*Alapvetően nem kedveli az idegességet, és a megfontoltság hiányát, pedig úgy gondolja, ez némi előrelátó bölcsességgel - melyre bizony az elfek oly nagyon büszkék - megelőzhető lett volna. Részéről távozna is, ahogy Zetriat mondja - ez nem az ő dolga, ezt nem neki fújta a keleti szél. Ám ők ketten az ő testvérei, ha pedig az egyik egy ember lányt szeret, ő is egy fontos személyiség számára szegről-végről. Az pedig, hogy az ismeretlen katona magát, az Erdő büszke népét ócsárolja, az minden egyes határt átlép, melyet Ardrian valaha is húzott, húz, vagy húzni fog. Hátrál két lépést, hogy fedezze társait, és a nőt is egy picit távolabb próbálja vonszolni, hiszen ő itt jelenleg a legsebezhetőbb pont, amit kihasználhatna az 'ellenség'. Az elfek kecsességével röppen ki a tegezből a nyílvessző, és az egyszerű, ám azért díszes, elf - saját készítésű - íján már ott is pihen, ám úgy tűnik, csak egy pillanatra, hiszen akármely pillanatban a férfiba engedhetné. Sosem ölne, az ellenkezik sajátos törvényeivel, éles szeme meglátja a páncélzat gyengeségeit, és ha számára negatív mozdulatot tesz, már a lábában is fog állni a nyíl. Elméjében sok gondolat száguld most, s egyik fürgébb, mint a másik. Lehet, hogy ezzel most kizárja magát Artheniorból, ahogy menekülni fognak, de ezt elveti - évek múlva kizárt, hogy emlékezni fognak rá, de egy hónapon belül se valószínű, hogy pont a kis fiút köröznék, aki semmi rosszat nem tenne, még egy levélnek, vagy pillangónak sem ártana soha életében. Másrészt, hogy velük tartson-e? Hiszen ő már megtervezte a mai napját, és gondosan kidolgozott terve, és vágya, hogy a Kikötőbe menjen Alainarhoz tökéletes nyugalommal is szétoszlani látszik. De jelenleg a most számít. Ott van ő, felhúzott íjjal, egyre csak hátrálva egy sötét sikátor felé, ahol észrevétlenek lehetnek, mielőtt a teljes városőrség idecsődülne.* - Mit tettetek, mondjátok? *Suttogja a szőke lány fülébe, ha az engedett kérésének, és kicsit elhátrált vele a páncélos fickótól. Bizony, még neki is át kéne gondolnia, hogy mit tegyen.*