja? Mindenesetre igen sötét van odabent, vagy odakint, így az orráig sem lát, hacsak gyertyát nem hoz magával. Mert úgy bizony egy vigyorgó uraságot pillanthat meg, egy aranydomb közepén ülve. Igen: egy aranyérmékből álló domb tetején ül, s vigyorog. Nerilil felismerheti, mivel ez az a férfi, ki a szálláshelyen rárontott, s hősi megmentőként a Holdudvarról ide vezette. Egy szót sem szól, várja, hogy Nerilil lépjen, amit csak akar. Bizonyára Lanix figyelmét is felkelti az aranydomb, de neki jobban kell törődnie a mögötte megjelenő bajszos férfival. A szobor-ember nem túl nagy lelkesedéssel köszönti. *
- Gazdám... Milyen jó, hogy látlak végre. * Az nem igazán törődik vele, inkább csak Lanixra pillant. Lanixra, ki észreveheti benne a kocsist, ki ide vezette. Úgy néz ki kezd összeállni a csapat. Már csak az hiányozna, hogy a többiek is idekerüljenek. *
//Lianne & Rana//
* Az egyenes mindig a legjobb út, kivéve, amikor más merre vezet a jó irány. Most viszont nagy valószínűséggel jó felé vezet, mivel hamarosan egy ajtót pillanthatnak meg a folyosó végén, melynek túloldaláról beszédhang szűrődik át. Ha kinyitják, nem túl nagy, de az eddiginél biztosan nagyobb fényt vehetnek észre, meg egy nem is olyan kis csapatot: egy bajszos férfit, ki pont háttal áll nekik; három szinte egyforma férfit, mellettük egy valamivel alacsonyabb alakkal (Lanix és a "három testvér"), valamint egy lányt, ki egy arannyal teli szoba ajtajában áll, ahonnan egy vigyorgó férfi néz kifelé. Egész érdekes látvány, főleg, hogy mindenki csendben áll és nézi a dolgokat. Csupán akkor néznek páran hátra, mikor megpillantják a Rana-Lianne párost. *
- Üdv. * Integet kíváncsian és egyben mosolyogva hátra a három egyformának tűnő férfi, de nem biztos, hogy csak ők csodálkoznak ezen. *