//Kispotály//
- Izmosat? Van itt olyan? Mert még eggyel se találkoztam. * húzza el száját, hangjában hitetlenkedő lesajnálás. *
- Legalábbis nem olyannal…* inkább legyint, s nem fejezi be. az elmondottak alapján, nem egy rossz elképzelés, állapítja meg magában. Pálinka. Na, nem mintha megvetné az italt, olykor előfordul, hogy megdől az az üveg az ő kezében is. De, akkor csúnyán. Olyankor fogadja meg mindig, hogy többet olyan nem lesz. Persze mindig újra előfordul, de azért tartani szokta a napi limitet. Elég korai az óra is, meg a pálinka sem a kedvence, hamar az ember fejébe száll. Igaz, már túl vannak rajta, de rábólint a pertura. A kezébe veszi az italt, s szakmai ártalom vagy valami más miatt, de egy hosszabb pillantást vet annak színére. Tiszta, talán kicsit sötét, mely két dologra utalhat csak. Majd orrához emeli, illata gyümölcsös, alattomosan kúszik fel az orrba, mely a jó pálinka másik alap feltétele.
- Egészségedre!
* Emeli a poharat vendéglátója felé. Nevét nem kérdezték, ő még röviden hozzá teszi. *
- Nayle, de röviden csak Nay. Vagy, ahogy jobban tetszik.
Esze ágában sincs vadul lehajtani, mint ahogy azt sokan szokták. Ha, már így van akkor kiélvezi az ízt. Aprót kortyol belőle, hogy annak íze kellemesen áradjon szét szájában. Telt, karakteres íz, igazán jó fajta. ha nagyon muszáj, hát megissza a másikat is, bár nem siet vele. *
- S mi visz rá egy … tisztességes felcsert arra, hogy bordélyt nyisson? Kevés a beteg, a haldokló, a felkoncolni való?
* Dől neki egy arra alkalmatos bútornak, kezét melle alá fonja, hogy a másikkal rákönyökölhessen. Láthatóan, nem igazán zavarja, hogy nem otthon van, addig a pillanatig, míg rá nem szólnak. Abban az esetben, kiegyenesedik és egy bárgyúnak nevezhető mosollyal kér elnézést. Kezdi érezni a pálinka hatását, teste lassan bizseregni kezd , s talán szeméből sütő keménységet is lágyabbá teszi a csillogás. Akaratlanul is barátságosabbá válik. Ha Ziana még mindig az ebet köti, a karóhoz úgy beadja a derekát a vizsgálatra. Kelletlenül, de lerakja hátsóját egy székre és gyanakvón pillant fel a Vörösre. Miért is ne akkor jutna eszébe az embernek egy fontos kérdés, mikor a szájába turkálnak.*
- Éhjs … a… száhjásszal … hmi … á … hehlyet? Khhapok… vagy azt nekem kell megoldani?
* Mozgatja meg az állkapcsát miután ezen is túl vannak. A hátát való ütögetést, csak szem forgatva tűri. A csuklóját taperoló kezekre, csak rápillant, majd a lányra. *
- Elég élő vagyok? * húzza mosolyra ajkait, miközben visszagombolja ingje ujját. Majd a kézbe kapott cetlit veszi szemügyre. Nem idevalósi, tehát nem sokat mond neki. Bár minden bizonnyal bárki útba igazítaná, de okulva az előbbiből: *
- Mégis ez merre van? * emeli fel mindkét vállát tanácstalanul, ugyan ilyen arcot vágva hozzá. Miután, megkapta a választ úgy, bólint, s feláll a rögtönzött kínzópadról. *
- Ott leszek. További szép napot! Vagy, azt amit ilyenkor szoktak kívánni.
* Kíséret, vagy anélkül indul meg a kijárat felé, hogy aztán hangtalanul csukja be maga mögött az ajtót. *