//Nyárelői forgatag//
//Bál - Elwy, Mordach//
*Szépen alakulnak a dolgok, a férfi nem is kertel tovább, nem fűzögeti titokzatosan a szavakat, helyette a tárgyra tér, méghozzá a képességek és társak kérdésére. Elwyrien pedig, aki mostanra igencsak belejött a társalgásba, mondhatni szinte teljesen háttérbe szorítva őt, le is csap a válaszadás lehetőségére. S bár ez máskor úgymond nyakoncsapná beképzeltségét -mármint a tény, hogy nem körülötte forog a beszélgetés-, most mégis úgy hiszi, így van jól. Elvégre az alapötlet nem az ő fejéből pattant ki, hanem a mélységiéből, s ehhez méltón jóval inkább az ő feladata a rendezkedés is, meg a döntéshozatal. Legalábbis egyelőre, míg össze nem gyűlnek annyian, hogy részekre bontsák a teendőket.
Elwyrien szavain, melyben kifejti, mennyiféleképpen vethetne azonnal véget a vörös -vagy egyébként nagyjából bármelyik jelenlévő- életének, elneveti magát, s csak annyit tesz hozzá:*
- Szintúgy.
*Majd hagyja, hogy a grafitbőrű áttérjen a következő felvetett témára. Itt már köntörfalaz, a férfinek még kevesebbet árul el, mint amennyit neki vallott be, s emiatt valahogy megtisztelve érzi magát. S mivel erre ő maga még úgy sem kíván felelni - de az igazat megvallva nem is tudna bővebb információval szolgálni; visszakanyarodik az előző kérdés kifejtésére.*
- De vagyok neki én is, többek között. A magam részéről pedig épp ahhoz értek, amihez kell. Pénz, hazugságok, az igazság kicsikarása mástól, szolid és ártatlan vagy épp durva módszerek... Köpönyegforgatás, rábeszélés... Magányos férfiak és hölgyek... Italok és egyéb jókedvcsináló szerek és tettek...
*Elmerengve, átéléssel sorol fel párat a kedvenc időtöltéseiből, mintha csak verset szavalna. A végén pedig még fel is sóhajt, s lassan megemeli vállát, hogy érzékeltesse, hosszasan sorolhatná még, miben jó.*
- Mindig ahhoz értek, ami kell.
*Kihívóan felvonja egyik szemöldökét, s mivel úgy tűnik, vége is a mókának mára, lehajtja utolsó félkorty borát, s az Elwyriené mellé teszi poharát, melynek alja koppan is egy aprót, ahogy a bútordarabhoz ér, köszönhetően annak, hogy vörösbarna pillantása végig a férfi markáns vonásain, elismerésre méltóan vonzó arcán pihen.
A mélységi búcsút is vesz a vöröstől, pillantásai pedig azt sugallják, hogy neki is ezt kellene tennie. Igaz, még szívesen folytatná a diskurzust, de való igaz, őt is halomnyi teendő várja még.*
- Örvendek a szerencsének, Vörös.
*Nyomja meg a megszólításként kibökött jelzőt, megtoldva egy gonoszkás-pajkos félmosollyal - az utolsó pillanatok erejéig végképp félretéve a kisasszonyos bájt, amit eddig mutatott.*
- Ideje mennünk, de remélem, sőt biztosan találkozunk még. Ha más nem is, a komisz gombácskái miatt.
*Bólint még egy mélyebbet, amolyan köszönésféleképp, mintha csak elmismásolna egy meghajlást, majd el is indul a távozásra készülő Elwyrien felé. Azonban egy pillanatra megáll még a férfi mellett, igen közel hozzá, s ha ő nem húzódik el, lábujjhegyre is áll, s fülébe súg. Igazán halkan, szinte csak lehelve, hogy biztosan csak ő hallja - pont úgy, ahogy a mélységi tette meg ezt felé is, pár órája.*
- Rahil. De el ne áruld senkinek...
*Reméli, megragadtak a férfi fejében a képességeit firtató szavak annyira, hogy észben tartsa azt is, nem tudhatja meg ezt a nevet akárki.
Aztán, ha a másik vörös ezt is hagyja, még csókot is nyom orcájára, majd mint aki jól végezte dolgát -hiszen így is van-, tovább áll. Ha a mélységi hagyja, ismét kézen fogja őt, míg elhagyják az épületet. Tudja, hogy a bejáraton túl útjaik úgy fognak elválni, mintha nem is keresztezték volna egymást, így ki akarja használni még az utolsó pillanatot is arra, hogy érintse a számára megmagyarázhatatlanul vonzó jelenség finom bőrét.*