//reliktum fátum//
*Mit művel? A hűvös szépség túl messzire megy. A nemes vérét ujjára véve ízlelni készül azt, méghozzá valami különös bódulattal.
A nemesi vér azonban nem való arra, hogy holmi szenvedélynek játéka legyen. A férfi ismét elkapja a vékony kacsót, s megszegi a mozdulatot. Övéből kendőt húz elő, mely a precíz hajtogatásból könnyeden bomlik a fagyos szél ölére. A finom, fehér kelme felitatja a rubin cseppeket az asszonyi ujjacskákról, aztán a férfi nyakáról is. Aztán el is tűnik hamar az ingujjban, mint egy jó szolga a törött pohár eltakarítása után.*
- Jöjjön *mondja, s karjára vonja a bűnös kezecskét.* - Néhány dolgot még elő kell készítenem.
//a Youmaru rezidencián//
*A kétszintes rezidencia visszafogott eleganciával fehérlik a többi impozáns épület között, mintha minden rátartiság nélkül, a puszta kisugárzásával hirdetné: nem csupán egy közülük. Ez Youmaru úr otthona.
A veranda márványoszlopai címerkoszorús timpanont tartanak. A háromszögletű oromfal fehérje kissé elüt a címer stukkójáétól. Valószínűleg ez utóbbi újabb keletű tartozéka az épületnek, mely rendezett úgy saját megjelenésében, mint diszkrét előkertjében. Mégis valahogy olyan érzetet kelt, mintha időtlen idők óta üresen állna. Üresen és méltóságteljesen.
Felvezeti a nőt a lépcsőkön, s mire felérnek, már nyílik is az ajtó. Szikkadt képű komornyik nyúl az úr és a hölgy holmijáért.*
- Ma már nem fogadok senkit *szól az utasítás a személyzet felé míg a köpeny és a sétapálca gazdát cserél, s az úr magához vesz egy óntalpú, üvegbúrás olajmécsest.*
- Erre *mutatja az utat egy lágy mozdulattal, de inkább csak udvariasságból, hiszen továbbra is karján vezeti vendégét.
A nő már jól ismerheti a járást a rezidenciában, hiszen eltöltött itt némi időt, ám útjuk most egy olyan ajtó felé visz, mely mindenkor csukva állt még előtte is. Jelentéktelenül simul a falat borító intarziás lamellák közé. Nincs kilincse sem, csupán egy címeres rézérmével eltakart kulcslyuk árulkodhat róla, hogy nyílik. A kulcs is előkerül, s kisvártatva utat nyit egy lefelé vezető lépcsősorra. A ház egyéb részeihez képest meglehetősen puritán. A falak márványbevonatát rég kikezdte az idő. Nem vitás, az alagsor jóval régebbi lehet, mint a ház maga. A lámpás gyér fénye különös árnyakat fest az ódon falakra, a levegő egyre nyirkosabb és dohosabb érzetű, ahogy lefelé haladnak. Épp csak elférnek egymás mellett a folyosón, ami a lépcsősor aljáról indul. Mindjárt jobbra van egy vasalt ajtó, de a nemes nem áll meg ott. A folyosó végéig vezeti a nőt, ahol egy rácsos ajtó állja útjukat. Ugyanaz a kulcs nyitja, mint az alagsor lejáratát. Yumaru úr ezt is bezárja maguk mögött gondosan.
Odabent szűk kis helyiség van. Leginkább egy cellához hasonlít. Alig venni észre jobbra egy kis beugróban a következő ajtót, ami viszont egy egészen kellemes berendezésű helyiségbe nyílik. Mint egy titkos lakosztály itt a föld alatt. Amint a férfi becsukta maguk mögött az ajtót és világot gyújtott a falikarok lámpásaiban, a hely is megmutatja magát. Ízlésesen berendezett, csupán ablaktalansága és a keresztboltozat alacsonyabb ívei árulkodnak róla, hogy pincehelyiség.
Yumaru úr elgyújt a gazdagon díszített, indamintás öntöttvas kályhában, mely egészen jó be tudja fűteni a teret.*
- Inna valamit? *kérdi, s ajánlatként leemel a bortartóról egy viaszozott nyakú, sötét színű palackot. Két poharat is kézbe vesz mellé és a tömörfa komódra helyezi. Kinyitja a bort és tölt. Az egyik poharat a nőnek nyújtja. Kortyol a magának töltött italból, aztán le is teszi. Időrágta kötésű fóliánst emel le a könyvespolcról, mely nem számlál túl sok kötetet, de sejthető, hogy annál különlegesebb darabokat.
Lefekteti a könyvet a tekintélyt parancsoló, dúsan faragott asztalra, s kinyitja ott, ahol a jelzés a lapok közé van csúsztatva. Leül a székbe, mely valószínűleg kifejezetten ehhez az asztalhoz készült, hiszen formáiban, mintájában egészen arra hajaz. Ugyanez igaz a terebélyes, bíbor takaróval leterített ágyra is, mely szintén a helyiség berendezési tárgyait gyarapítja.*
- Meg kell hogy találjak egy bizonyos mintát a tetoválásai között *szólal a lágy bariton, s a nemes jobbja a kinyitott könyvre simul, melyben viszont semmi rajzolat nincs, csupán írás valami idegen nyelven, ahogy a lap szélére rótt jegyzetek is.*