//Kra’Morthok//
- Reavhert se vegyék szájukra. *Mondja kissé talán sértett hangnemmel is. Még, hogy pont az ő bátyjukat pécézzék ki maguknak az emberek, csak azért, mert ő gazdag és neve is van, nem csak egy jött ment senki, még nem adatik meg a jog senkinek, hogy ítélkezzenek róla, vagy akár csak megemlítsék a nevét. Ahogy az övéket sem. * De, értem mire gondolsz. *Fordul fél fejjel a lány felé, miután úgy vélte meg, hogy kicsit talán keményebb hangnemben szólt húgához, mint ahogyan szándékozott.
Miannak az utat illető reakcióján azonban elképed. Ajkai résnyire nyitva maradnak, ívelt szemöldöke pedig magasra táncol világos bőrén. Nem megszokott ez jelenség ez részükről, hogy bármit is szóvá tennének a másiknak, így a lánynak ezen mondata rendkívül meglepi.*
- Van szád Mian, máskor hamarabb szólj, ha valami nem tetszik. *Tudja le a dolgot a tőle megszokott gőgösséggel. Valószínűleg nem lesz már életének olyan napja, amikor ennél pozitívabban fogja kezelni a negatív kritikát, s kiváltképp nem ebben a pillanatban. Ha a két zöldszemű leányzó tekintete egy pillanatra ezután összeakad, azért egy gyengéd mosolyt megereszt, mivel kicsit oldja a saját maga által gerjesztett hangulatot.
Csendben folytatják útjukat, a csendet egyedül saját lépteik zaja veri fel, így bár hallja, hogy valaki mozog mögöttük, ám a negyed olyan jól őrzött terület, hogy nem aggódik. Egyébként is felismeri már e léptek gazdáját.*
- Én inkább a pénzt választanám. *Vigyorodik el önmagához mérten igen szokatlanul, s talán még az aprócska vicc is újdonság a részéről, de bátyja hangja és kezeinek biztos fogása boldoggá teszi. Legalább tudja, hogy nem történt semmi baja.*
- Tettünk egy kisebb kört a városban. *A „kisebb” szócska után lopva Mianra tekint.* Ám, ha már itt járunk, te merre jártál? *Hangja számon kérő, aggódó és egyben civakodó is.
Hazaérve, leveti a köpenyét, rögtön a bejáratnál, s ahelyett, hogy felakasztaná, lazán a földre ejti. Majd jön valaki, aki felszedi utána, ő nem fog hajolgatni. Elköszönve testvéreitől megindul saját lakrészébe, hogy miután kifésüli a haját, átölti az alvóruháját, s fejére húzza szemfedőjét végre kipihenhesse ezt a szokatlanul kellemes napot, amit leginkább Miannal töltött.*
//Álarcosbál//
*Bár húgával már napokkal korábban pontosan megterveztek mindent, s el is mondták anyjuknak, azért apróbb változtatásokra még így is szükség volt. Többek között, ahogy azt gondolta, szülőjük „véletlen” események következtében elfelejtett szólni az általa annyira gyűlölt gyertyatartókról a szolgálóknak, így ezt neki kellett pótolnia, s meg is tette. Majd persze a ruhája szabásával sem volt minden rendben így azt is helyrehozatta. Amíg teltek a napok, az ő feladata volt, hogy minden tökéletes legyen, ahogy azt megálmodták, nem csúszhat hiba a gépezetbe. Türelmesen végig nézett mindent, többször is elmondta a felszolgáló személyzetnek, hogy meg se próbáljanak szóba elegyedni a vendégséggel, mert abban a pillanatban ki lesznek rúgva. Szóval igyekezett minden apróságot elintézni, amíg még volt rá idejük.
A bál napján pedig úgy döntött, nem kel korán, ahogy azt szokta. Meghagyta Seraphiának, hogy ne keltse fel, várja meg, amíg a lány ébred fel magától, hogy arca a szokásosnál is kisimultabb legyen. Ez egy fajta szertartása. Ahogy az is, hogy vesz egy nagy fürdőt, majd beolajoztatja magát, hogy egész nap kellemes illata lengje körbe, s a hajára is több órát szán ilyenkor. A fekete tincsek, melyek máskor hosszú egyenes szálakban hullnak előre mellkasára, most lófarokba rögzítve pihennek a hátán. A ruhája alapszíne bordó, melyet fekete csipkék szegélyeznek. Felső része fűzős, így öltöztetőre volt szüksége, hogy ráadja. a ruhaköltemény alsó része nagy széles szoknyában végződik, lábán pedig bordó színű cipő díszeleg, olyan sarokkal, hogy amint végig vonul a folyosón ismét tudni fog mindenki érkezéséről. Fejére kötik a külön erre az alkalomra készített, fekete, könnyű csipkés anyagból készült maszkot, mi csak a szeme környékét fedi el, arca többi részét, így ajkait és orrát is szabadon hagyják. Amint megvizsgálja tükörképét, amellett, hogy elégedetten vizsgálja meg diszkrét dekoltázsát és, hogy a maszktól milyen rikító a szeme, arra is rádöbben, hogy igen könnyen felismerhető a maszkja ellenére is, ám nem bánja. Ez az est amúgy sem arról szól, hogy neki kellene rejtőzködnie.
Kezébe kapja a fésülködő asztalán heverő fekete legyezőt, majd lassú, kimért léptekkel indul meg a bál színhelye felé. A hallba vezető lépcsőn lefelé igyekezve pillantja meg Reavhert, ki még a maszkja mögé bújva sem rejtheti el mennyire nem esik ínyére az ajtóban való ácsorgás.*
- Menj igyál valamit, majd én fogadom őket. *Fogja meg az ajtót, s egyébként egyenes vonalú szája sarka most haloványan ível felfelé, mi a vöröslő rúzstól, mi a száját fedi, azonban élénkebbé válik, mint amennyire azt gazdája tervezte.* Akadt-e eddig valami szemrevaló hölgyemény? *Súgja oda neki, ha éppen nem szorulnak rá, hogy egy-egy vendég képébe vigyorogjanak olyan állhatatosan, mint a ma született báránykák.*