//reliktum fátum//
*Mi másra számított volna válaszul? Számolt-e bármivel... ?
Felesleges köröknek tűnhetnek a kérdések, de hallania kell a válaszokat még ha meglepetést, változást nem is hoznak.
~Nem~ csendül újra, fantomhangján az elméjében... visszaverődik s ismétlődik, míg el nem merül az értelem mocsarában. S útja közben lesöpri mássága felesleges vízióit. Újra meztelenre igyekszik "vetkőztetni"... - netán nyúzni? - a nemes s mindezt úgy, hogy reá sem pillant. Mesteri.
S mégis eléri lépteik abbamaradását, s hogy a sötét tekintet fölé boruljon, ismerős magasaiból.*
- A kétség nem irányomba szól. Egyszerűen csupán nem gondolom, hogy megtalálom anélkül, hogy önön magamat meg ne szégyenítsem.
*Alázza? Törje...?
Emlékszik a kabin cinkos hallgatására s mindarra, mit a falak emlékeikben őriznek. Erőre... mohó akaratra és ellentmondást nem tűrésre, mi e férfiben lakozik. Hogy megkapja amit akar kész - s tán örömmel is, ha létezik hasonló fogalom a nemes szótárában - kész végigtaposni bárkin... *
- Épp olyan, mint "szeretett" szörnyetegei... s ha nem tudnám, képtelenség, azt hinném, maga is egy _közülük_.
*Alig cseng át a megvetéssel mérgezett szó n-telensége...
A savószín tekintet mintha tisztulna, álmos fókusztalansága célt keres szemközt a éjszín pillák árnyékában, állát alig emelve magasabb maga is, a sötétségbe merítkezik. Nem először, de jól tudván, továbbra is eredménytelenül. Nincs semmi, amit felkavarjon benne, lusta szívdobbanásnyit csupán s bár éltének idejével bőkezűen bánt az Égi Anya, kérdés, megéri-e. Eddig is az egyesség tartotta a nemes mellett, hogy fogást kíván találni rajta csupán a "muszáj" egy velejárója. Ha másként esik akkor este, talán valóban elmennek egymás mellett, anélkül, hogy... bármi történt volna. Így azonban... a nemes kegyéből s tán akaratából is ösvényeik összetalálkoztak egy ponton s hogy meddig haladnak párhuzamost... meglehet, egyikük sem megmondhatója még.
S ha valóban pillangó volna a hosszéletűek népének leánya, akit az a különös "fény" vonzz? Miért _kell_ megégnie?*
- Mi változik akkor? Mi végre az egész?
*Őbenne? Vagy a nemes magában keresi?
~...ha valóban nem ez élteti.~
De honnan tudhatná ő... Kyro Yumaru valója olyan most is, mint a simára csiszolt márvány.
Tán a bizonyosságért mozdul, lustán emelkedik szabad karja, de oly puhán, mintha nem volna több ez is, csak a szeszélyes díva egy újabb játéka, a hideg, fakó ujjak alig érintése simít végig a tökéletes ívű arcon, pillantásával követve útját, belefeledkezőn.
Az időtlennel kacérkodó lassúsággal.
...ha nem parancsolt neki megálljt a férfi.
Önmagának szólnak a szavak is, választ nem vár rá.*
- Mintha most is álarcot viselne...
*De mi van, ha ők azok, akik magukon hordják azóta, hogy e világra születtek.. s a nemes nem más, mint puszta... tükörképe annak a "szörnyűségnek", mit ezekbe a gyönyörű vonásokba gyűrtek rettentő hatalmak?
A kérdés adott... mi végre az egész?*