//Elválaszthatatlanok vagyunk - Orrden//
*Csak vigyorog, szándékában sem áll tovább győzködni a másikat arról, hogy melyikük kié. Értelme nincs, mivel saját hite szerint vérpecsét ide vagy oda, a másik az övé, s ha majd nagyon betelik vele a bakancsa, nagyjából akkor teszi el láb alól, mikor akarja.
Akkor azért elneveti magát, mikor a félvér arról ejt szót, hogy lesz, aki valódi érzelmekre lesz kíváncsi, s még tovább lassít léptein is.*
- Az a baj, Orrden, hogy te magad sem tudnád megmondani, mely érzelmeim valósak. Például, mi van akkor, ha beléd szerettem, s az előbbi ölelés volt valódi, és az a színjáték, amit előtte és utána tettem?
*Széles mosolyt villant a férfire, s folytatja a beszédet, mielőtt még az elkezdené beleringatni magát az előbb hallottak keltette illúzióba.*
- De persze, te tudhatod, mikor játszom meg magam, hiszen napokkal ezelőtt leszögeztem, hogy nem akarok tőled semmit, s akkor te kinyilvánítottad, hogy ez visszafelé is igaz. De ha nem tudnád ezt, ha nem ismersz meg napokkal ezelőtt, s én csak ilyen forró öleléssel fogadlak a gondolataid közt vájkálás helyett... Elhitted volna, hogy akarlak.
*Kisvártatva meg is áll egy magas, kétszintes épület előtt, mely egyszerű kőépítmény, vasrácsos kerítéssel, s ugyanilyen rácsokkal az ablakokon. Jóformán teljesen dísztelen ház ez, a homlokzaton feszülő szárnyú fémmadártól eltekintve.*
- Érdekes, hogy pont most hozod fel, te miképp tennél szert nagy vagyonra. Szerinted hogyan lett az enyém ez itt?
*Int a ház felé, zsebéből pedig már elő is húzza a kaput nyitó jókora kulcsot.*
- De várj csak, míg meglátod belülről is.
*Nyitja is a kaput, mely szinte teljesen hangtalanul lökődik be érintése nyomán. Beengedi maga előtt a férfit, aki így a csarnokszerű előtérbe léphet. Az ajtóval szemközti falakon újabb ajtók, jobb kéz felé a felfelé vezető lépcsősor húzódik, mely az emeleti függőfolyosóba torkollik. Ennek mentén újabb ajtók sora húzódik.
Az előtérben lent, s balra téglakandalló, előtte asztal, s három öblös fotel, melyek mind a vajszínű, gyapjúszőnyegen állnak. A kandallótól kicsit messzebb széles vitrines szekrény, benne változatos méretű és formájú üvegek, ugyancsak többféle színű italokkal.
A falak fehérek egyébként, itt-ott egy-egy festmény, meg kandeláberek tarkítják, s az ajtók közt álló kisebb szekrények, komódok, rajtuk többnyire szobrokkal. Akad még néhány kisebb faféle is, szintén fából készült ládákban.*
- Én sem voltam mindig ilyen gazdag. Csak az utóbbi néhány évben lettem az. Akkor viszont ennyire.
*Kulcsra zárja maguk mögött az ajtót, majd beljebb lépdelve végigsimít az egyik, ízléses faragott díszítéssel bíró komódon, melyről lerí, hogy nem aranyak tízeibe, de inkább százaiba került, noha olyan keskeny, hogy fiókjaiban még egy összehajtott ing is alig férne el gyűrődés nélkül.*
- A színjátéknak köszönhetem ezt mindet, így hát erről nem kell kioktass. Voltam én már elveszett, árva leány ugyanúgy, ahogy neveletlen hercegnő. Mosóasszony, vagy egyszerű vándorleány. Ugyanúgy fösvény apa egyszem gyermeke, vagy épp... varázslótanonc.
*Hangsúlyozza az utolsó szót, hogy Orrden mindenképp értse, az is csak egy hazugság, aminek neki kiadta magát.
Hanghordozása az eddigi kihívó-szemtelenről aztán komolyabbra vált.*
- Az ott a könyvtár.
*Mutatja a felső szint legszélső szobáját, a függőfolyosó túlvégén.*
- A többi szoba. Ez az első kettő lesz a miénk.
*Int a lépcsőhöz közelebb eső kettő felé, majd áttér az alsó szint ismertetésére.*
- Ott még két szoba, a konyha és kamra, a fürdő, raktár, és az ajtó a hátsókertbe, ahol a külön építményed állhatna.
*Kissé elfordul, s a kandalló előtti asztalra mutat, ahol két halom papír, toll meg egy üveg tinta várakozik.*
- Az pedig, amit át kellene beszéljünk. Hol szeretnéd kezdeni?