*Mordokhai elhagyja a barakkot. Sajnálja, hogy Endon elment, de benne, nem utoljára látták egymást. A jó barátait általában megkeresi. Bár ki tudja, hogy a barátjának tudhatja-e a bérgyilkost. Na mindegy. Nem érdemes ezen gondolkodni. Majd kiderül. Elindul a gazdagnegyed irányába. Legalábbis arra jöttek ide. Vissza akar jutni a fogadóba. A mai éjszakát mégiscsak ott tölti. Aztán majd meglátja, hogy mi lesz. El is ér a negyedbe és olyan undor ül ki az arcára, hogy azt nem lehet leírni. Nem gyűlöl ő minden gazdagot, de a legtöbbje zsugori és gonosz. A gonosz embereket pedig nem kedveli. Ő megnyújtják mások szenvedését. Például ha kínzásról vagy tönkretételről van szó. Márpedig Mordokhai szerint a dolgokat nem érdemes nyújtani. Hagyni kell őket a fenébe. Az idő pénz, ő pedig nem akarja fecsérelni a saját pénzét. Ezért ő nem nyújt semmit. Gyorsan le tudja, amit le kell tudnia és idővel aztán elfelejti. Mire jó az, hogyha élete végéig ott lesznek a fejében a gondolatok? És ezt csak valaminek az elnyújtásával, húzásával lehetséges elérni. Ami abszolút felesleges. És egyébként unalmas is. Unatkozni pedig nem éri meg ilyen kis semmiség miatt. Legalábbis ő úgy gondolja. Ami hosszú az általában unalmas vagy pedig fájdalmas. A kettő egyszerre nem nagyon lehetséges, hiszen fájdalmak közepette az ember nem tud unatkozni. De sok fájdalom is csak valaminek az értelmetlen húzásával jön. Például, ha gyorsan megölnek valakit, az nem szenved. Azt hamar átsegítik a túlvilágra és nem nyújtanak semmit sehova. De akit kínoznak - akár halálig is - az elég sokat tud szenvedni. Hajlamos rá. De minek nyújtják el a szenvedést, hogyha végül úgyis a másvilágon köt ki.*
"Baromság."
*Ez a szó értelmezi legjobban a dolgok felesleges húzásával kapcsolatos véleményét. És bár nagyon is sokat lehet gondolkodni rajta, azért nem olyan jó téma. Egy beszélgetésbe nagyon nem tudná elképzelni. Pedig biztos akadnak olyan emberek akik ezt érdekesnek találják. És Mordokhai is közéjük sorolható, elvégre nem áll meg, hanem fojtatja a gondolatmenetét. Igyekszik példákat felhozni, legalábbis olyat ami nem olyan szörnyű, mint a kínzás.*
"A jó történetek."
*Ez ugrik be neki. Azok akiknek van legalább egy darab jó történetük, azok mindig valami hosszú és unalmas felvezetést mondanak előtte. Ami szerintük ugyan jó, de ama személyek akik kénytelenek ezt elszenvedni, halál unalmasnak találják. Mordokhai tapasztalatból tudja. Ezért a jó történeteket sem kell nyújtani, ami jó az röviden is jó marad. Ilyen egyszerű. Ami meg rossz, ahhoz meg azért mondanak hosszú és szintén rossz felvezetést, mert reménykednek benne, hogy az attól jobb lesz.*
"Hát nagyon nem lesz jobb. Ami rossz az sokáig nyújtva is rossz lesz. Például ez a negyed is. Hiába hosszú. Az elejétől a végégi, zsugoriak lakják."
