/Owairat rezidencia//
//Szálláshely - Darel//
*A rideg szavak hallatán, azért egy kicsit különös érzése támad. Valahogy úgy hangzik, hogy eléggé embert próbáló lehetett az a családi képzés, amiben Darelnek része volt. Neki sem volt könnyű, de inkább nevezné szigorúnak, mint embert próbálónak. Alkalomadtán talán elbeszélget vele ki, hogyan és milyen technikát tanult a harci kiképzése közben. Amikor a családi hagyományt említi, lopva végig néz rajta.*
~A tíz évből még sok lehet hátra ifjú Darel. Nem hiszem, hogy régen kezdted volna meg az élet kiképző iskoláját.~
*Nem firtatja a fiú korát, mert így is majdnem biztos benne, hogy a húszas évei elején járhat.
A kardot büszkén mutatja fel, mert igen érdekes szerzeménynek tartja. Azért azt el kell ismernie eredete eléggé homályos.*
-Az igazat megvallva én még nem tapasztaltam semmi különös erőt körülötte. Ölni lehet vele az biztos, éles a pengéje és jól megmunkált darab.
*Forgatja meg a kezében amitől a kis koponyafej a markolat végén szintén tesz, egy fordulatot, aztán ha a másik kíváncsi rá átadja neki, hogy megnézze. A régi barát említésére megörül, hiszen jó lehetőség, hogy tényleg kiderüljön vajon van mágikus ereje a karnak. Neki nincsenek mágus ismerősei, ha lehet messziről elkerüli a mágiatudókat, de most az egyszer biztosan kivételt fog tenni, mert hajtja a kíváncsiság.*
-Akkor nagyon örülnék, ha egyszer elvinnél az ismerősödhöz. Nem ismerek mágia használókat, de nagyon érdekelne a kard eredete és lehetséges ereje.
*Hálás pillantása elindul, hogy utolérje a férfit, végül is kedves volt, hogy felajánlotta kérés nélkül is. Mikor végeztek a lovaknál és biztos benne, hogy Vihar rendben lesz kérdésére kiderül, Darel vele tart, így hát együtt térnek vissza a szállásra, ahol a szobájába érve nemes egyszerűséggel a padlóra ejti a táskát. Kiveszi belőle a fésűt meg a csecsebecséket és keres egy helyet ahová leteheti. Végül a csatt mellé teszi az asztalra. A vörös ruhát is kipakolja és csak ezután lát neki, hogy kioldja páncélja kapcsát, majd leteszi a földre az ágya mellé. Megkönnyebbülve a súlytól szinte pille könnyűnek érzi magát. Tényleg kezdett rágyógyulni a páncélja. Szemügyre veszi magán a rövid ujjú, barna, bőrből készült alsó ruhát. Az alján lévő kisebb szakadásoktól eltekintve egész jó állapotban van. Igaz rövid, de nem túlságosan a térde fölé ér, ahol meg pár centire már a csizma kezdődik, meg fog felelni házi viseletnek. Kiveszi a táskájából a fonott bőr övet, amit még az egyik nomád asszonytól kapott azt köti fel végül és persze kardját is oldalára erősíti, mert attól nem válna meg még rövid időre sem. Nagyot sóhajtva veszi fel a fésűt és gyors mozdulatokkal simít végig vele, kissé gubancos haján, majd türelmét veszve fogja ujjaival hátra előre logó tincseit. Függője még ott van az asztalon ahol hagyta, így felkapva gyorsan hátraerősíti tincseit. Az eszébe sem jut, hogy a piros ruhát vegye fel, az nem éppen egy őrnek való, ráadásul hosszú és inkább bálra való darab. Kicsit nézi még a kezében tartva, ha nem találkozik a nomád harcossal, akkor sosem lenne ilyen ruhája, még fésűje sem. Mosolyognia kell a régi önmagán, amikor tetszeni akart neki és életében először vett igazán nőies darabot. A fájdalom az emlékek hatására most sem marad el, de hamar beteszi a ruhát a szekrénybe és még egyszer végig simítva magán lép ki az ajtón nem engedve több teret és időt neki. Kimegy oda, ahol Darel várja. A falat támasztva találja, ahogyan éppen a kertet szemléli.*
-Akkor indulhatunk a Szalonba, gondolom a beígért találkozó, hamarosan meg lesz tartva.
*Mondja a férfi felé fordulva és elindul vele együtt vissza a házba.*