"Nők." *Forgatja a szemét Lumier ötletére.*
-Aztán majd nekünk kell benneteket kimenteni az őrök karmai közül. *Morogja gúnyosan, majd Radakra néz, és összevonja a szemöldökét.*
-Az nem lenne hazugság? *Érdeklődi nem túl lenyűgözött hangsúllyal, aztán legyőzötten felemeli kezeit, hátat fordít a társaságnak és elvegyül a tömegben, de ha a többiek odafigyelnek, láthatják, hogy átugrik a szomszédos kert bokorkerítésén, majd leszakít egy érettnek tűnő barackot, és beleharap. Nem különösebben izgatja magát, hogy mit fognak csinálni a többiek. Ha a lányokban nem is, Thaborban és Radakban bízik annyira, hogy akár még a sikeres kimenetelben is hisz.
Ahogy látja, hogy az őrök felé futnak, szemtelenül elvigyorodik, és nekidől a fának. Mikor elég közel érnek, böfög egy kiadósat, és csalfa vigyorra húzza száját. Fogai között látszanak a még nem teljesen lenyelt barackdarabok.*
-Szép jó napot jó Uraim! *Hajol meg, majd visszatámaszkodik a fához.* -Ejejej! *Tartja fel a kezét a követelőző kérdésekre.* -Vegyük úgy, hogy ez a barack a fizetségem a titokért, amit én tudok, ti pedig nem. Meg mondjuk ez is... *Szed le még egy gyümölcsöt a fáról.*
-Miről beszélsz paraszt? *Horkan fel az egyik jól öltözött, mégis ostoba képű őr, aki a vezérnek tűnik.*
-Semmiről, semmiről, csak épp... Áh, mindegy is. *Legyint, és hátat fordít, hogy ismét átugorja a kerítésnek mondott gazhalmot. Viszont mikor ugorna már hallja, hogy az egyik lándzsa pendül a mellvértjén.*
-Héhéhé! Nem kell mindjárt heveskedni. *Fordul vissza méltatlankodva. Szív és köp.* -Na mi van? *Érdeklődik fitymálóan, mire a vezér tűrhetetlen szavakkal tudomására juttatja, hogy csak kíváncsi arra a 'titokra'.*
-Hát jó. De aztán ne legyen belőle botrány... Vagy legalábbis olyan ne, amiben az én nevem is elhangzik rendben? *Sóhaj beleegyezően, és suttogóra fogja a hangját.*
-Naszóval, fiúk... Ugye nem baj, ha tegeződünk, igaz e? *Böki meg az egyik közelebb hajolót a könyökével.* -Arról van szó, hogy a szomszédos házban az őr, az a dagi, aki épp most van szolgálatban főnök úr, mikor épp te szolgálatban van, ő meg nem, nos... a feleségednél tartózkodik, és... hogy úgy mondjam, neeem házat festenek. Inkább... szarvat. *Meséli bizalmas hangon a főőrnek, akinek a gyűrűje már korábban szemet szúrt a félélfnek. Az őr megrökönyödve néz rá, míg a többiek a térdüket és a hasukat fogják nevettükben. Hirelan lovag, nem hagyhatja, hogy csak egynek legyen rossz, így odafordul ahhoz, aki a legjobban kacag, és akinek már a könnye is kicsordult a nagy hahotában.*
-Azért a kövér társa... az a patkányképű sem jár rosszul. *Néz egyenesen a nevető őr szemébe, és mikor megkérdik tőle, hogy hogy érti, csak a vállát vonogatja. Innentől kezdve úgy véli, hogy már csak arra kell figyelnie, hogy ne a hátsó bejárat előtt kezdjenek el verekedni a felbőszült emberek.*