// Nariatha Aselle Lorwor //
- Ezek mind csupán feltételezések, ám úgy vélem, hogy van, kinek lelke csupán egy életet ér meg, ám van, akinek akár több ezret is, ahogy Ön mondta. Nem mindenkinek rendeltek világmegváltó Sorsot. Gondoljon csak bele, lehetséges, hogy valaki csupán azért született erre a világra, hogy húsz évesen megölje egy olyan, kinek sokkal nagyobb szerepe van. S hogy mi lehet a Halál utáni Halál, a lélek örök eltávozása? *simítja meg enyhén borostás állát, ám megvonja vállait* Ön szerint?
*Pillant felé kíváncsi, csillogó szemeivel, ahogy a számára kellemes témák szinte úgy suhannak köztük, mint egy csodás, tavaszi szellő. Nem is érti, hogy nem találkoztak még konkrétabban az évek során, hiszen lényegében a fiatalkorukat szinte egymás mellett töltötték el, s csak most beszélgetnek először. Persze erre tudja a választ Reavher, hiszen ő maga maximum akkor "barátkozott", ha érdeke fűzte hozzá, s hasznot tudott szerezni az adott kapcsolatból.*
- Ez csupán egy átlagos, emberi ösztön. Az életben maradás, még ha célok nélkül is. Természetesen sokan véget vetnek önkezűleg e világi életüknek, de legtöbben a tudatlanságtól rettegnek leginkább. Hogy mi lehet odaát... Sokszor hallottam, hogy gyávának nevezik azokat, kik megszabadultak e lét szenvedésétől. Én ugyanakkor úgy tartom, hogy ez pont, hogy hatalmas bátorságra vall. Hiszen e világon mi jelenthetne nagyobb tudatlanságot, mint a Túlvilág? S aki vállalja, hogy ezzel a homállyal szembenéz, azt kevésbé sem lehet gyávának mondani. *ekkor színpadiasan meglengeti kezét a levegőben* Ha nekem egyszer leáldozóban lesz, akkor én magam szeretném megadni a tiszteletet ennek a testnek, hogy eltávozzak tőle. Nem öregségben akarok kimúlni, nem betegségben, hanem a saját kezem által, amikor én szeretném. Ha ezen életbe leszülettem, akkor úgy érzem, hogy jogom van saját akaratomból távozni akkor, mikor elérkezettnek látom az időt.
*Szavai igazán bölcsen csengenek, s mintha csak egy öreg remete fáradt szájából jönnének. Nem épp megszokott egy fiatalembertől ilyet hallani, ilyen jól megalapozott gondolatokat a végső napokról, de hát Reavher sosem volt az a "tipikus" nemes lelkiekben.*
- A nemesek ritkán gondolkoznak ilyeneken, hiszen bár a lelki magasztosság nincs meg, de a matéra a pénz által igen, így nálunk a legritkább azoknak a száma, kik önszántukból távoznak. Önnek nem fordult még meg a fejében, hogy meglátogatja az Örök vadászmezőket? Már, ha nem sértő e kérdésem.
*Egy újabb nem épp a legilledelmesebb kérdés... De hát hogy lehet egyáltalán ennél finomabban megfogalmazni, hogy nem akart-e még öngyilkos lenni a kisasszony? Egyáltalán minek kérdez ilyet?! Na, ez még számára is rejtély, de hát ami szívén, az a száján, s néha nem tud parancsolni magának, főleg nem most, mikor oly' őszinte szavak hangoznak el.*
- Önt sem ítélem el, s őket sem. Őket azért nem, mert nem képesek felülemelkedni a nemesi lét konkrétumain, hiszen csak egyszerű emberek, kiknek nem szántak nagy életutat, csupán elemészti őket a Romlás, s ahhoz hűen viselkednek. Így hibáztatni sem lehet őket, ha ostobák, mint a föld, vagy őszinte érzelem annyi van bennük, mint egy kavicsban. Önt pedig azért nem, mert... *egy pillanatnyi, érezhető szünetet hagy* Mert kell lennie ellenpéldának is...
*A sok konkrét kérdés mellett ez most igen csak ködös válasz volt a férfi részéről, már csak azért is, mert most bókok sorozatát mondhatná el Nariáról, de igyekszik megmaradni abban a köntösben, melyben ideérkezett - még ha az kicsit kezd is fellibbenni. Ugyanakkor e ködös válasz mégis mély tartalmat nyer, hiszen ezzel tényleg kifejezte Reavher, hogy Nariára nem úgy tekint, mint arra a sok kisasszonyra, akikkel ma találkozott. Ám ez természetesen még nem jelent semmit, hiszen nem lehet tudni, mit hoz majd a bál napja, s a nemesben is van minek bőven ülepednie.*
- Igen, olyasmi, gondolkodó...
