*Míg vendéglátója a kupák után matat, addig tovább szemlélődik, bár gyakorta vetül tekintete a férfire, hogy mit munkálkodik annyit. Közben mosolyogva, készségesen válaszol ő is Lahmar feleletének.*
- Elhiszem én, és hasonlóképpen is látom, ám bátorkodtam igazodni szólásaitokhoz, és nem mindig kiemelni, hogy jómagam nem ember vagyok. Egyébiránt más népeknek sorolása is fáradalmas lenne mind mondani, mind hallgatni. De nem ez a fontos, valóban kellemes a légköre a házadnak... Bizonyosan kellemes lehet egy fagyos, téli éjszakán a kandalló melengető fényében sütkérezni, amint a vastag szőrmék oltalmazóan pihennek a válladon... *suttogja csöndesen, és egy pillanatra le is hunyja szemeit, ahogy elképzeli a jelenetet.*
- Tán még egy kannát is képzelnék az asztalra, melyben forró tea remegne, és ontaná a szobába tömény illatát és gőzét. Igen, csodálatos lenne... *teszi még hozzá halkan, amint felnyitja pilláit, és Lahmarra emeli magasztos tekintetét. Utána a kupákra pillant, és alaposan megfigyeli a rajtuk domborodó motívumokat. Csupán egy lágy mosollyal nyugtázza, hogy ebben a házban tényleg minden olyan, mint maga Wynn. Határozott, férfias, de valami megnyugtató hangulat is rátelepszik arra, kit a ház ura vendégül lát.*
- Nem bánom, ha így esik kedvedre, szólíts hát úgy, ahogy jónak véled *szólal meg ismét, finom szavakat ontva ki ajkai mögül.
És míg a férfi a pincében tesz-vesz, addig Ealwen a dívány karfájára simítja köpenyét, hogy ne gyűrje maga alatt. Eztán ismételten kényelembe helyezi magát, bár olybá tűnhet, mint aki karót nyelt, olyan elegánsan ücsörög ott. De neki ez a megszokott, a kényelmes.
Míg várakozik, kicsit pihenteti vonásait, és kisimult arccal nézi tovább az asztalon pihenő kupákat, de amint visszatér a vadász, mosolyra húzza ajkait. Nem kényszerből, egyszerűen szeret másokra mosolyogni.
A bor állapotát sem firtatja, nem ítélkezik mások felett, és hát neki miért ne lenne mindegy, hogy kacifántos díszekkel borított üvegből töltik-e az italt vagy épp egy ilyenből, melyen meglátszanak az évek.
A bókra vagy épp dicséretre viszont visszafogottan, de kedvesen elneveti magát, ám ahhoz sem fűz többet pár szónál. Távol álljon tőle, hogy saját szépségéről beszélgessen másokkal, hát még férfiakkal. Örömmel fogadja a szép szavakat, de ennyivel meg is elégszik.*
- Ha így gondolod, elhiszem, bár a vörös színt nem épp tudnám magaménak. A bor miatt meg ne aggódj. A teát mondjuk jobb szeretem, de a vörös ital sincs ellenemre, igazán kiemelkedő sajátossága ez a népednek *mondja vidáman, majd óvatosan megemeli poharát, és gyengéden a férfiénak koccintja.*
- A szerencsés találkozásra *ismétli meg mosolyogva, majd ajkaihoz emeli a kupát, és a borba kortyol. Annyi félét még nem próbált, hogy meg tudná mondani, mennyire jó a minősége, egyszerűen csak élvezi a szokatlan ízt. Közben a farkas felé pillant.*
- Hálásnak és nyugodtan tűnik. Tényleg, honnan a név? Minden vadnak adsz nevet, aki a segítségedre szorul? *érdeklődi meg kíváncsian, miközben lélektükreit az állatról ismét Lahmarra fordítja.*