//Kárhozottak//
//Véres hajnal//
- Kész vagyok! *Csicsergi Kedvesének, amint úgy találja, minden a lehető legmegfelelőbb rajta. Haja gondosan kifésülve s mint mindig, illatával most is a tengert idézi. Ruhája kicsit többet mutat belőle a szokásosnál. Na nem mintha egyébként oly sokat takarna. Most azonban kerek keblei egy kissé jobban felhívják magukra a figyelmet, és ha ez önmagában nem volna elég, tartása is olyan, ami tovább hangsúlyozza a megfelelő formákat. Édes vonalú hasát semmi nem takarja, apró köldöke mintha csak azt várná, hogy gyengéden körberajzolja egy erős kéz. Fegyvereit ezúttal Szerelmére bízza, hogy minél ártalmatlanabbul festhessen.*
- Hogy tetszem, Rasti? *mosolyog kérdőn párjára, miközben elindulnak. Még meg is pördül neki, halkan felnevetve. A terv készen áll, már csak a megfelelő alanyra van szükség ahhoz, hogy kivitelezzék. Ám hiába járják az éjjelt, úgy tűnik, a pénzeszsákok mostanra nyugovóra tértek, biztonságosnak vélt, cifra palotáikba melyek néhánya leginkább valami díszes, tarka mázas mézeskalácsra emlékeztet.
Áldozatuk hosszas keresgélése már-már teljesen hiábavalónak tűnik, amikor egy férfi sziluettje rajzolódik ki a gazdagok giccses negyedének határán. Nem is remélte, hogy ezzel az alkalommal bárki is a karmaik közé kerülhet. Igaz, az éjjel lassan elszáll, a nap felébred álmából. De még mielőtt ez megtörténne, talán el is végezhetik azt, amiért jöttek.*
- Persze! Ahogy megbeszéltük. *Ismétli el a férfi szavait beleegyezően, miközben ajkára széles, sejtelmes mosoly ül.*
- Még ebédre sem utolsó, nem igaz? *Teszi hozzá, halkan felnevetve, miközben megindítja lépteit az ismeretlen felé.
A felkelő nap gondatlan álmosságában elejti egy kecses sugarát, le az utcakőre. S ez a sugár, a gyönyörű hajnal egy lecsöppenő szilánkja ringva lépdel végig az utcán. Mintha a hatalmas, ébredő gömb egy elröppenő álma volna. A pirkadat vöröslő színei megcsillannak lágyan lengő tincsein, melyeket egy buja, hűvös szellő felkavar, játszva megtáncoltat. Rövid szoknyája boldogan libben meg, kivillantva formás, hosszú combjait. Meztelen, puha bőrén sóhajtva kúszik végig egy-egy kósza fénysugár. Hogy hová tart? Egyenesen a sötétség egy eleven részletéhez. Egy mélységi férfi felé suhan, s ahogy közelebb ér hozzá, meglassítja csinos lépteit. Egy hívogató barna szempár. Mosolygó, érzéki ajkak, melyek lágy, dallamos szavakra nyílnak.*
- Remélem nem sietsz nagyon, Jó Uram! Olyan szép a hajnal, kár volna ily könnyen eltékozolni... *Dorombolja a szavakat közvetlenül a férfi előtt állva meg. Alkohol szaga üti meg az orrát, de ezzel mit sem törődik. Még jobb, talán annál könnyebb lesz.*
- Ne érts félre! Engem nem az aranyad izgat. Egyszerűen csak megláttalak, és oly vonzónak tűntél. *Egyik keze lágyan az ismeretlen mellkasára simul, lélektükreit mélyen a másik szemeibe fúrja.*
- Ugye nem volnál ellenére? Kérlek, ne törd meg ezt az ellenállhatatlan hajnalt! Gyere velem! *Ujjait a sötételf kezébe fűzi, és ha az nem utasítja el, gyengéden húzni kezdi egy szűkebb utcába. Amint beérnek, közelebb csalogatja magához, hozzásimul, karjait pedig a nyakába fonja. Igéző szemeivel igyekszik rabul ejteni a másik pillantását, miközben egy sötét kapu árnyékába terelgeti. Ott cirógató kezeivel siklik végig a nyakon, a vállakon, érinti meg mellkasát, vagy épp vándorol át a hasfalon.
Ha minden jól megy, talán nem kell sokat várnia Rasdeherre, aki fegyverének markolatgombjával erős csapást mérhet az idegen fejére. És talán a mélységi hím ledöntött már annyi italt, hogy figyelmét elkerülje a támadás. Vagy ha mégsem, akkor legalább a pajzán nőre koncentráljon, és ha szerencséjük van, akkor csak túl későn veszi észre a csapást. Ha Ras sikeresen elvégzi a neki szánt feladatot, nincs más hátra, mint a zsák, és már indulhatnak is.*