*Kacsint a hölgyemény felé, ismét csak homályba borult válaszával, ami szintén nagyobb értelmet takar. Reavher pont nem az a típus, aki első pillantásra magányosnak tűnne, már csak azért sem, mert többször megszokott fordulni rendezvényeken, így a nép sem tudja ráhúzni e jelzőt. Ám mint azt közölte, a véleménye nem túl pozitív az emberekről... S mégis megjelenik ilyen hülyeségeken, s teszi a szépet? Nos, Reavher különösen jó abban, hogy elrejtse valódi személyiségét, s hogy megnyerjen másokat. Mindig is az érdek vezérelte, ahogy jelen házasság is csupán e végett fog bekövetkezni. Pontosabban, reggel még ezt gondolta, de ki tudja, mikor vesz nagy fordulatot a történet...*
- Valóban, az élvezet hatalmas úr... *mondja sejtelmes félmosollyal* Ez is sok mindenre ösztönzi az embert. Hazugság, megcsalás, erőszak, gyilkosság... Persze, most leginkább a férfiakról beszélek. A férfi ösztönök, azok... Hogy is fogalmazzak, erősebbek, mint a hölgyeknél. S egy gazdag és szép hölgy esetén, minden összpontosul, s már csak ezért is lenne remek célpont odakint. A nemesek eleve szerintem kicsit elnyomják a mélyről jövő vágyakat, már csak azért is, amiről beszéltünk. Érdekházasság, érdekkapcsolatok, érdek élvezetek. Miközben elvesztegetik az időt, s egyre inkább csak aláássák a vágyakat.
*Reavher is tudna beszélni az élvezetekről, bár most az már végképp illetlenség lenne, ha e témába csöppennének bele, már csak azért is, mert ha megtudna apró kis részleteket Nariáról, talán nagyon megváltozna a véleménye - s egyáltalán nem negatív irányba...*
- Viszont ha jól érzem, akkor ritkán hagyja el e ház falait. Ez esetben a bál talán remek alkalom lesz arra, hogy kicsit kikapcsolódjon. Az otthonunk igazán kellemes, s a kert része is nagyon hangulatos.
*Szerinte. Ha átlagban beszélne, akkor valóban, amit a nyilvánosság is lát, az szépnek s kedvesnek mondható. Ám Reavher szobája már nem éppen az a vendégváró helyiség... A komor összkép, a sötét színek, a furcsa szobrok s festmények leginkább olyan köntöst varázsolnak az egész szobára, mintha egy fekete mágus űzné itt a kis sötét dolgait nap, mint nap. Ő viszont nagyon is jól érzi magát ott, nem véletlenül szokta otthon töltött idejének nagy részét a saját komor kis falai közt tölteni. Ezt a vendégek már egyáltalán nem látják. Akit szívesen lát, azok húgai, de néha szülei, s olykor pár szolgáló is megfordul ott, akiket már egyáltalán nem lát szívesen. Így a rendezvényekkor is zárva van az ajtaja, bár kíváncsi lenne, hogy Naria mit szólna a komor, ugyanakkor szenvedélyes kuckóhoz.*
- Ön nagyon vicces, Kedves! *röhög fel* Elnézést, de az erről alkotott képünk nem egyezik! *húzódik vékonyabbra a törhetetlen mosolya* Sosem hittem a "szerelem első látásra" ellentétében. Akit elsőre nem kedvelek, sosem fogok mélyebb érzéseket táplálni iránta, hiszen hogy is tehetném, ha az első pillantás nem volt szimpatikus? Itt maximum elfogadásról, vagy inkább beletörődésről beszélhetünk. Persze, ez csak a saját véleményem, s magamból indulok ki. Akit elsőre elvetek, azt másodjára is el fogom. Ön nem így látja? Vagy tán túl romantikus álomvilágban élnék?
*Ismét szélesebbre kúszik a vigyor a száján, de ez ismét csak megcsappan Ainay feltűnésekor, viszont a nővérrel való beszélgetés során többször is érzi, hogy a kelleténél szélesebbre készül húzódni mosolya, amit nagy erőfeszítéssel tud csak türtőztetni.*
- Igen, jól látszik, mennyire összetartóak! *Nariára pillant ekkor, aki láthatja Reavheren kicsit a színpadias élt* Igazán remek, hogy nem törtek meg az édesapjuk elvesztése során, s ilyen erős a kapcsolatuk.
*Húzza még egy kicsit a játékot saját rovására, mikor is újra egy nagyobb korty mögött próbálja dorgálni magát.*
- Á, értem, csodálkoztam mondjuk, hogy nem toporognak a kérők az ajtó előtt!
*Bókját látszólag Ainaynak intézi, de a sejtelmes, kósza pillantása a húg felé elárulhatja számára, hogy nem egészen a nővérére értette iménti kis bókját.*