//Jadenwar Gendryen//
*Az első lelkes hullám, hamar elapad. Hiába örül, hogy kap eligazítást az ifjútól, kiderül, hogy a fogadó messze van. Ez alapjáraton még nem lenne baj, de úgy néz ki az út visszafelé vezet majd, a nem túl szívderítő szegény negyeden át. Elfintorodik, amivel együtt jár, hogy az orra tövében megjelennek az apró ráncok, amik bájosan harmonika szerűen adják a világ tudomására, hogy bizony nem múlt még el nyomtalanul a gyerekkor minden jele.*
-Biztos arra? Á, egészen biztos! Nincs olyan szerencsém, hogy ne arra kelljen menni.
*Válaszolja meg azonnal a kérdést és most ez nem is tűnik olyan nagyon vészesnek. Egészen jó kedvre hangolódott az előbbi kirohanás után és az okozója egyértelműen az ismeretlen fekete szemű, aki most még tovább fokozza a jókedvét, ahogy egyszerűen megfordítja. A mozdulattól először vigyoroghatnékja támad, de aztán éles fájdalom jelzi, hogy sikerült a immár majdnem teljesen fedetlen sebet eltalálnia a forgató kéznek. Felszisszen azonnal és odakap a karjához. Kicsit elhúzódik lerázva magáról az érintő kezet, és megint rátelepszik a fanyar hangulat, amikor a kérdésre válaszol.*
-Megsérültem úton idefelé. Bekötöttem, de nem vagyok valami ügyes ápoló, ahogy látod.
*Igyekszik vissza tornázni magára a kötést, amihez a fél keze kevés, úgyhogy beveti a fogait is. Sikerül úgy, ahogy befedni a sebet a bőrdarabbal, ami elég piszkos, de jelen pillanatban nincsen jobb kéznél. Esze ágában sincs elárulni, hogy egy rosszul végződött esés eredménye ez a szép nagy vágás és a félelmetes ellenség akitől ezt szerezte nem más mint egy alig tenyér nagyságú hegyes kavics. Nem szeretne magáról, szerencsétlen, gyámoltalan lány képet festeni, ami az előzmények után már amúgy is esélyes. Elvégre ő régen nem gyerek már. Kicsit kihúzza magát, ahogy a figyelmeztetés elhangzik az ifjútól és úgy néz rá, mintha a magabiztosság szobra lenne.*
-Attól tartok nem igen lesz más választásom. Végül is onnan érkeztem, tehát egyszer már megtettem az utat idefelé.
*Akár milyen logikusan hangzik ez, mikor a mondat végére ér, visszafelé vándorol a tekintete az útra, ahonnan jött és ahonnan a sötét árkádokkal tarkított szegény negyed kezdődik és egyből gondterhelt lesz a pillantása. A szürkület egyre sötétebb árnyalatot ölt. Elképzelve, hogy a falak vetette fekete árnyékok között, a nem is rövid úton kell, majd visszafelé mennie, a kezdeti magabiztosság kezd elillanni. Igen már nem gyerek, de ettől nem lesz védettebb egy tőrrel, vagy egy tolvajjal szemben, ha arra kerül sor. Jó lenne, ha nem egyedül kellene mennie. A fiúnál ráadásul egész jó kard van, ha ketten mennek akkor azért kétszer is meggondolja bárki mielőtt beléjük kötne ez biztos.*
-Ha ennyire aggódsz értem akkor elkísérhetsz odáig.
*Mondja csak úgy mellékesen megjegyezve és felvont szemöldöke alól kérdő tekintet irányul új ismerősére.*
~Őszintén remélem, hogy igent mondasz! Gyerünk! Mond, hogy persze természetesen a legnagyobb örömmel!~
*Egy kicsit izgul, nehogy mégis egyedül kelljen nekivágnia, mert akkor biztosan végig szaladni fog át a negyeden megállás nélkül, akármennyire is furcsának fog hatni. Akaratlanul is beharapja kicsit a szája szélét, ahogy elképzeli.*