// Nariatha Aselle Lorwor //
- Ezek remek gondolatok. *tűnődik el egy pillanatra, miközben tekintetét ő is a mennyezet felé emeli* Talán igaza van az Édesapjának, s odafent tényleg az örök lelkek néznek le ránk. *ekkor enyhén komolyabb vonás hull arcára* De mi van akkor, ha egyszerűen nincs semmi? Ha nincs semmi jutalom, mely az út végén vár, csak a végtelen üresség s a teljes megsemmisülés?
*Töpreng el egy pillanatra, szúrós tekintete pedig az ablakokra vándorol, mikor is rádöbben, hogy az éj leple már régóta rászórhatta köpenyét a tájra. Nagyon gyorsan ment az idő, szinte fel sem tűnt Reavhernek, hogy milyen késő lett.*
- Való igaz, a fájdalom is egy gát az ellen, hogy az ember végezzen magával. Hiszen ki akarna kínok közt meghalni?
*Persze, akadnak olyanok, kiknek ínyére van az erősebb fájdalom, ám az ilyen lélekkel bírók közül igen kevesen végezhetnek magukkal.*
- Ahhoz, hogy valaki birtokoljon ennyi aranyat, s ezzel a hatalmat, kell egy bizonyos magatartásforma, ami éppen ez. *tárja szét karjait* Ez van előírva, ez a jó, s ha az ember máshogy viselkedik, könnyen megütheti a bokáját. Ám az okosok mindig jó színészek tudnak lenni, s könnyedén találják meg a kiskapukat.
*Kacsint sejtelmesen, persze ezzel semmire nem akart célozni. Hiába űzi ő maga is ugyanezt, hiszen ezt a mai találkozót is vehetjük egy nagy terv egy kis részletének.*
- Kialakulhat szeretet természetesen azután is, de azt inkább már csak a "beletörődés", és megszokás vezérli szerintem. Hiszen miért akarnék én például olyasvalakivel lenni, aki elsőre nem volt szimpatikus? A második alkalmat leginkább a beletörődésnek kellene vezérelnie. Holott valahol a világban van ennél sokkal jobb, ki az első pillanatban is már elkápráztat.
*Mondja kissé merevnek s szigorúnak tűnő véleményét, amiből talán le lehet szűrni, hogy miért nem házasodott még meg. Hiszen bőven a húszas éveit tapossa, s ekkor már egy átlagos ember nemes bőven házas, vagy tartósan együtt van a leendő arájával.*
- Úgy látom, nagyon elment az idő, s mintha a vihar is egy ideje elült volna. *szólal fel végül enyhe sóhajjal kísérve* Hölgyeim, örömömre szolgált a találkozás, s köszönöm, hogy a zivatar alatt is megszállhattam itt. Igazán kellemes otthont tudhatnak a magukénak! *áll fel székéről, s közelebb lép a két nővérhez* Remélem, hamarosan találkozunk. A pontos időpontról hamarosan tájékoztatni fogjuk Önöket! *ekkor először Ainay kezére hint egy csókot, majd Naria elé lép* Remek beszélgetőpartnernek bizonyult, remélem, ezt még kamatoztathatjuk!
*Azzal az ő kezét is csókkal illeti, mely talán leheletnyivel hosszabb, mint testvérénél, de végül egy meghajlást követően az őrökkel megindul a kijárat felé. Ott még egyet biccent a hölgyek felé, végül a díszkísérettel elsétál végleg a Lorwor kúriából.*
// Hazafelé //
*A nap nem volt túl fényes, csupán az utolsó kis látogatása töltötte el némi izgalommal, hiszen a tény, hogy akad értelmesen gondolkodó nemes kisasszony, örömmel tölti el. Talán ezért is a halk dúdolgatás, s az ábrándos tekintet, mely az eget fürkészi. Nem sieti el, hiszen az eddigiekhez képest remek idő van, s ezt bizony ki kell használni. Hamarosan viszont két alak zavarja meg merengését, kik előtte lépkednek. Így a sötétben, már csak az alakjukból megismeri, hogy két húga az, s ha nem veszik észre, halkan mögéjük lopózik, majd belecsíp egyet mindkettejük hátába.*
- Pénzt vagy életet! *szólal fel elváltoztatott hangon, de hamar beférkőzik a két hölgy közé, s mindkettejüket átkarolja* Hát ti meg hol kóboroltatok? Csak nem engem kerestetek?
*Hazafelé nagyon meg sem áll, s otthon is igyekszik minél hamarabb álomba szenderülni, hiszen a holnapi napon még rengeteg dolguk van.*
// Álarcosbál //
*Hát eljött ez a nap is... Reavher túlságosan nem izgul, hiszen nem ma fog eldőlni, hogy ki lesz leendő arája, csupán egy lehetséges jelölttel lejthet majd egy táncot. Persze a nép úgy tudja, hogy a legszebb ruhával s álarccal rendelkező hölgy nyer, a férfi mégsem teljesen ez alapján fog dönteni természetesen, hanem a szimpátia alapján. Így a bál napján már kora reggel kipattan az ágyból, s az egész nap sürgölődéssel telik. Ott lohol a szolgálók nyomában, beleszól mindenbe, olykor be is segít, de a végeredményért teljesen megérte, hiszen csodálatos köntösbe burkolózott a kúria. A fekete szín most nem csupán azért domináns, mert Reavher és a húgai ezt kedvelik, hanem mert egy kicsit komolyabb hangulatot akart az estének, ahhoz pedig nem illenek a habosbabos, sok színben tündöklő díszek.
Reavher ruháját sem irigyelhetné meg egy szivárvány... Fekete, fűzőtlen csizmája térdéig nyúlik fel, melybe egy kicsit feszesebb nadrág van betűrve, tökéletes munkával. Egy hasonló színű ing takarja felsőtestét, ezüstgombokkal, mely fölött egy sötét vörössel szegélyezett zakó pihen. Feje tetején pedig az elmaradhatatlan a hosszú kalap, melyet az illesztésnél egy vékonyabb, vöröses "szalag" takar. Hamar felölti magára báli ruháját, s azt a bizonyos maszkot, melybe húgai is besegítettek. Fekete, hosszabb orrú, néhol haloványabb, vérvörös nonfiguratív alakok...
Ebben a szerelésben lép ki szobájából, s ha nem pillantja meg akörül húgait, akkor hamar lesiet, s bevágódik a bejárathoz, hogy ő maga köszöntse a vendégeket. Szerencsére olyan hatalmas tömeg nincs, hiszen a gazdagnegyedből csupán azok a családok voltak meghívva, ahol volt feleség-jelölt, s ezek közül se az összes - plusz még pár fontosabb az illendőség kedvéért. Tehát nem kell majd tolongani, lökdösni egymást, hanem egy kellemes hangulatú estének nézhetnek elébe. Ugyanakkor kezdi remélni, hogy húgai is hamarosan megjelennek, hiszen a bájolgás számára egy idő után kezd igazán unalmassá válni, főleg, hogy eddig a felhozatal sem a legkelendőbb... De hát, ki tudja, mit hoz még az este!*