*Ez ugyan nem teljesen igaz, de ez őt nem túlzottan érdekli. További példákat keres érveinek alátámasztására, hiszen sok fafejű ember él a világon, akik nem hinnének neki és lehet, hogy még fog kerülni olyan helyzetbe, hogy ezt ki kell fejtenie bőven. Akkor pedig nem szabad hallgatnia. Amit ő egyszer elgondolt azt be is váltja. És ebből a röpke kis gondolatocskából következik a következő érv. A vitatkozás. A viták általában sokáig tartanak minden értelem nélkül. Sokáig húznak egy olyan dolgot, aminek már alapból nincs semmi értelme. És valahol tudat alatt ezzel minden ember tisztában van. Mordokhai ezt kissé abszurdnak találja, de kicsoda ő, hogy ilyenekről döntsön. Ő csak a saját gondolatait formálja. Azok meg olyanok amilyenek. Nem tehet róla, hogy ilyenek a nézetei. Biztosan erről is sokáig lehetne vitázni.*
"De minek? Nem érdemes. Úgyis valami teljesen értelmetlen döntés lesz a vége. Kompromisszum nem lehet, mert az csak az egyik félnek jó. Hiába ez a valóság. A többi csak látszat. Az élet is egy jó példa erre. Talán az öngyilkosok is osztoznak a véleményemen. Miszerint minek éljek tovább, ha egyszer úgyis vége van. Ez így mind igaz és mégsem. A halál annyira végtelen, míg az élet tele érdekességgel és lehetőséggel. De akkor is hagyni kell a rossz vagy akár jó dolgokat úgy ahogy vannak. És persze ott vannak azok az élmények is amelyek sem nem jók, se nem rosszak. Azok akár még tarthatnának is sokáig...de egyszer úgyis vége lesz. Akkor meg még rosszabb lesz, mintha csak egy röpke másodperc lett volna az egész. Mert aztán jön a nagy üresség, aminél meg ugyebár kevés rosszabb dolog van. Amikor valami űr van odabent és nem tudja az ember, hogy mivel töltse ki. Például az is sokáig tartó állapot. Erre akár az is lehet példa, hogy valaki megöli egy nagy ellenségét, már persze ha van ilyen. Akkor aztán mi marad? Egy nagy üresség, amit szintén elég sokáig tart kitölteni valamivel. De akinek nincsenek ellenségei, azoknak nincs mit elveszteni. Nincsenek üldözések és hasonló hosszú procedúrát kívánó eredménytelen dolgok. Az eredménytelenség meg elkedvteleníti az emberfiát. A hosszú depresszió, pedig végül általában öngyilkosságba az pedig a minden bizonnyal végtelen halálba vezet. Depresszióba meg elég sok dologtól kerülhet az ember. Például mert sokáig szenvedett, de ez persze attól függ, hogy milyen szenvedésről van szó. Szerelmi bánat például szintén szenvedés, de az már alapból depressziónak nevezhető állapot. Tehát nem sorolható ide, bár az is kétféleképpen végződhet. Az egyik vidám a másik meg elég szomorú. Ezért nem éri meg a szerelmet keresni. Nagyon hosszú lehet a szerelem, de nem szokott boldogan végződni. Legalábbis általában csúnya vége van. A csúnya vég meg ugyebár semmilyen szempontból nem jó. Maximum ugyebár a rosszakaróknak, persze csak akkor ha akad ilyen. Ha úgy vesszük akkor a szerelem is csak egy hosszú szenvedés. Azt sem érdemes nyújtani. Bár előbb vagy utóbb úgyis megtalál mindenkit. Akit meg nem, az mondhatja magát szerencsésnek. Bár pont azt kerüli el jó messzire, aki vágyik az efféle élvezetre. Aki meg a háta közepére sem kívánja - mint például én -, azt előbb utóbb úgyis behálózza valami kis nőcske. Ezt sajnos senki nem kerülheti el. Az meg a legkevésbé aki a legjobban el szeretné. Ezért, nemhogy nyújtani nem érdemes, hanem még belekezdeni sem. Mint egyébként elég sok mindenbe, vagy éppen mindenbe aminek egyszer úgyis vége. És ez elég sok dolgot takar. De azért akadnak dolgok, amikbe újra és újra bele lehet fogni, mert olyan. Ilyen például a kardkovácsolás. Egy fegyvert sem lehet az örökkévalóságig készíteni, de miután végeztél egyel, újra bele tudsz kezdeni egy másikba, ami lehet, hogy már sokkal jobb lesz. Ez mondjuk a szerelemmel is így van, de aki befejez egy tőrt, vagy fejszét, vagy akár kardot, az nem valószínű, hogy depressziós vagy akár öngyilkos lesz. Bár az aki kezdeményezi egy kapcsolat végét, az boldogabb és felszabadultabb a dolgok megtörténte után. De mindkét fél csak nagyon ritka esetekben szeretne véget vetni eme hosszú kínnak. Szóval általában mindig marad egy valaki aki szenved. És mindezt azért, mert valami el lett nyújtva, aminek nem is kellett volna megtörténnie. Persze utólag mindenki okosabb. Arra senki nem gondol, hogy nagy valószínűséggel, ennek