// Nyárelői forgatag //
// Bál - Eyca //
*Nem kimondottan lepi meg a nő hiúsága, amiért éppen önmagáról kívánna képet festetni, azonban a merészség, ahogy ezt felveti, egészen lenyűgözi a Párducot. Jól sejtette, az özvegy hölgy többet rejt magában, mint amit első pillantásból le lehet szűrni; a finom kellem alatt csakugyan ott lappang vajmi bátor, kalandvágyó jellemvonás, ami nem másokat, hanem saját magát illetően bontakozik ki, és ez éppen elegendő, hogy méltónak találja Eycát a megörökítésre.
Mert, hogy igen is megválogatja a modelljeit, akárki úri kisasszonykákat nem örökítene meg csak azért, mert szépek, az ő képeihez több is kell, ami olybá tűnik meglelésre talált az asszonyban, kinek ezúttal kacér mosolyán pihen meg Eidan macskaszerű tekintete.
Való igaz, első hallásra halovány megilletődés ül ki az arcára, azonban hamarost rendezi vonásait, és a szája szegletébe ismételten visszaköltözik ama csalfa árny, mi korábban is ott derengett.*
- Megegyeztünk, az Ön varázsát csakugyan szívesen vinném vászonra. Mekkora képre gondolt? Mert én igen csak hatalmasat képzelnék, az illene igazán Önhöz, de a választást meghagyom *A méregzöldszín íriszek ezúttal a másik smaragdjait fogják közre, igyekezvén még többet kiolvasni belőlük, mint amit eddig nyújtottak. Persze az ismerkedésre éppen elegendő lesz az az idő, míg megfesti Eycát, azonban kellően felkeltette az érdeklődését a hölgy, hogy még többet meg akarjon tudni róla itt s most.*
- Ez igen csak érdekes, a hölgyek többsége nem szereti az effajta alkotásokat. Azonban én is kedvelem az izgalmas képeket, talán egyszer kipróbálom magam bennük, viszont legfőképpen az embereket szívlelem ábrázolni. Persze a portrék rémesen unalmasak, éppen ezért választok érdekes személyeket, akár csak Ön *Finom, visszafogott mosollyal hinti el az aprócska bókot, ami alig hallik ki tárgyilagos szavai mögül, majd folytatja:*
- Ami a tájképeket illeti, azok is tudnak mozgalmasak lenni, persze a maguk módján. Például képzeljen csak el egy vihart a tengeren, amint méteres hullámokkal nyaldossa a partot, és vet árnyékot reá, a háttérben pedig villámok cikáznak, s talán még egy hajó is odavész a katasztrófában, már is nem olyan unalmas. Természetesen tiszteletben tartom az ízlését, ne értsen félre...
*A művészetet érintő téma után a Dwirinthalen család kerül kitárgyalásra, akik kellően megosztják a negyed véleményét. A legtöbben nem szívlelik a felbukkanásukat, vagy azért, mert sokakhoz hasonlatosan ódzkodnak az éjbőrűektől, vagy éppen azért, amiért Eyca is fel van háborodva... Bizonyosan nem lehet kellemes egy gazdagságot óhajtó nőnek, ha a mélységből előbukkan pár ide nem valósi, és magukhoz ragadják a hatalmat. Ha az ő szemével akar belelátni a dolgokba, valóban érthető az ellenszenve, azonban ő éppen az effajta harcoktól kívánja távol tartani magát s családját is.*
- Dehogy ítélem... Azért se vetném meg, ha éppenséggel fajgyűlölő volna, a gondolatai mindenkinek a szíve joga. És bár nem különösebben szoktam belefolyni ilyesfajta dolgokba, de egyet kell, hogy értsek Önnel. Hallottam egy s mást a mélység szabályairól, és nagyon remélem, hogy ilyen befolyás nem lesz nagy hatással a negyedre vagy akár a városra. Nem kívánom megsérteni, ha esetleg hisz valamiben, azonban én ostobaságnak tartom a vallást, legyen szó akármilyenről. Ha igaz a szóbeszéd, ők vajmi Pókistennőt imádnak s az ő kegyetlenségének a nevében cselekednek, már pedig ha valakik ennyire elrugaszkodnak a valóságtól, szerintem nem alkalmasak az irányításra *Talán kissé belelovalta magát a témába, ugyanis kénytelen egy ültében lehúzni a pohár bort, hogy kellően kiengesztelhesse megfáradt ajkait. Nem kimondottan egy bosszankodós típus, a látszat ellenére most sem kapta fel a vizet, pusztán elszokott attól, hogy valakivel ilyen jól s mélyrehatóan el lehessen társalogni.
Ráadásképp most tűnik fel neki, hogy bizalmas beszélgetésük végett Eyca is közelebb merészkedett hozzá, és valljuk be, igen csak kellemesen hat a Párducra a nő finom illata. Néhány kósza gondolat is felsejlik elméjében, mely nem éppen a bálhoz lenne illendő, azonban nem is ő lenne, ha nem gyúlna benne vágy a másik formás idomai, szépen ívelt ajkai iránt. El tudna képzelni egy rövidke kalandocskát az emeleten, azonban a hölgyről még nem igazán tudja eldönteni, hogy örömmel venne egy ilyen pajzán felkérést, vagy egy istenes pofonnal csúfítaná az arcát, majd sarkon fordulva faképnél hagyná a fiatal művészt.
Inkább nem kockáztat, úgyis lesz még alkalma találkozni az asszonnyal, kit szerencsére semmiféle férj vagy úr behatása nem ér.*