//Vörös szél//
*A napok olyan gyorsan teltek, mintha egy régi isten leszállt volna a földre, és mágikus intésével eltüntette volna a nyár utolsó pillanatait.
Eljött a levélhullás ideje, a színes fák kora, a szüret kezdete. És az első őszi bálé is.
Miután Lazelit megvett mindent Ziálnak és Fibiennek - bár élt a gyanúperrel, hogy valami közrejátszhatott amiért jóval kevesebbet kellett fizetnie, mint ahogyan azt gondolta - édes, tűzön sült kukoricát ettek vacsorára, és remekül eltöltötték az estét. Bár végig ott lebegett a levegőben az a dolog, mely egész idő alatt a lovag szívét nyomta: Hogy el kellene mondaniuk Fibiennek végre. Mégsem sikerült. Eltelt egy nap, majd kettő, majd még jó néhány, és anélkül, hogy bármi lényeges történt volna - azon kívül, hogy a jó munkájának hála mindennap találkozhatott a lányokkal ezentúl - el is jött a várva várt est.
Lazelit idegesen készülődött a szobájában. Elméjébe minduntalan bevillannak az elmúlt napok lopott, édes, titkos csókjai, és szíve összeszorul a mellkasában. Annyi minden van most, ami nyomja a szívét, amit kimondana, vagy megkérdezne, vagy megtenne. Mégsem vitte rá a lélek, nem volt képes rá, hiszen már így is annyi mindenen mentek keresztül, így hárman is... arról nem is beszélve, milyen múlttal rendelkeznek mindannyian. Mindnyájuknak kijár egy igazi, boldogságban eltöltött este.
Haját hátrafésülte, és úgy igazította, hogy ott maradjon. Szakállát kissé megritkította, hogy ne tűnjön úgy, mintha épp most szalajtották volna egy barlangból, majd megigazította a ruháját. Nem piperkőc tunika volt rajta, mint a gazdag nemes ifjúkon, de nem ám. Sötét nadrág, elegáns csizma, és egy sötét ing felett, ezüst, fényes, köves berakásos, szarvas fejet mintázó mellvért. Vörös palást volt a hátán, és a jól ismert kardja az oldalán. Idejét sem tudja már, mikor öltözött így. És az igazat megvallva, nem is gondolta volna, hogy bármikor így fog öltözni az elkövetkezendő időben.
Mikor leér a fogadó kocsmarészébe, mindenki alaposan megbámulja. A lányok még nincsenek sehol, de nem is baj. Ha Ziál csak feleannyira lesz észbontó a ruhájában, mint az üzletben, akkor jobb ha ő jelen van, amikor belép ennyi kiéhezett férfi ember közé. Nem is beszélve a kis, tündéri, és bájos Fibienneről. Ennek az estének most tökéletesnek kell lennie mindhármuk számára.
És a lányok még mit sem sejtenek arról, hogy amikor hamarosan elindulnak a gazdagnegyed felé, nem gyalog fogják azt tenni, hanem egy kibérelt, díszes - bár nem a legdrágább és legszebb sajnos - fehér paripás hintóval, amely a fogadó előtt várja őket.*