// Kósza álmok //
*Olybá tűnik andalító ködben úszott gondolatai sem voltak elegek ahhoz, hogy késedelemmel sértse a táncos lányt, amaz még nem érkezett a megbeszélt találkahelyre. Lassan már megszokottá válik a látványuk itt, a gazdagnegyed és a templomkert határán, nem ez az első alkalom, hogy a Párduc ide kéri a találkozójukat, mielőtt a Loawyr kúriába kísérné Merilt. Jobb szereti, ha maga rendezheti a dolgokat, s nem hagyná a véletlenre sem, hogy épp más nyisson ajtót a csábos teremtésnek. Ilyen kései órákban a szolgálóleány már bizonyosan nem tartózkodik náluk, édesanyja pedig menten a kurtizánra vágná az ajtót, ha újból meglátná. Merthogy szülei nem nézik jó szemmel a hölgy gyakori látogatásait, azonban szerelmük egyetlen gyümölcsének nehezen lehet megálljt parancsolni. Ha ennyi idő alatt nem tudták rávenni a kereskedelemre, úgy egy barátot végkép nem fognak tudni elragadni mellőle...
Mindazonáltal a gondolatmenet révén pimasz mosoly formálódik az íves ajkakon, a mandulavágású szemekbe pedig holmi cinikus káröröm költözik.
~Majd néznek egyet...~
Bizony, a kiismerhetetlen elme különös vállalkozás illúzióját dédelgeti, nem is hiába, hogy épp a táncosra esett a választása, mikor támogatók után morfondírozott. S mintha csak említeni kellett volna, az alkony varázslatos fényeiből Meril perdül elő a maga kecses, jellegzetes mozdulataival. Látványa éppoly kellemes érzésekkel cirógatja a Párduc bensőjét, mint mikor először pillantotta meg az alkoholmámoros nincstelenek szerény tábortüzénél, azonban arcára nem rest visszaülni engedni a már jól ismert közönyt, mellyel a külvilág felé szokása fordulni.
Persze tárgyilagos ridegséggel csillanó lélektükreibe hamarost visszaül az élet a vándortáncos felejthetetlen belépőjének nyomán, elvégre melyik férfi volna képes faképpel fogadni egy ilyen üdvözlést? Ujjbegyeit szemérmetlenül futtatja végig a kreolszín háton, finom érintéseinek nyomán pedig bizsergető érzés andalog tova a gerince mentén... Kellően telt ajkai résnyire elválanak egymástól a pajkos nyalintás végett, s bár szomjazzák a buja hölgy csókját, nem mozdulnának közelebb, hogy elvegyék méltó jussukat. Ó nem, ez még bőven ráér, amúgy sem holmi gerlepár ők, hogy szájaiknak selymes ölelésével fogadják egymást az alkony különös óráiban. Így is elég romantikus a momentum, miként a narancsba forduló nap, még utoljára felperzseli az érzékeket, akár a tűz városában fogant Meril, az éjszaka pedig alantasan közeledve nyújtogatja karjait az égbolton jelezvén, eljött az ő ideje...*
- Nem telik el perc, hogy ne gondolnék rád *Arcán pimasz mosoly talál otthont, amint elengedi a lányt, s miként nem féli gúnyos szavait ajkairól leperegni. Amiatt nem aggódik, hogy a vándortáncos komolyan venné, vagy épp megharagudna a gonoszkodás miatt, mindketten jól ismerik már a másikat ahhoz, hogy tudják, ezek puszta semmiségek.*
- Menjünk, elég hűvös van, másrészt sok mindenről van beszélni valónk *Halovány, ámde bizalmas mosollyal ajándékozza a lányt, s ha amannak semmi ellenvetése nincsen, akkor megteszi vele a rövid sétát a Loawyr kúria sárgás-bézs színben tetsző épületéig. Itt-ott még méhek zümmögnek a lassacskán nyugovóra térő virágok körött, s az a kevés madár, mely a negyedben bátorkodott fészket verni üdvözli az eljövendő, felfrissítő hűvösséggel ölelkező éjjelt. Igazán idilli s kellemes most minden, az utcákon már alig járnak az emberek - a legtöbben vacsorájukat töltik pompával körített házaikban -, s a kolduló szegények sem lármáznak pár csengő aranyért... Épp olyan nyugodt a negyed, ahogy a Párduc szívleli, szóval mikor belépnek a kúriába sem feszeng a szülők lehetséges felháborodása miatt, na nem mintha sokat adna a szavukra, főként most, hogy kiszabadulása igen közelivé vált a családi fészekből.
Legnagyobb örömére senki nem állja az útjukat a művész lakosztályáig, ahol a megszokott rend helyett kisebb káosz uralkodik. Legalábbis számára káosz, ugyanis az íróasztalán papírok tömkelege van kusza összevisszaságban, meggyűrt galacsinok hevernek a szemetesláda körött, s még a festőállvány sincs a helyére pakolva. Szerencsére a beágyazást a szolgálólány elvégezte reggel, csupán a párnák vannak ide-oda szórva rajta ékes jelenként az ifjú egész napos agonizálásának.*
- Ne haragudj a rendetlenségért. Az utóbbi napokban valahogy nem voltam itt gondolatban. Bort tölthetek? *Szinte már megszokott rutin ez, elsőként a komódhoz lép, melyen általában a kristálypoharak sorakoznak, most viszont díszes fémkupák helyezkednek rajta katonás rendben. Bizonyosan közrejátszhat a váltásban a két ivóalkalmatosság közti méretkülönbség, egy ideje már unta, hogy kétpercenként kellett töltenie a vörös nedűből, hogy csillapíthassa szomját s nyugodni nem akaró elméjét egyaránt.*
- Végre elkészült a képed is, a keretező kissé késlekedett, bár nem kétlem, hogy csupán nem bírta levenni rólad a szemét *Ajkai vigyorra húzódnak, amint az említett festmény felé mutat, azonban sok időt nem óhajtana rá pazarolni.* Persze nem emiatt szerettem volna veled találkozni, és nem is az éjszaka unalmának elkergetése reményében. Ha jól értesültem nemrégiben felkerestek téged egy bizonyos munkaajánlattal... *Talán ez jó alap lesz a továbbiak felvetéséhez, apró kis sejtelem egy nagyobb elképzeléshez, melynek említését nem kívánná azonnal Merilre zúdítani.*