*A fél-elf leány léptei nesztelenek, ahogy a szakácsnő mögé lopózik. Annak tudta nélkül átnyúl a válla fölött, és óvatosan elcsen egy szelet süteményt. Azt eszegetve nézi, ahogy a szakácsnő tesz-vesz. Újabb édességért nyújtja kezét, és amint megkaparintja, visszahúzódik a lépcsőre, onnan nézelődik. Ahogy az egyik szolgálólány vinné fel az étkezőbe a desszertes tálat, észreveszi, hogy hibádzik néhány darab. Csodálkozva mutatja a szakácsnőnek, aki maga is elbámul. Végigpásztázzák az egész konyhát, ám nem lelik az eltűnés okát. Rynina nem tudja megállni, ajkai közül halk kuncogás hallik. A szakácsnő a hang felé kapja fejét, megpillantva a derült lányt.*
- Magácska volt, igaz, kisasszony? No, várjon csak, amíg nem szólok az édesapjának! -*Dorgálja meg szelíden, a fakanállal hadonászva. Rynina derűje csak fokozódik. Ott marad a konyhában, figyeli, ahogy készül az ebéd. Belekóstol a lekvárba, kavargatja a levest. Ám megáll a mozdulat közepén, és fülelni kezd, mikor két szolgálólány beszélgetni kezd a kenyérdagasztás közben.*
- Ma voltam a piacon… Mindenütt azt beszélik, hogy az Inglathael úrfi dadát keres kislánya mellé. -*Rynina tovább hallgatózik, hátha elcsíphet még néhány megjegyzést, de olybá tűnik, a cselédek közt már nem esik több szó.*
- Látja, kisasszony, jelentkeznie kellene az állásra! Akkor legalább nem lábatlankodna itt… -*Dörmögi maga elé a szakácsnő. Rynina nem igazán figyel rá.
Amikor a család asztalhoz ül, Rynina némán kezdi kanalazni a levest. Gondolataiba merül, észre se veszi, hogy szülei aggódva figyelik őt.*
- Nina -*Szólítja meg édesanyja, amiért a leány ráemeli borostyánszín szemeit.* - Beszélni szeretnénk veled. Elég idős vagy már ahhoz, hogy pénzt keress… Mi már életünk alkonyán vagyunk édesapáddal, nem sokáig maradhatunk veled. Ideje, hogy megtanulj önálló életet élni. -*Szól az asszony, gyengéden nézve gyermekére. Rynina engedelmesen bólint, habár fájnak anyja őszinte szavai.*
- Tudomásunkra jutott, hogy egy gazdagnegyedbeli polgár dajkát szeretne találni lányához. -*Veszi át a szót édesapja. Nina kezdi már sejteni, mi járhat szülei fejében, de nem szól, türelmesen várja, mi lesz a folytatás.* - Úgy véljük, érdemes lenne jelentkezned a hivatás betöltésére. -*Fejezi be végül. Ninában feléled a harag.*
- El akartok küldeni? -*Kérdezi élesen. Tudja, hogy a szülei csak jót akarnak neki, de mégsem képes visszatartani ingerültségét.*
- Dehogyis, erről szó sincs. -*Nyugtatja édesanyja, de csitítgatása semmit se ér. Nina tisztában van vele, hogy nincs más választása. Úgyis az lesz, amit szülei akarnak.*
- Elnézést a kirohanásomért. Engedelmetekkel, felmegyek a szobámba, és összepakolok. -*Bólint kimérten, azzal sietve távozik.
Természetesen, eszében sincs csomagolni. Ölébe veszi a kiscicáját, és simogatni kezdi. Az állat fejét a lány tenyeréhez simítja, és elégedetten dorombol, míg gazdája tanácstalanul néz ki az ablakon.*
- Ne aggódj, Peppy, ha el kell mennem, téged is viszlek magammal. -*Jelenti ki, és magában azt gondolja, hogy ha az a bizonyos Inglathael úrfi nem engedné a macskát a házba, Rynina menten faképnél hagyná. Peppy az egyedüli barátja, nem mond le róla senki kedvéért!
Gondolatait kopogás szakítja félbe. Felemeli a fejét, de rögtön le is hajtja, amint a komornája belép.*
- Kisasszony, kiválasztotta, hogy miket óhajt magával vinni? -*Kérdezi óvatosan, bár tudja a választ. Nina nem is felel, csak nézi, ahogy a cseléd a szekrényhez lép, és kiszedi belőle a ruhákat. Összehajtogatja őket, majd utazóládájába helyezi mindet. Hajkeféjét, és tisztálkodási szereit is melléjük teszi. Amint minden szükséges dolog a ládában van, becsukja a tetejét.*
- Édesapja úgy rendelkezett, hogy máris induljon, kisasszony. A szekér már az udvarban várja. -*Azzal a komorna kisiet. Rynina visszafojtott dühvel áll fel, a kelleténél erősebben szorítva meg cicáját, amiért az állat keservesen nyivákol.*
- Ne haragudj, Peppy. -*Szűri fogai közt a lány. Lesiet a lépcsőn, az előszobában már várják. Halk sóhajjal hagyja, hogy a kocsisfiú felsegítse rá a kabátját.*
- Ha elbúcsúzott a szüleitől, indulhatunk, kisasszony. -*Mondja, majd kinyitja az ajtót, mintegy sürgetve Ninát.*
- Nem kívánok búcsút venni. Mehetünk. -*Lép ki a szabad levegőre. Érzi a hátába fúródó tekinteteket, amik bizonyára csalódottan merednek utána, de nem fordul meg. Nem akarja látni szülei bánatát.
Mire beszáll a kocsiba, ezerszer megbánja már meggondolatlan tettét, de késő már visszakozni, a szekér meglódul.
Az idő kínzóan lassan telik. Ninát elálmosítja a kocsi ütemes rázkódása, de mire elaludhatna, a kocsi elé fogott hófehér ló hirtelen megtorpan, ahogy a kocsis meghúzza a gyeplőt. Az ajtó lassan kitárul, és Peppy szökik ki rajta. Az állat után felbukkan egy bőrcsizmába bújtatott lábfej, egy rózsaszín ruha alja, majd sorban a többi része. Megjelenik egy vörös üstök, és egy kedves arc. Rynina lepillant a lábaihoz dörgölőző kis cicára, majd a házra néz, ami elé megérkezett. Nem egy koszfészek, de nem is egy ragyogó palota. Teljesen átlagos lakóhely, nincs semmi kirívó benne.
A kocsis leveszi a csomagtartóról a lány utazóládáját, és tulajdonosának adja. Amaz csak bólint egyet köszönete jeléül.*
- Köszönöm, innen boldogulok magam is. -*Jelenti ki, jelentőségteljesen biccentve a kocsi felé. Amint a paták dobogása elhal, a lány előrelép. A cica éberen felkapja a fejét, mire a gazdája szája sarka mosolyra görbül. Gyorsan rendezi arcvonásait, és bekopog.*