//Az Alrishul-ok tündöklése vagy alkonya//
*Daron némán figyeli a szertartást. Alighogy megismerte a családot, máris olyan köteléket érez irántuk, mintha saját véréből valók volnának. A harcos rövid, de annál igazabb beszéde után Daron-on a sor, hogy elbúcsúztassa a a holtakat.* Köszönöm.* Súgja halkan, mielőtt előveszi lantját, melyet párszor megpenget. A hangok végtelenül tiszták és mélyrehatóak, holott a dalnok még csak a bemelegítésnél jár. Nem tudhatja senki, hogy Daron órákat töltött szobájában, elmélkedve arról, hogy mit is mondjon majd akkor, mikor sorra kerül. Órákat töltött hangszerével és pennájával, és mégsem jutott semmire. Nincs olyan szó vagy hang, mely képes lenne helyesen lefesteni azt, mit is érez. Újabb hangok csendülnek fel, immáron egy finom dallamot hallatva. Az istenek is úgy akarják, hogy Daron tiszta szívéből beszéljen.* A hazatérés most nagy örömmel, ám ugyanakkor hatalmas szívfájdalommal is jár. Az emberek oly könnyen elfelejtik, hogy mit is jelent élni, ám még könnyebben elfelejtik, hogy mit is jelent valamiért élni. A család, mely maga közé fogadott Arthenior legtisztalelkűbb, legértékesebb vérvonala és büszke vagyok arra, sőt, meg is hatódtam, hogy én is beszélhetek eme végtelenül keserédes órában.* A hangszer finom hangjai körülölelik beszédét, mintha halk aláfestést adna Daron jelenlétének. Gyenge fuvallat támad, mely meglebegteti a dalnok köpenyét.* Habár már pihennek, itt járnak köztünk. Ki tudja, mily csodálatos képeket, emlékeket súghatnak most fülünkbe, mellyel mi csak egy halovány mosollyal válaszolhatunk. Ki tudja, milyen gondolatokkal távoztak tőlünk, de ha csak ennyit... Ha akár csak ennyit megtehetünk, emlékezzünk rájuk egy pillanatra még, hadd érezzék közelségünket, mikor elengedjük őket egy jobb és szebb sík felé.* Egy végtelenül szomorú, ám mégis, valahol megnyugtató akkord pendül Daron kezei alatt. A búcsúzás akkordja.* Ég veletek. Vigyázzatok ránk, ameddig mi szívünkben őrizzük az emléketeket.* Fejezi be halkan a dalnok, majd egy hosszabb darabba kezd. Páran felismerhetik a hangokat, hiszen ez ugyanaz a dal, melyet Kirgush kérésére még a kis csapatuknak játszott mikor elindultak felkeresni az Alrishul-ok hajóját, ám most a dal sokkal másabb. Csendesebb, lassabb, szomorúbb. Daron játéka közben lehajtja a fejét, így rejtve el a könnycseppet mely most végig szalad arcán. Az apró cseppecske a hangszeren landol, mire a dalnok elpengeti az utolsó keserű hangot. Finom meghajolás után a szél erősebb lesz, és a búcsúztatás megkezdődik.*
*Daron-on már nem látszik a végtelen szomorúság mikor Aheia előlép és kinevezi őt és társait. Mindenki előkelő rangot kap, akárcsak ő, hiszen az udvarmester kifinomult posztját osztották rá.* Köszönöm. A kezeim közt az udvar fényűzőbb és vidámabb lesz, mint az egész Lanawin együttvéve.* Újabb meghajolás követi szavait, már jóval előkelőbb és mélyebb mint eddig.* Úrnőm.* Teszi hozzá engedelmes hanglejtéssel miközben átveszi a ládikát.*