*Dicséreteit sosem firtatja, ellenben Lahmarral, aki tán szerénységből - bár ezt nem gondolja - vagy épp mindent megkérdőjelező személyiségéből adódóan cselekszik ekképp. És ez nincsen Ealwen ellenére, de nem kívánja megmagyarázni, mit ért ő nemesség alatt. Viszont azt sejteni véli, hogy kettejük filozófiája még sok alkalommal fog ütközni, ám ő ezt élvezi, mintsem támadásnak vagy harcnak minősítené.
A kalandok témája azonban kedves neki, és bár a férfi egyrészről borzalmakkal szegélyezett útnak írja le, de ott a másik oldal. Azért ég leginkább a szíve, hogy tanulságos, szép kalandokban lehessen része.*
- Úgy vélem a férfiak űzik a háborús kalandokat, a nők inkább szépeket remélnek, hát ekképpen várom én is a sorsomat *feleli szokásos, mosolygós arcával, miközben tovább lépked a Wynn oldalán.
Míg ilyes formán élvezik egymás társaságát, azért megfigyeli a gazdagnegyed díszes, tiszta utcáit is, Lahmar markáns vonásain felül. Elvégre a férfi arcát már több mint elégszer látta, hogy örökre az emlékezetébe írhassa személyét.
Járt már erre korábban, de szeret mindent rendesen az eszébe vésni, így hát alaposan megnézi magának az épületeket, embereket.
Közben halk suttogás csendül fel. A hölgy látja Lahmar arcán a dühöt, így bizonyossá válik számára, hogy hallhatta.
Hozzá pedig nem volt nehéz eljutnia a hangnak, hegyes fülei jó szolgálatot tesznek.
Kuncogni nem mer, hiszen tudja, hogy vendéglátója mérges, de ő kiváltképpen jól szórakozik a pórnép pletykáin. Nem zavarja, amint szinte lenézik és egy vad szintjére süllyesztik, már hozzászokott az emberek viselkedéséhez. Neki nem is szokása ilyesmin bosszankodni, csupán akkor lesz mérges, ha oly személy nem adja meg neki a tiszteletet, akit ismer és kedvel.*
- Ne eméssze szívedet a gyűlölet ezen egyszerű nép szavain. Számukra is kell valami, ami néha elfeledteti velük a mindennapok szürke homályát *suttogja lágyan a férfinak, mindeközben kedvesen mosolyogva reá, aztán előre tekint az útra.
Keskenyebb utcára lépnek, mely ugyan hosszú, de jelzi, hogy az itt lévő házak már nem az előbbi főút pompáját hordozzák magukban. De hát ez egyből szembe is ötlik az ember vagy épp az elf fiának, leányának.
Közben Lahmar a vadakról, és azok ápolásának fontosságáról beszél, minekután érdeklődését fejezte ki Ealwen a téma iránt.
Ám most is csak a nemes szóval tudná illetni Wynnt, ugyanis az ő szívének kedves, ha valaki törődik a természettel is, nem csak a saját jólétére összpontosít. De mivel nemrégiben a férfi elmondta véleményét ezen jelzőről, inkább megtartja magának gondolatait.*
"A Lahmar Vadászmesterhez..." Olvassa fel magában a céhjelvényen szereplő cifra feliratot, aztán magára a házra tekint. Nem is képzelhetett volna más milyet, úgy véli nagyon illik a vadászhoz e ház.*
- Fogadd hálás köszönetemet, Lahmar... *feleli bársonyos hangján duruzsolva, miközben követi fel, a pár lépcsőfokon.
Az ajtó kinyílik, és a különböző bőrök tömény illata férkőzik a nő tudatába. Az ő érzékei ehhez kicsit erősek, így még szoknia kell az ingert, de nem tántorítja el attól, hogy elfogadja a férfi kéznyújtását, és elsőnek lépjen be a kövezett padlójú honba.
Szemei hamar alkalmazkodnak a sötéthez, így ez nem zavarja, akképp az sem, hogy viszonylag hűvös uralkodik az épületben.
Ugyan még sokat nem látott, de otthonosnak véli a szerény hajlékot, ám dicsérni még nem meri, tudván, hogy Wynn az ilyen hamari szavakat csupán formalitásnak venné a szájából, nem valós érzéseknek.
Persze vendéglátója nem tudhatja, hogy bár ő udvarias, de hazudni sosem szokott.*
- Úgy vélem, farkas barátunk nem fog panaszkodni az új szállását illetően...*suttogja kedvesen - mégiscsak megengedve magának egy visszafogott elismerést -, miközben Lahmar és a nyakában pihenő farkas felé fordul. Először az úrra néz, majd az állatra, aki jól láthatóan érdeklődően szimatolgat a levegőbe.*