//Az Alrishulok tündöklése vagy alkonya//
*Naruhil csendesen tűnődve hagyja, hogy öltöztessék. Még nem gondolt bele egész pontosan belegondolt, de még nem fogta fel, hogy mi történt vele pontosan. Mindig is hajtotta a becsvágy, hogy megfeleljen apjának, a Dalburnok morgós urának, hogy mindig kéznél legyen és teljesítse a kérést. Általában nem jó szívvel, mert nem látta még át pontosan a dolgokat. Keze önkéntelenül is a családi medálra csúszik, apró kitüremkedései finoman cirógatják bőrét és üzenik neki: Te vagy a Ház Ura! Nehéz, de annál büszkébb szívvel gondol vissza azokra a percekre, amikor apja letérdelt elé és a nemesi család összes súlyát a nyakába akasztotta. Emlékszik minden szóra, a csendre, a nemesi lúdtoll sercegésére, ami örök mementót állított a pillanatnak.
'Jó asszonyok és uraik! Hűbéreseink! Barátaink! Szavakba nem önthető az, amit jelentetek nekünk és jelentünk mi egymásnak. A mi kötelékünk eltéphetetlen lánc, gonosz nem férkőzhet a szemek közé, homokként nem csiszolhatja azt addig, míg meg nem reped, törik. A szél hazája Arthenior, amit a gonosz próbál megmételyezni, de mi kitartunk és kipurgáljuk azt, mint tűzkígyó a rothadó csontokon marakodó dögevőket. Barátaink számítanak ránk, mégis: ha egy zsizsik kerül a lisztbe, könnynen követi a másik, a harmadik mindaddig, amíg meg nem találjuk a fészküket. A bizalom nagyon törékeny családjainknál, de ha hiszünk magunkban, és bíztok bennem a becsületünk megmarad és mi továbbra is erősek leszünk, hatalmasak.Sajnos nem csak a Dalburnokról van szó, hanem rólatok, akik nem átallotok az oldalunkon lenni. Mi több az ellenünk áskálódó, vagy éppen csak ideológiailag eltérő családokról is, egész Artheniorról. Ha egy családot megtámadnak, ne higyjétek, hogy eloldalognak majd. Ősi családok emelkedtek magasba és tűntek el nyomtalanul. Nekünk feladatunk, hogy megőrizzük a nemességet a köznép számára, aki ha ránéz egy címerre, mint például az öné Lord Laruk, tudja, hogy mire számítson. Ha nem maradunk fenn, a folytonos változás közt elvész az érték, amire emlékezhetünk. Emlékeztek még az Alrishulokra? Bizonyára így van, hiszen ki ne tudná az ősi családok egyikének legalább a nevét. Ők is mint pergő homokszemek, kisemmizték őket és még most is, igen jól halljátok, most is ellenük áskálódnak. De lehetőség adódott a törvények álltal, hogy segítségünkkkel visszakaphassák palotájukat, valamint méltó helyüket a Tanácsban. Segítenünk kell nekik és akkor a dicső múltunk egy része is visszatér. Jó asszonyok és urak! Nem kérdek mást tőletek, mint apám kért tőletek. Maradjatok hűek a Dalburnokhoz és csillagjaitok fénye továbbra sem fog kihunyni, mi több fényesen szikrázva homályosítja el a többi fényét. Mi egyek vagyunk, a szél egybefútta lelkünket, egyként dobban a szívünk. Mi ti vagyunk és ti vagytok mi. Védjük és küzdjünk meg értünk! A szél fújja messzire az ártó szellemeket!'
Emlékszik, hogy ezt már kivont karrdal mondta, magát is meglepve ezzel. Nem olyan rég törétnt, mégis, mintha napok, hetek, évek teltek el. Ahogy lassan átvette az irányítást és betekintett apja titkaiba, rájött, hogy a dicsőség mellett, a felelősség súlya is ólomként fogja ezután nyomni a vállait. Arkion tekintetében látta, hogy em maradt nyomtalan a testvérben apja döntése. De ő nem tehetett róla, beszélni fog még vele, amint lesz ideje erre. A nemesi ing pontosan passzol rá, ahogy a kezei belülről végigfutnak a karrész selymén. Az emlékek viszont úgy törnek elő, mint a hevenyészett gátat átszakító, robajló vízfolyam.
'Apám, köszönöm a bizalmad és azt, hogy úgy találod én leszek a megfelelő e feladatra. Fronar Cyl Dalburn bár átadta nekem a jogot, de senki se higgye azt, hogy ezzel ő kihúzta volna magát bármi alól is. Nagyszerű vezető, férj és apa. Gondolataok nem találhatnak nyelvemre olyan kifejezést, ami őt kifejezné. csak három szó és mindenki tudja, hogy mit jelentenek e bölcseletek. Fronar Cyl Dalburn.'
Emlékszik, ahogy felemelte apját, az ölelésre, az üdvrivalgásra és az utána történő lakomára is. Most pedig készül, lejárt a határidő, amit saját maga tűzetett ki maga ellen. Persze apja magára vállalta a bűneit, de ő küzdeni fog, nem fogja Fronart az acsargó ebek elé dobni. Lassan felcsatolják a páncélját, kardja a hüvelyébe slisszan gyönyörű hangorgiát játszva a két fém. Felkészült. Naruhil Cyl Dalburn, a Dalburnok ura, a Hordók Hercege.*
A hozzászólás írója (Naruhil Cyl Dalburn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.06.26 18:38:53