// Nyárelői forgatag //
// Bál - Eyca //
*Voltaképpen igen csak naiv volt, mikor azt képzelte, hogy Eyca majd kifizeti a képét, s ezzel lezártnak is tekinti az üzletüket. Pozitívan kell csalódnia a hölgyben, akinek bár semmiség az a néhány szó, mégis sokan nem hajlandóak megtenni egy ilyen apró szívességet, hát még önszántukból. Nem is bánná, ha végre valahára beindulna művészi pályafutása, és elegendő pénzt keresne ahhoz, hogy szüleinek egy rossz szava se lehessen.
~Nagyot néznének, ha a festészetből jobban megélnék, mint ők a kereskedelemből...~
Alig bírja megállni, hogy szépen ívelt ajkaira ne üljön ki holmi kárörvendő mosoly. Nem egy gonoszkodós fajta, viszont atyja már annyit noszogatta a tanulással, hogy igen csak kedvére lenne az ábrázatuk látványa, ha csakugyan befutna művészként. Micsoda szép ábrándok...
Ez idáig alig akadt megrendelője, az utcáról felszedett modellek pedig nem fognak fizetni egy olyan alkotásért, amit meg sem kaphatnak, szóval a bevétele eddig ha összesen megütötte a száz aranyat, már szerencsésnek mondható.*
- Lekötelez, kedves Eyca. S ha már itt tartunk, a korábbi képért megboldogult férje igen neves összeget ajánlott, azonban Önre bízom, hogy majd mennyivel honorálja meg a leendő festményt. Tudja, nem szívesen beszélek ilyesmiről egy Hölgynek, nem túl illedelmes az anyagiakról szót ejteni, főleg egy bálon, mindenesetre kérem, fontolja meg a kép elkészüléséig *Valóban nem érzi helyénvalónak, hogy ezt itt hozta szóba, azonban nem akarja, hogy majd meglepetés érje, és az utolsó pillanatban kelljen megtárgyalni a fizetséget. Már előfordult párszor, s rendszerint olyankor a kedves megrendelők az alkotás értékének töredékét voltak csak hajlandóak kifizetni, hivatkozva arra, hogy annál több épp nincs náluk.
Nem kívánná megkockáztatni, hogy megint kiraboltnak érezze magát, na nem mintha a nemesasszonyról ilyesmit feltételezne, de ahogy a mondás is tartja; jobb félni, mint megijedni.*
- Ha Ön mondja, nem vitatom, de higgye el, ezek is olyan erények, melyekkel kevesen büszkélkedhetnek *Sejtelmes mosollyal zárja le a témát, egyúttal pedig a bókolást, mert hogy igazán nem szeretné elvetni a sulykot. Még a végén valami nyájas piperkőcnek hatna Eyca szemeiben, annál nagyobb sérelem pedig nem is érhetné az életben.
Közben a nőt illető pletykákra terelődik beszélgetésük fonala, és arcáról elpárolog az előbbi vidámság, inkább egyetértés költözik a smaragdszín íriszekbe, ahogy a hölgyet hallgatja.*
- Hallani mindenfélét... Reméljük, hamar talál magának más csámcsogni valót a nép, igazán nem szép dolog, mikor alaptalanul vádaskodnak, főleg egy ilyen kellemes Hölgy irányában... *Fejét csóválva konstatálja, hogy bizony a nemesek még maguk közt sem tudnak békére lelni, a sanyarúbb sorsúakat viszont meg lehet érteni. Szerencsétlenek életében a monotonitás a legfőbb fogalom, így nem csoda, ha ilyesféle mocskolódásokkal eresztik ki a gőzt, és hessegetik el a fejük felől az unalom felhőjét.
Közben akad egy rövidke ideje, hogy körülnézzen, és olybá tűnik, lassacskán vége lesz a bálnak, ugyanis rajtuk kívül sem lézengenek bent sokan, inkább az utcáról szűrődik be a mulatság édeskés zsivaja, mely bárki szabadosabb lelkűt odacsalogatna. A részéről viszont inkább az otthon csendjét választaná a búcsúzás után, melynek úgy érzi, itt az ideje, hogy bekövetkezzék.*
- Nos, kedves Eyca... Olybá tűnik, lassacskán vége a mulatságnak. Nagyon örülök, hogy megismerhettem, a napokban felkeresem, amint minden szükséges kelléket beszereztem a festményéhez. Alig várom a közös munkát, Önnel minden perc öröm *Sármos mosollyal hagyja ajkai mögül kiszabadulni legnemesebb szavait, majd amennyiben a hölgy a kacsóját nyújtja, úgy - mint a legelső alkalommal – most is kezet csókol neki.
Még megvár egy pincért, hogy üres poharától megszabadulhasson, majd ha az asszonynak sincs hozzá több mondanivalója, elindul hazafelé.*