előbb-utóbb vége szakad. Pedig az előrelátás nem csak ebben a szituációban fontos. Például a vallatók is gondolhatnának arra, hogy a szerencsétlen alany, akinek hosszúra nyújtják a kínját, az minden valószínűség szerint elpusztul miután kinyögte azt az információt, amire valaki kíváncsi volt. Vagy még ide sorolható a háború is. Az sem két napig szokott tartani, pedig még elkezdeni sem érdemes. Hiszen hiába foglal valaki sok-sok területet, az a csaták miatt kihalt és romos lesz. És sokáig tart visszahozni az életet egy háború sújtotta térségre, ami ráadásul nem is kicsi. És ilyenkor ötlik a nagy királyok fejébe, hogy talán jobb lett volna, ha minden marad a régiben és nem jönnek újabb gondok. És persze a háborúban rengetegen pusztulnak el, méghozzá általában ők is szenvednek. Az meg egyértelmű, hogy aki a hosszú öldöklést kirobbantotta az megússza az egészet. Legalábbis én még nem nagyon hallottam olyat, hogy a vezető meghalt volna. Persze biztosan volt, mint ahogyan biztosan akadt olyan szerelem aminek nem lett vége, csak akkor amikor az egyik vagy akár mindkét fél eltávozott az élők sorából. Ez mind szép és jó, de akkor sem érdemes hosszúra nyújtani a dolgokat, hiszen ha egy háború hosszú és csak a vezetők halála vethet véget neki, az megint csak nem jó senkinek. Ugyanígy van ez a szenvedéssel. Az csak azoknak jó, akik örömüket lelik abban, hogy másokat kínoznak. Az ilyen embernek nevezett lényeket, pedig irtani kéne. Ez megint csak nem hangzik túl igazságosan, de ilyeneknek nem szabadna a világ levegőjét szennyeznie. Ahogy sok más embernek sem, de hát ez van. És akit megölnek azt még véletlenül sem lenne szabad megkínozni, hogy tudja mit éreznek az áldozatai. Gyorsan átvágni a torkukat, vagy pedig levágni a fejüket és le van a gond. Esetleg felkötni őket, bár én személy szerint mindig is irtóztam a fulladástól. Érezni, ahogy szépen lassan elhagy az élet brrr...még belegondolni is rossz. Na hát az ilyenekért éri meg inkább hagyni a fenébe a dolgokat. Mert mindent lehet ám hosszúra nyújtani, de végül is minek? Felhozható még a hosszú párharc is. Vagy akár a halálig menő. Pedig abban az esetben, hogyha mindkét fél kiválóan bánik a pengével, akkor az is elég sokáig fog tartani. Az első vérig tartó párbajok sokkal érdekesebbek, nem kerülnek emberi életekbe és nem unalmasak. Nincsenek a végtelenségig húzva, hogy az embernek már életkedve sincsen végignézni. Inkább saját maga avatkozna bele és megölné az egyik küzdőt csak legyen már vége. Bizony ilyen is akad. Méghozzá nem is kevés. Azt pedig megint nem élvezi senki, bár a tökéletes világban fegyverre sem lenne szükség. Meg a dolgok elhúzására sem. Vagy a sokáig tartó ivás is lehet egy érdekes példa. Az ember addig élvezi, amíg az ital tart. De az is csak egyszer megy le. Viszont többször is képes kijönni. Erről nagyon sok ember, vagy talán minden szerzet, aki valaha is volt fiatal és őrült nagyon sokat tudna mesélni. És mindenki aki most öreg és bölcs, az volt előtte fiatal és őrült. Ez a világ rendje. Amit nem éri meg azt nem kell csinálni. Ezért szoktam mindig gyorsan, tisztán és egyszerűen intézni a dolgaimat. Gyorsan megvan az adott teendő és nincs rá gond. Ez a legjobb. Bár mindig érkezik a helyére valami más, amit meg kell csinálni, de ha sokáig húzom, egyszer akkor is neki kell állni és akkor aztán rosszabb lesz az illető kedve. Rosszkedvűen meg szintén felesleges nekilátni bárminek is. Annak úgyis rossz vége lesz. De ha valaki vidám és jól érzi magát, akkor nem halogatja. Ez is csak azon múlik, hogy az ember előrelátó-e, vagy sem. Ha nem, akkor ne csináljon semmit, hanem ölje meg magát. Ha pedig igen, akkor mindent végezzen el, frissiben. Ezért nem éri meg húzni-halasztani a dolgokat."
*Mordokhai elbotlik, méghozzá a saját lábában és ekkor eszmél fel a kicsit sem hosszú, hanem jól megnyújtott gondolatmenetéből. Elképedve áll. Hiszen végigment az egész negyedben úgy, hogy csak egy valamin gondolkodott. Szerencséje, hogy nem tévedt el. Akkor most jó nagy pácban lenne. Elvégre most van itt életében először. Hogyan jutna vissza az istállóba, vagy a fogadóba? Erre egyszerű a válasz. Útbaigazítással. Hát igen az mindig segít.*
A hozzászólás írója (Mordokhai Elladur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.17 21:19:10