//Xares//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*A viszonzott csóktól épp úgy hűl le, majd forr fel gerince vonala, s költözik végtagjaiba kellemes zsibbadás, ahogy olyankor, mikor a has vastag bőrét felvágva a felszínre emeli a puha, meleg szerveket egy még élő testből. Amilyennek akkor az ő fájdalmát érzi, ugyanolyan izgalmas és borzongató ez is. Igazából nem is tudja még mindig, hogy mi ez. Korábban semmi hasonlót nem tapasztalt senkivel kapcsolatban, akit csókolt és akihez így hozzásimult - pedig a fehér hajú nagyon nem az első, akivel dolga akadt.
Csípőjét kissé hátrébb is billenti a csók közben, s csak akkor húzódik el, mikor ajkaik játéka véget ér.*
- Pedig egy kis türelem kelleni fog. Nem szeretek semmit elkapkodni. Sokkal jobb finoman, lassan...
*Búgja, fejét ismét oldalra biccentve, míg a férfi térdre ereszkedik előtte. Még a pengét is végighúzza vállán, s kulcscsontjánál, amit most így kényelmesen elér, hogy ezúttal ő magasodik a másik felé. A sérülés, amit az éppcsak a testen végigfuttatott fegyver saját súlyánál fogva okoz, csupán felszíni. Egy igazán keskeny, halvány vörös csík, melyet az aláhulló esőcseppek szinte azonnal el is mosnak a sötét bőrön.
Elégedetten pillant a Jelenségre, aki csókkal illeti törékenynek tűnő, fakó kezét. Mosolya amellett, hogy még mindig pajzán, talán kissé még fölényes is, hiszen jól tudta, hogy ez a perc is elérkezik majd: mikor ez az erős, határozott és vakmerő valaki a lábai előtt hever.*
~Pedig még meg se kapott mindent, amit adhatsz neki.~
- Csupa mocsok leszel. Állj fel és kövess.
*Elhúzza kezét a másik markából, de csak azért, hogy most ő fogja meg csuklójánál -jól megszorítva-, és felfelé húzva karját késztesse arra, hogy megemelkedjen.
Ha a fehér hajú feláll, saját ujjai átsiklanak a szürke kézfejre, s az erős ujjakba kapaszkodnak, hogy az úton otthona felé még cirógathassa, kicsit karmolászhassa a tenyerét.
Fejére visszakerül a csuklya, bár sokat már úgysem jelent ez sem. Haja csurom vizes és nyakánál blúza is átázott miatta. Siet, ahogy csak tud, hogy mielőbb a meleg házba, száraz holmik közé érjenek, aztán csak legyen... ami lesz. Ha kell, még húzza is a férfit maga után - mert nem, nem fogja elengedni a kezet, amit már egyszer megkaparintott.
Ahogy a kapuba érnek, már kattan is a zár, s beszabadulhatnak a reggel befűtött előtérbe, a barnára festett falak közé. Itt-ott festmények, faragott és sötétre cserzett komódok, faládákból magasodó növények, újabb ajtók, egy lépcsősor felfelé, s a csizmák egy óriási, szintén sötétbarna és fekete árnyalatokban játszó, puha szőnyegen tapodnak.
Ismét kattan a zár, s csak ekkor válnak el egymástól az egymással erősen kontrasztos sötét és tejfehér kezek.*
- Le a csizmát, nincs szolgálóm, és én nem fogok szőnyeget suvickolni.
*Sajátját is lehúzza, s azzal a lendülettel hajítja is félre.*
- Ha tudnál várni összesen két percet, megraknám a tüzet...
*Közel bújik, végigsimít a régmúlt sebeit viselő mellkason, s a torkára ad egy puha, elnyújtott csókot.*
- Kicsit át kéne melegedned. Addig igyál valamit.
*Mutat a méretes szoba túlvégében lévő üvegajtós szekrénykére, melyben az áttetszőtől a mély vörösig és a rózsaszíntől a tea árnyalatúig szinte mindenféle szeszből áll egy üvegnyi.*
- Sietek, ahogy csak tudok. Addig elárulhatnád a neved is. Talán.
*Ha a Jelenés hagyja távozni, teszi is a dolgát, de valóban siet, a kosárba előkészített fahasábokat szinte csak behajigálja a kandallóba, majd alá pörköl. Persze mindezt úgy, hogy azért a férfi is örömét lelje a dologban. Nem ám leguggolva vagy térdre ereszkedve - inkább hajol, hogy formáit alaposan szemügyre lehessen venni.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.12 22:49:19