//Kra’Morth kúria - Egy újabb unalmas reggel//
*Húga szavait hallgatva, oldalról tekint rá, majd, amint elmondta tanácsait, ismét maga elé mered.*
- Rabszolgát? *Ízlelgeti a szót. Hiszen neki is eszébe juthatott volna korábban a lehetőség. Sőt, jobban belegondolva, korábban át is futott.* Nem gondolom, hogy túl jó fényt vetne családunkra, ha kiderülne, hogy rabszolgákkal gyarapítjuk szolgálóink sorát. Ez sokkal jellemzőbb a barbár népségekre, mint egy hozzánk hasonlóan mély gyökerekkel rendelkező családra, de talán fű alatt mégis csak sikerülne beszereznem valami megfelelőt. Majd megkérem Reavhert, hogy nézzen utána. *Bólint rá gondolatban a dologra. Talán tényleg jobb lenne olyan kegyencet szereznie magának, akinek szülei is szolgák voltak, így a megalázkodásra való igénye genetikusan öröklődne belé. Persze ennél neki sokkal több elvárása van. Többek között, hogy a fizikuma legyen megfelelő, s ne beszéljen feleslegesen, csak a rá kiosztott feladatra koncentráljon, akkor is, ha az nem kedvének megfelelő.*
- Ha rajtad múlik drága húgom, még a föld alatt sem lesz alkalmuk pihenni. *Gyér mosoly. Nem tudja pontosan Mian milyen eszközökkel játszadozik, de abban biztos, hogy amit művel, azzal a lelkek biztosan nem térhetnek nyugovóra, sohasem.*
- Négyen... *Ismétli a szót és rosszallóan rázza meg a fejét. Elfogadja, ha arról van szó, hogy újabb nővel gyarapodik családi körük, ám nem mondhatni, hogy ez a dolog nem hagy keserű szájízt maga után, hisz ezzel mostantól minden megváltozhat. Ráadásul igen kritikusan szemléli a dolgot, de reméli, hogy az ő és húga közbenjárásával, olyan arát találnak Reavhernek, ki megüti a mércét, még akkor is, ha hozzájuk soha senki nem tud teljesen felérni. Ezt pedig minden bizonnyal képtelen lesz majd magában tartani, bármennyire is igyekezne palástolni érzelmeit. Ha valaki felsőbbrendű, azt másoknak is el kell fogadni, így a nőcske is kénytelen lesz így tenni. Ő csak egy külső tárgy, mi bekerül a családba, de sohasem lesz igazi Kra’Morth, még akkor sem, ha több gyerekkel is megajándékozná férjét.*
- Látom máris nagyobb kedvvel indulsz neki ennek az estélynek. *Csak nem bírja ki, hogy újabb lágy mosollyal ne ajándékozza meg a sápatag szépséget.* Emberszobrok? Milyen művészi lenne. Majd utána járok, hogy vannak-e olyanok, kik nem csak azért művelik ezt, hogy az utcán némi aranyat összekolduljanak. Olyanokat nem akarok itt látni. *Élénken él benne az emlék, amikor kisebb hölgyeményként, bátyjával a városban sétáltak, s elmentek egy szobornak hitt ember mellett, ki hirtelen megmozdult, tenyerét feléjük tartotta, s ezzel a frászt hozta reá. Persze bátyja elküldte melegebb éghajlatokba azon nyomban, s pénzt sem kapott, ám el tudja képzelni, hogy egy ilyen bál fényét csak tovább emelné, ha profikat bérelnének fel.* Ám, ha meglátom, hogy valamelyik is pénzért kuncsorog, a te drága Ferhod már viheti is a vesztőhelyedre. *Zárja rövidre gondolatmenetét. Szavait igyekszik minden lelkesedéstől mentesen kiejteni, ám önmagában nem tudja leplezni, hogy mennyire feltölti energiával, ha szervezkedhet.*
- Remek, akkor induljunk meg. *S már nyitja is az ajtót. Végighaladnak a hosszú, kies folyosókon, s az ablakon kitekintve látja, hogy megeredt az eső, ám nem bánja. Van valami bús komorság a nedves időjárásban, ami rányomja pecsétjét a hangulatára, ám nem a rossz értelemben. Cipője sarkának koppanása most is nagy visszhangot ver a hatalmas épületben, s elképzelhető, hogy valahol reggeli öltöztető hölgye összerezzen, annak tudatában, hogy úrnője visszatér a lakrészébe. Ugyan bátyja szobája távol esik a többiekétől, ám ő és húga már nagyon ismerik azokat a rejtett, vagy éppen csak eldugott folyosókat, melyeken keresztül az utat akár felére is csökkenthetik. Így egész hamar elérkeznek Qeannah lakrészébe. Amint benyit, a friss, esőillat csapja meg orrát, a nő vélhetően kiszellőztetett. Éppen az ágyát tette rendbe, amikor észrevéve a két Kra’Morth lányt megrezzent, majd megállt egyesen, amolyan parancsra várva. Szemeit felváltva jártatja kettőjükön végig, s le sem tagadhatná, hogy nem csak az idősebb lány személyétől tart, de most, hogy a kisebbik is feltűnt a színen, bizony félti az életét.*
- Hozd ide a Miannak szánt ruhát, s szólj Renelhanak, hogy jöjjön ide. *Lépett be a hatalmas szobába, majd fésülködő asztala mellett elhaladva, a szemközti falnál levő könyvespolc felé lépett. Ujjával, s szemével is végigkísérte a könyvet címeit, majd lágyan elővette, amit keresett, s visszalépve húga mellé, felé nyújtja.*
- Tessék kedves. *Ejti a kezébe a könyvet, majd leült a bordó színeiben játszó kanapéi egyikére, melynek csak jobb oldalán volt háttámlája. Miután ledőlt a ülő alkalmasságra, végigjártatta szemét szobáján. Minden sejtelmes vérszínbe burkolózik, s valami szokatlan melegséggel árasztja az embert, talán az utcán élők számára inkább egy igényes bordélyház jutna eszébe róla, a színek és bútorok választása miatt, ám Qeannah számára pont ez volt a lényeg. A falakról festmények lógnak alá, ágya hatalmas és bíboros baldachin veszi körbe. Csendben marad, hogy Mian nekieshessen rögtön a könyv lapozgatásának.
Közben remegő kezekkel előkerül a szolgálólány is, s egy pillantásával kérdezte munkaadóját, hogy a kezében tartott ruha-e az, amire gondolt.*
- Látom végre sikerült eltalálni valamit, amire megkérlek. *Rázza meg a fejét ingerülten, de több figyelmet nem is szán a nőre. Jobban leköti az a nagydarab asszonyka, aki ekkor döcög be az ajtón. Talán az egyetlen a házban, akit még meg is becsül, mint dolgozót.*
-Áh, Ren, remek. *Pattan fel ülőhelyéről és kikapja a nő kezéből a ruhát, majd odalép a szabónő elé.* Ezt kellene rászabni az én drága húgomra, persze igényei szerint. Mian, mondd csak el neki hogy szeretnéd. Persze *néz rá egy pillanatra.* a józanság kereteiben belül. *Ez persze csak annyit jelent, hogy ha túl merész kívánságai lesznek, azt úgysem fogja annyiban hagyni.*