//Az Alrishulok tündöklése vagy alkonya//
* Az elf megvárja míg a jelenlévők megkapják a dicséret és címeket s ezután lát hozzá, hogy kinyissa azt ami ajándékba kapott. Lágyan lefejti a csomagolást, mozdulatai egyszerre tükrözik a kíváncsiságot, örömet és a bizonytalanságot. A csomagolás egyre kevesebb részt fed a tárgyból és Kamihira számára egy ismerős tárgy kezd alakot ölteni, azonban arcára egy csipetnyi félelem és kétely kúszik ami a következő pillanatban teljesen eluralkodik arcán ahogy a sötétségben megismert íjat tartja kezében. Azonban arca vonásai csak egy pillanatig tükrözik ezen érzelmeket, a következőkben már a hála jelei kúsznak arcárra egy őszinte mosoly mellett. " Ez elég különös és szokatlan, nem? " mereng magában mintha megerősítést várna valakitől. Az íjat gondosan szemügyre véve szembetűnik neki, hogy nincs rajta húr. " Lehetséges lenne? " teszi fel magában a kérdést ami arcára rögtön ki is ül. A mágus ha látja arcát pontosan tudja mire gondol. Lassan forgatja az íjjatt egyik majd a másik kezében felmérve egyensúlyát. " Nehezebb fegyver mint a másik íj, de nagyszerűen ki van egyensúlyozva és sokkalta erősebb is. " tisztázza magában. A kipróbálása még várat, tekintetét az uralkodókra szegezi amint épp beszédet tartanak. 'A szálak akkori őrzője elhagyott bennünket, nem szólt, s majd minden elveszett. Amit mi nem láthatunk, mert magunk is benne vagyunk, azt csak ő láthatja meg.' ezen mondat hatására az elfet különös érzés keríti hatalmába s hátán különösen fut végig a hideg. " Ez eléggé különös és egyben félelmetes is. " jegyzi meg magában, de nem szól hallgatja tovább a beszédet. Elég különös szavak lehetnek ezek azoknak akik nem tudják milyen is a medált hordani vagy mint olyan erő birtokában lenni mint a fiatal uralkodó leány. Az elf elmosolyodik, s arcára futó mosoly az együtt érzést fejezi ki. Mikor befejezi, megborzolja az elf haját. Kamihira belül nem teljesen érti ez miért is történik, de arcát rezzentetlenül tartja. Tekintetével követi Aheia mozgását ami egy fedél felett állapodik meg. A tekintete különössé válik, pont úgy mint a ceremónia előtt, de ez mégis más. " Ismét látomás gyötri? Vajon ez áldás vagy átok? Rám is hasonló sors vár? Ennek így kell legyen, nincs más lehetőség? " tanakodik magában miközben sajnálatot érez a lány iránt, hogy ily fiatalon ekkora teherrel kell szembenézzen és éljen. Különös mondatok hagyják el a lány ajkait s mielőtt erre bárki is reagálhatna Even szólal meg. Az elf szomorú szemekkel néz a lányra s kezeit össze szorítja. Az íj amit a kezében tart halk ropogó hangot halalt ahogy a kezei egyre összébb szorulnak. Hirtelen különös és egyben ismerős érzés uralkodik el rajta. Ismét mutat neki valamit a medál. Két alak egymást karjában ölelkezik s így repülnek az ég felé. Tündér szárnyak emelik fel őket, de odalent, pegazusok raja, szanaszét repültek. " Az arc ismerős az elfnek mintha Ryrinné lenne, de még is más. Egy halovány fájdalom hasít Kamihira fejének hátsó részében. Ezen érzés ahogy jött úgy távozik s nem marad utána a valóság és a temérdek kérdés ami nyugtalansággal telíti el az elfet. Jobban látja ha most eltávolodik a tömegtől és magára marad egy rövid időre. Még mindig nem szokott hozzá ezekhez a képekhez. Amint távolabb ér a többiektől a kezében lévő íjat célzásra emeli s megfeszíti a nem létező húrt majd elengedi. Nem tudja mi történik majd, de nem is ez a lényeg. A figyelmét akarja elterelni s ehhez nincs jobb módja mint az íjazás. *