//Egek, ajtók!//
//Nerilil, Lanix//
* A páros hamar összetalálkozik, de egyikük sem tesz egyelőre semmi érdemit, így bizonyára valamivel sokkal inkább el vannak foglalva. *
//Karrem, Vlendor//
* Míg Vlendor inkább a fizikai erőt hozza hangsúlyba a kijutáshoz, addig Karrem csendesen gondolkodik, de végül nagy meglepetésre mégis előbbinek jut eszébe egy jó gondolat. Nem kell sok idő, míg egymás hegyére-hátára állítják a bútorokat, ezzel egy kis időt biztosan nyertek, a kérdés csak az, hogy mennyit. Két perc? Öt perc? Tíz perc? Fél óra? Egyelőre tartják a plafont a tárgyak, de amik legfelül vannak kezdenek egyre inkább összehorpadni. Időközben, ha minden igaz, akkor Vlendor folytatja előző műveletét, de sajnos továbbra sincs különösebb eredménye a fal és a padló szétzúzásának. Mondjuk azt leszámítva, hogy a falról lejön a festék és néhány helyen megreped, a padló meg felhasad, de alatta újabb réteg deszka van. Ezzel még nem lenne olyan sok gond, mivel tudják folytatni és egy idő után biztos átütik a falat, vagy a padlót, de az idő fogy és a munka is fárasztó. Ide valami más kell, csak nem lehet tudni, hogy mi? Talán a homokóra tud adni egy kis segítséget, melyet Karrem még idekerülésének idején feldöntött, esetleg van egy titkos ajtó, kar, amit nem vettek észre, de az is meglehet, hogy semmilyen kiút nincsen és itt fognak meghalni. Szétpréselődni. Az pedig nem egy kellemes halál, sőt mi több: maga a halál sem szokott kellemes lenni, egymagában sem, így valószínűleg ők sem erre páláyznak. *
//Rana//
* Íját használja. Az első lövésegy másik denevért talál el, mely ennek hatására lezuhan a földre. De nem ilyen egyszerű a dolog. Az állatok hirtelen elveszítik alakzatukat - össze-vissza kezdenek repkedni és ezúttal néhány neki is repül a lánynak, ám sérülést nem okoznak neki, csak olyasmi érzés, mintha valaki pöckölné őt. Bizonyára megpróbálja nem szem elől téveszteni a kulcsosat sem, hiszen az az egyetlen reménye a kijutáshoz. Az egyetlen remény pedig az oszlopok felé indul, ahonnan jöttek. Persze nem csak az, a legtöbb lassan ismét összerendeődik és oda indulnak, csak néhány marad ott és repked amerre csak lát. A kulcsos eltűnik a sötétségben, vele együtt az összes többi. Követnie kell a teljes sötétségbe, ahol már az orráig sem lát.
Ha elindul azt tapasztalhatja, hogy a szoba nem is olyan kicsi, mint ahogy azt gondolta volna - amerre elindul legalább mégegyszer akkora, mint amit az előbb látott. Néha feltűnik egy-egy másodpercre a világító kulcs, na meg a szemecskék, aztán mindig eltűnnek a homályban.
Nem tart sok ideig, míg egyszer csak dörömbölést hall. Vagyis... Nem is dörömbölést, olyan, mintha... Mintha valaki szét akarná verni a padlót. A hang pedig előle jön, de egy fal választja el a hang forrásától. Hajobban összpontosít, akkor némi beszédhangot is hallhat, de a szavakat nem tudja kivenni. *
//Lianne//
* A gnómszerű lények összenéznek és néhányan sutymorogni kezdenek, végül ismét a szakállas apróság emeli szóra ajkait. *
- Tehát beszakadt a padló és leestél? * Szamai tágra nyílnak és hümmögni kezd. Nem a leghihetőbb történet, de akik egy pincében élnek, azok már magukban sem túl valóságosak. Most pedig: lám, itt vannak és nem tűnnek álomnak vagy hallucinációnak sem. *
- Hol máshol élnénk? * Néz kérdőn a lányra. Láthatóan nem érti miről beszél, na meg, hogy miért ilyen tudatlan a hellyel kapcsolatban, de aztán gyorsan elmagyarázza. *
- Ez a Ház. Itt élünk már talán évszázadok óta. Rajtunk kívül vannak még páran, de ebben a szobában csak mi vagyunk... Legalábbis egészen mostanáig. Most meg idejöttél és elkezdtél kérdezősködni. * Vár egy kicsit, hátha most már megérti a mondandóját, de aztán szemei mégnagyobbra nyílnak és újabb kérdést tesz fel. *
- Te hol laksz? * Most már a többi "manó" is lemaradt a gondolatmenettel, úgy tűnik csak az öreg érti ezt, meg lehetőleg Lianne is ki tudja bogózni a lényeget. *