//Nyárelői forgatag//
//Bál, emeleti szoba - Elwy//
~Majd mindent megmutatsz neki. Azt is, milyen mindennek az íze, amit említettél. Hogy neked milyen érzés ölni. Ezek biztosan tetszenének neki. Kár, hogy hülyeségre pazaroltad az erőd odalent. Ha ezúttal nem a játszadozás lett volna fontos, nem is kellett volna addig jártatnod a szép kis szád, míg ki nem szárad. Tíz perc helyett egy fél alatt győzhetted volna meg arról, ki is vagy...~
*A fejében zengő hang, ami eddig többnyire csak csendben lapult, vagy épp nevetett az előadásán, ezúttal már szót is kér, de nem onthatja most sem sokáig magából a károgó, velős és végképp rettentő bölcs meglátásokat. A szavakra ugyanis egy szintén csak gondolati szinten közölt "Hallgass!" a felelet. Ám ez nem tűnik elégnek, a másik, a fő én tovább folytatja a gondolatmenetet egy kiadós, gyöngyöző-kárörvendő kacaj után.*
~Azt is megmutathatnád neki, mi az a szerelem. Felmelegíthetnéd itt és most azt a jégcsapos szívét... Aztán már csak rajtunk múlna, mit még. Tudod, hogy csak egy buta kis vers és egy csók lenne az ára. Azt meg úgyis hagyná. Tedd meg. Tedd meg! Végsősoron a lenti kis kujon is láthatna valami olyat, amire vágyik és talán örökre leköteleznéd vele őt is!~
*Csupán egy igen mély sóhaj segít, hogy józan eszén maradjon annyira, hogy ne kezdjen tombolni - s az, hogy a háta mögött támasztó kezeit ökölbe szorítva okoz fájdalmat egyszerre mindkettejüknek.*
~Még nem áll készen! Húzz vissza a sötét kis sarokba, ahová jutottál. Emlékezz, azért kerültél oda, mert én voltam erősebb. Én! Hagyd ezt rám!~
*Ez a figyelmeztetés már elegendő ahhoz, hogy a sötét valója visszavonulót fújjon, s a halk puffogásba merüljön, amitől a vörös már jóval könnyebben vonatkoztat el. Ez jelentős könnyebbség, hiszen a károgáson és uszításon keresztül, mellyel a másik halmozza el időnként -mint példának okáért most is-, aligha hallotta volna át a mélységi magyarázatát. Még úgy is kétséges, hogy idő közben a lenti bálozásról beszűrődő hangok is elhalnak - vagy legalábbis jelentősen elhalkulnak.
Így viszont, a megkapó "szétcincálás" kifejezés sem száll el füle mellett észrevétlenül. Ezt ugyanolyan kajánul meg is mosolyogja, mint a grafitbőrű maga.*
- Igen tetszetős elgondolás, azt el kell ismerni. Örömmel hallom, hogy nem akarod hagyni elkallódni a tehetséged, hanem épp kamatoztatnád. Helyes-helyes.
*Bólogat lassan, továbbra is a gonoszkás kifejezéssel arcán.*
- Ugyanígy azt is különösen jó hallani, hogy akad már, akit magad és az ügyed mellé állítottál.
*Ismét megnedvesíti ajkait, bár már nyelvét is kicsit ragadósnak érzi a sok beszéd okozta szájszárazság miatt.*
- Magam is valami hasonlón gondolkodtam a minap, bár kicsit másfelől közelítettem volna meg a dolgot. Bár az én utam valamivel több időt igényelne...
~És több képmutatást, színjátékot, intrikát, egymásnak uszítást...~
- Legyen. Az nekem sem üzlet, ha ezek halomra ölik egymást a semmiért. Akkor nekem ki jut?
*Hangszíne játékosra, majdnem-hihetően sajnálkozóra vált, akárcsak tekintete. Aztán az egész hirtelen fordul át széles vigyorgásba.*
- De komolyra fordítva a szót, ehhez sokan kellenek. A legerősebbek... De lojálisak, megbízhatóak. Akiknek azért van annyi eszük, hogy ne tépjék majd szét az őket etető kezet... Pont azért a hatalomért és aranyért. Félre ne érts, nem vonom kétségbe a szavad, ha valakit elég megbízhatónak és jóképességűnek tartasz ehhez. Emiatt egyelőre a nevek sem érdekelnek... De rám is számíthatsz. Megelőző számításaim szerint hamarosan úszni tudok majd a pénzben, és ugyanígy egyre csak gyarapodik majd az ismeretségi köröm is... Nem lesz nehéz információkhoz jutni, kit lehet érdemes magunk közé venni, vagy épp eltenni az útból.
*Vállat von, számára szinte teljesen egyértelmű, hogy a bor, vagy épp a szép nők okozta mámorban hamarabb eljárhat olyasvalaki szája, akinek a szavaira érdemes, vagy épp muszáj alapozni.*
- Hmm... egész tetszetős ötlet valóban. Nem is győzöm kifejezni. Kimondottan vezetői babérokra nem törtem sosem, magam is szerettem inkább a háttérből mozgatni a szálakat, akárcsak te. De így... most, hogy ebbe beavattál... Határozottan el tudnám magam képzelni egy adott feladatkör igazgatójaként. Hmm...
*Összehúzott szemekkel mereng néhány pillanatig, majd kiböki, mire jutott.*
- Ez majd még kiforrja magát úgyis. Egyelőre emberek kellenek... meg mások. Az az alap. Aztán úgyis meglátjuk, kit mire lehet befogni. Viszont...
*Feláll, s kecsesen végigsimít párszor a ruháján, nehogy egy gyűrődés is a fekete szövetben maradjon, majd megindul Elwyrien felé.*
- Mit szólnál, ha ezt most megünnepelnénk? Mármint azt, hogy elindulunk egy ilyen határozott és igen nemes úton. Egyébként is annyit beszéltettél, hogy lassan kihűl a gyomrom. És az nem feltétlenül jó, mert akkor...
*Egész közel húzódik a másikhoz, hosszú idő után megint, hogy következő szavait már leginkább ajkainak súghassa, hiába vette észre eddig úgy, hogy pusztán ennyivel nem nagyon csavarhatja el a mélységi csábos fejecskéjét.*
- Akkor vért kíván. Nem holmi seízű pótlékot.
~Csak egy buta vers és egy csók. Tedd már meg!~