// A Jótéteményes munka //
*Sietségében házak úsznak el mellette, és már hamarosan el is érné a Templomkertet. Arcok villannak jobbról is, balról is, és a vállát egyre kényelmetlenebbül húzza utazózsákja. Hisz nem kevés pergamennem bővült csomagja, mióta leszállt a hajóról a Kikötőben. Akkor nem volt veszélyes a környék, igaz, akkor fényes nappal volt. Valószínűleg éjszaka már kissé mások a viszonyok, ebben minden bizonnyal igaza van Limnek.
Hogy utána hogyan tovább, azt még nem tudja, és ezt egy kelletlen fújtatás kíséretében a világ tudtára is adja.
Fel sem figyel arra, hogy ki merre tér, így meglepetésként éri, mikor szeme elé megtermett kesztyűs kéz úszik, némi arannyal megrakodva.
Döbbenten kerekedik ki a szeme, és figyelmét meglepetten kapja a férfi felé. Kissé talán megrökönyödve ismer az imént látott vörös varkocsú férfira, ám ezúttal, nem csak a haját veszi szemügyre, hanem arcélét is, illetve azokat az igen különös, zöld szemeket is. Egészen furcsa. Egészen különleges.
Ruházatából kiindulva jómódú, és fegyverforgató. Mindenképpen sokkal könnyedebben mozdul, mint a kissé trappoló Lim. Számára sokkal megnyerőbb a szabad harcmodor, mint a lovagi virtus. Szívesen töltötte otthon is idejét zsoldosok között. Ha csak a férfi megszólítaná, még kellemesen is érné a találkozás, ám valami nem stimmel.
A férfi kérdése meglepi. Amennyiben könnyed kacérság, úgy tetszik neki a felütés, ám nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy szajhának nézik Öltözéke, saját meglátása szerint, cseppet sem ilyesmire vall. Bár elgondolkodik azon, hogy ez csupán egy szolid visszavágás a férfi részéről, hisz az a nő, ki aranyat vetne egy úr lábai elé, igencsak egyértelművé teszi szándékát. Kellemes visszautasítás, ez esetben, csakhogy minden bizonnyal nem neki kellett volna címezni. Hisz ő nem adott aranyat a férfinak, sosem sértene meg senkit ilyen magatartással!
Reméli, hogy a férfi sem ilyen faragatlan, hogy így kíván aranyat ajánlani „szolgálataiért”, ám abban bizonyos, hogy ezt a félreértést tisztázni kell.*
- Nem szántam semmit senkinek, jó uram! Minden bizonnyal valaki más ejthette el, az én erszényem a csomagom mélyén hever - *rántja meg a batyu madzagját a vállán, ajkára kissé billegő mosoly kúszik. Nem tudja eldönteni, hogy kedves legyen, hisz csak egy faragatlan nemesasszony keltette félreértésről van szó, vagy pedig a férfi kikezdene vele, így inkább szerény álcát ölt, mintha az ő fejében ilyesfajta gondolatok meg sem fordulnának. Pedig megfordulnak, hajajj, és igen nagy a csábítás, hogy elfogadja a felé engedett kart, de ez így nem működhet. Amíg a férfi szándékai tisztázatlanok, nem adja kezét semmilyen szín alatt. Nehogy a végén Limnek legyen igaza, és nem boldogul el egymagában az utcákon. Gyűlölné, ha a lovag szavai bebizonyosodnának! Gyűlölné!*