// Ayrisz //
* Majdnem elneveti magát, mikor a kisasszony elszakítja gesztenyebarna, csillogó tekintetét az ő sejtelmesen fénylő vérszín szemeitől, aztán a hátára fordulva egy kis idő után tereli a témát. Számított rá, hogy a nőstény valahogy így fog tenni, e téren már kiismerte. A nevetést sikerül elfojtania, de szürke képe alaposan felderül, szájára széles mosoly húzódik, s ő is a hátára dobja magát, hol a plafont lesve, hol oldalra pillantva válla felett. *
- Egyáltalán nem vagy haszontalan. Ha éppen haldoklom valami méregtől majd rendbe teszel!
* Most már felszakad ajkairól a harsány kacaj, mi inkább kedvesen cseng, s valahol hálásan is. Még mindig meg van lepve, hogy akkor, ott a nyirkos, mocskos köveken fekve milyen bátran, s ügyesen látta el sebét a Királylány. Persze jobb ha nem szorul többet ilyen ellátásra, nem volt egy kellemes érzés sem a nyíl ütötte seb, sem pedig a szervezetébe került égető, gyilkos méreg. *
- De azért a poharas-tányéros dolog is jól hangzik. De nem kell semmi komoly, nem uraknak, meg dámáknak lesznek, inkább a csőcseléknek, azok meg úgysem vigyáznak a máséra.
* Sőt, rövid időn belül úgyis lába kél mindnek, örülni fog, ha az asztalok meg a székek a kocsmában maradnak. Épp ezért kell majd valami őr féle, aki vigyáz a rendre; egy testes óriás, vagy ork jó is lenne. Kár, hogy személyesen egyet sem ismer... *
- Szóval ne aggódj, nem vagy haszontalan, és nem is leszel, Királylány!
* Csókot lehel a telt ajkakra, aztán átveti karját a kisasszonyon, s élvezi törékeny testének kellemes közelségét, meg a szoba nyugtató csendjét, sötétjét. Szereti a sötétet, még ha különleges látásának köszönhetően azt sosem- csak szemeit lehunyva - tudja igazán élvezni. Álomba ringatja, ha ólomsúlyként húzza testét a fáradtság, eltakarja, ha szüksége van rá. Lehunyja íriszeit most is, egy hosszú sóhaj kíséretében, ám ekkor égzengésszerű robaj hasít a ház néma csendjébe.
Felkászálódik ő is az ágyból a lány után, ki csak úgy mondja a magáét, az ízesebbnél ízesebb megjegyzések tömegét szórva Kayra. Csitíthatná, s nyugtatgathatná, ám mégsem teszi, hadd dühöngje csak ki magát a leányzó, az mindig jólesik. Egyelőre még csak nem is kommentálja az esetet, előbb lássuk mi történt odakinn; a lépcső felől jött a zaj. Talán lebucskázott volna rajta a szerencsétlenje? Még kerít magának is egy köntösfélét, lehetőleg valami hosszabb fajtát, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy rövidszoknyás hímringyó, aztán kiballag a házigazda után *
- Óóóó, te marha...
* Buknak ki belőle a gúnyos, lesajnáló szavak, amint meglátja a lépcső alján partra vetett hal módjára vergődő szánalmas ficsúrt. Többet nem is kíván hozzáfűzni a dologhoz, nem idegesíti még jobban a nőstényt Kay cukkolásával, inkább csak csípőre tett kézzel, elégedetten szemléli kaján vigyorral arcán. Megártott az a fél üveg kis borocska, olybá tűnik. Na de ennyire? Mindenesetre most megfogja a fiút, méghozzá a két bokájánál, mintha csak hullát vonszolna, s elkezdi felhúzni a lépcsőn. Jó móka, kemény kobakja nagyokat koppan minden egyes foknál, olyan mint valami muzsika- legalábbis Zaraun füleinek zene. Beráncigálja a vendégszobába, felpakolja az ágyra, s azért mégiscsak az oldalára fordítja, hogy bele ne fulladjon hányásába, ha meglátogatná az a bizonyos róka. *
- Nah, ezzel is megvolnánk. Kis esti testmozgás, bár nem az, amit szerettem volna.
* Elégedetten leporolja kezeit a szoba ajtaja előtt, aztán visszamennek együtt a hálóba, hogy összebújva végre elaludjanak. Igazából még mindig baromi szokatlan neki ez a pihe-puha ágyikó, meg az is, hogyha fészkelődés közben belesüpped sehol sem szúrja a szalma, azt már úgy megszokta. Meg hát ennek nem takarmány és patkány szaga van, hanem gyümölcs illata... legalább pálinka aromája lenne, az is gyümölcsből van végül is, jobb helyeken legalábbis. Ivott már ő lapulevélből készített szeszt is...
Reggel együtt ébred a lánnyal, ami nem meglepő, mivel az éjszaka teljesen összegabalyodtak. Balját átdugta a lány feje alatt, másik karját, meg jobb lábát meg átvetette rajta, így amint a kisasszony a nappali fényben elkezdett ébredezni mocorogva, a mélységi is magához tért. *
- Jó rehhgeelt!
* Ásít nagyot szája elé szorított kézzel, aztán lassacskán felül, álmosságtól kábán az ágy szélére vonszolva magát. Ott tenyerébe temeti képét, majd kócolni kezdi hófehér fürtjeit. *
- Hogy aludtál?
* Ha megkapta a választ lassan az ágyról is lekászálódik, s megint magára kanyarítja az este ledobott köpönyeget- igen, merthogy pőrén aludt-, s kiballag a konyhába, ott meg rögvest leveti magát az egyik székre. *
- Mit terveztél mára? Látom a kisfiú már távozott... Nekem majd vissza kell mennem a fogadóba, meg össze kéne futnom pár régi cimborával. Olyan Holló félékkel.