//A Tanítvány//
*Habár meghatná, és hálás lenne a törődésért, amit a többiektől kap, semmit nem érzékel belőle. Előbb a sokkal kell megküzdenie, majd miután azon túljutott, az elméjébe toluló sötétebbnél sötétebb képekkel. Hiába ment már keresztül sok mindenen, ez valami teljesen új, egy sokkal halálosabb, sokkal rémisztőbb dolog, mint egy elkényeztetett nemesi ficsúr ökle vagy pengéje, vagy bármilyen büntetés, amivel azok elő tudtak állni. De ahogy akkor, ott sem volt más választása, mint várni és előre tekinteni, ezúttal sem fordulhat vissza, nem menekülhet el, hiszen azzal csak maga alatt vágná a fát. Sosem szabadulna elméje a korholó, gunyoros hangtól: gyáva, gyenge, semmire kellő, hát ezért történt minden?
Ahogy kezdi végre összeszedni magát, lassan eljutnak a tudatába környezet hangjai is, ahogyan az is, hogy a mester is visszatért. Még mindig kicsit reszkető tagokkal áll, ám apró, határozott bólintással erősíti meg halk szavait.*
- Folytatni akarom. *Talán az egyik próbát elbukta, de ha kap is érte medált, még mindig maradt kettő esélye. Nem fog kiszállni, bármilyen nehézséggel is kelljen még szembenéznie.
A kis patkány állapotát látva elszomorodik, az élet iróniája, hogy ezért még hálás is lehetne, hiszen ha kicsit is, de eltereli a figyelmét az elő próbatétel elmét próbáló emlékeiről. Habár reméli, hogy az állatkát meggyógyítja Eefa mester, ám a férfi állítja, azt csak a kis lény gazdája tudja majd megtenni. Hogy hogyan? Arra már nem érkezik válasz. ~Az élet kegyetlen, mindenkivel.~
A következő próba azonban ismét komoly feltörést okoz neki. Ha jobban belegondol, a próbák komolyan belemélyednek az önismeretbe is, nem csak azért, mert az előbb a határokat feszegette, hanem hogy mennyit lát magából az ember. Három elemet már kimondtak, egy még szabad, ha biztosra akarna menni, azt választaná. De az csalás lenne, főleg, hogy a tüzet nem érzi magáénak.
Alaposan átgondolja, melyik elemhez mit társítani. Mindegyikhez tudna éltető, oltalmazó feladatköröket hozzárendelni, de ugyanakkor pusztítót is. Micsoda meglepetés, mindegyikben ott a kettősség. Más szemszögből kezdi el vizsgálni őket. Tűz: energia, szenvedély, fellángolás - nem, ez nem ő. Talán tud szenvedélyes lenni, de nem ez jellemző rá. Föld: szilárd, megingathatatlan, a nyers erő. Ez sem talált. Levegő: lendület, könnyedség, szabadság. Ahogy az utolsó szó eszébe jut, szinte felnevet, de nem a vidámságtól. Igen, szabad lett, és mégsem teljesen, a múlt béklyóit teljesen talán sosem fogja tudni letépni. Víz: alkalmazkodó, kitartó, hullámzó, de mégis állandó. Egyre több és több dolog jut eszébe az utolsó elemmel kapcsolatban, és egyre inkább ahhoz tudja magát kötni. Nem cselekszik hirtelen, igyekszik nyugodt maradni, alkalmazkodik, ám mégis, ha valamin változtatni kell, apránként, fokozatosan vájja ki a maga útját.
Ez pedig azt jelenti, hogy Freyaival kell majd párbajoznia. Halk, lemondó sóhajjal adja meg az első választ.*
- Víz.
*Eztán az asztal nevén kezd el gondolkozni. Az ellentétek asztala? Ez nem tetszik neki. Hiába oltja ki egymást a tűz és a víz, hiába szokás mondani, hogy ég és föld, erősíteni is tudják egymást, hiszen a levegő élteti a tűzet, és csak a föld és víz együtteséből tud szárba szökkenni egy új életet jelentő magocska.*
- Az Egység Asztala. *Felel előbbi gondolatmenete lezárásaként.*